Shop menü

HŐKAMERÁVAL FÉRKŐZHET A VÁSÁRLÓK KEGYEIBE A STRAPABÍRÓ SONIM XP PRO THERMAL

A Sonim újra nyeregben érzi magát, egyre szélesebb kínálatot épít ki, az MWC alkalmával is bővíti kínálatát.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hőkamerával férkőzhet a vásárlók kegyeibe a strapabíró Sonim XP Pro Thermal

A strapabíró okostelefonok kínálata nem túl rózsás, a Cat „eltűnése” óta csak még nehezebb lett azoknak a dolga, akik valamilyen strapás eszközt akarnak vásárolni, mert például zord körülmények között dolgoznak. A Sonim is eltűnőben volt, 2023-ban egyáltalán nem adott ki új készüléket, tavaly viszont visszatért, nálunk is elérhető az XP100 modell, és a Mobil Világkongresszus alkalmával is új terméket jelentett be.

Megérkezett a Sonim XP Pro Thermal, és a neve azonnal előre vetíti az egyik legérdekesebb funkcióját, került bele egy hőkamera is. Korábban már több strapatelefont láttunk hőkamerával, ez a fejlesztés jól jöhet például tűzoltók, katasztrófavédelemben dolgozók számára. A cég elmondása alapján jól jöhet ez a képalkotó elektromos hálózatok vizsgálata során, építési munkálatoknál, de akár számítógépek tesztelésénél is. Olvasóink valószínűleg láttak már például videókártyákról készült hőkamerás felvételeket.

Galéria megnyitása

Az XP Pro Thermalban található hőkamera értékelőjét a FLIR gyártja, a Lepton 3.5 egységet alkalmazza 57 fokos látószöggel. A Sonim IRIS alkalmazásával lehet ezt kihasználni, ami a MyFLIR Pro alapjára épül, és ennek köszönhetően teljes kompatibilitást ígér a FLIR Thermal Studióval. A Sonim komolyan veszi ezt a fejlesztést, az IRIS apphoz egy külön IRIS szoftverfejlesztői eszközt is kínál, ezáltal harmadik féltől származó alkalmazások is kihasználhatják majd a hőkamerát.

Galéria megnyitása

A Sonimnak nagy tapasztalata van a masszív mobiltelefonok tervezésével. Hírünk alanya könnyűszerrel teljesítette a MIL-STD-810H katonai előírásokat, még az IP69K tanúsítványt is túlteljesíti. Lehet nagy nyomású vízsugárral mosni, bizonyos fokig az erős vegyszereknek is ellenáll, víz alatt pedig 2 méteren 60 percet gond nélkül vészel ál. Az eséseket is bírja 2 méterről, és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokra is fel van készítve.

Galéria megnyitása

6,58 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik az XP Pro Thermal. Az alkalmazott panel Full HD+ felbontást használ IPS technológiással alappal, a képfrissítése pedig legfeljebb 90 Hz lehet, ezáltal is kicsit fürgébbnek fog érződni. A teljesítményre nem lehet panasz, a Snapdragon 7 Gen 3 lapka húzza az igát a háttérben. A Qualcomm rendszerchipje ráadásul 8 GB-nyi rendszermemóriával jár együtt, így több app párhuzamos futtatása sem jelent majd gondot. A tárhely 256 GB-os, ami ugyancsak megsüvegelendőt. 5G-s a mobil, és egyebek mellett NFC chipet is felvonultat, miközben a Wi-Fi 6 támogatásról is gondoskodik.

Galéria megnyitása

A hagyományos kamerarendszert egy 50, egy 13 és egy 2 megapixeles szenzor alkotja. Az 50 MPixeles főkamera PDAF eljárást támogat és össze tudja vonni a pixeleket az érzékenység növelése érdekében. A 13 megapixeles egység ultraszéles látószögű optikával társult, jól jön például belterek megörökítésekor, a legszerényebb kamera pedig csak makrózásra szolgál. Videózni 4K-ban képes az XP Pro Thermal. Van egy 16 MPixeles előlapi kamera is a fedélzeten, ez Full HD videózásra alkalmas.

Galéria megnyitása

Rendelkezik az eszköz ujjlenyomat-olvasóval, nagy figyelmet szentel a biztonságra a Sonim azért, mert céges ügyfeleket is kiszolgálna. Egy extrém hangos hangszórót pakoltak a fejlesztők a mobiltelefonba, hogy zajos környezetben is jól hallható legyen. Gorilla Glass Victus 2 üveg védi a frontját a fizikai behatások ellen, és kesztyűvel is használható. Az akkumulátor 5000 milliamperórás kapacitást nyújt, a töltése pedig akár vezeték nélküli módon is megoldható.

Hamarosan megkezdődik a Sonim XP Pro Thermal előrendelések felvétele, a szállítás kezdete azonban még nincs fixálva, és egyelőre az árazást sem fedte fel a cég. Csak annyi biztos, hogy valamikor második negyedév során indulhat el a forgalmazás. Európában elsőként lesz elérhető, ami mindenképpen jó hír.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére