Hogy jött a From Software és az Activision együttműködése?

Hogy jött a From Software és az Activision együttműködése?

A From Software szakított mind a Demon Soulst és a Bloodborne-t kiadó Sonyval, mind pedig a Dark Souls jogait birtokló Namco Bandai-jal a következő játékára. A Sekiro: Shadows Die Twice kiadója az Activision, ami annak idején sokakat meglepetésként érintett, elvégre a From Software ugyan az utóbbi időben sikeres játékokat készít, azért mégsem olyan milliárdos címekről van szó, mint a Call of Duty.

Szóval, hogy jött a két cég együttműködése? Yasuhiro Kitao, a From Software közösségi menedzsere azzal kezdte, hogy a stúdiónak nincs kapacitása arra, hogy ázsián kívül saját maga adja ki a játékait, úgyhogy mindenképpen egy nyugati partnert szerettek volna.

Megkerestek több kiadót is, köztük az Activisiont is, ahonnan rögtön érdeklődés mutatkozott a projekt iránt. "Azonnal megtetszett nekik az ötlet, már az elejétől kezdve. Tiszteletben tartották a víziónkat, és rengeteg segítséget nyújtanak nekünk például a tesztelésben, marketingben és más dolgokban, amire nekünk nincs kapacitásuk" - mondta Kitao.

Érdekes, hogy a From Software régóta szeretett volna egy japán témájú játékot készíteni, és eredetileg ezt az általuk birtokolt Tenchu-sorozat folytatásaként képzelték el. Azonban ahogy összejött az együttműködés az Activisionnel és elkezdték összerakni a játékot, hamar kialakult a saját identitása.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap