A Gigabyte egy hófehér GeForce RTX 2060-as videokártyát készített, ami néhány fekete elemet is tartalmaz annak érdekében, hogy az összkép kellően kontrasztos lehessen. A GeForce RTX 2060 Gaming OC Pro White modell fehér borítást kapott, amit króm betétekkel tettek még izgalmasabbá, a hátlapra pedig fehér hűtőlemez került. A NYÁK fekete, csak úgy, ahogy a ventilátorok is – utóbbiak közepére fehér matricák kerültek.

Galéria megnyitása

A GPU felületével négy hőcső érintkezik, amelyek egyenként 6 milliméteres átmérővel rendelkeznek, a GPU körül elhelyezett VRM és VRAM komponenseket pedig alumínium hűtőlapok fedik, amelyek a hűtőtömbnek adják át a keletkező hőt. A hűtő összesen három darab blokkbol áll, amelyeket az említett négy hőcső kapcsol össze, méghozzá az alábbi módon.

A hűtőtömb felett három darab 90 milliméteres átmérőjű ventilátort helyeztek el, amelyek közül a két szélső egy irányban, a középső pedig visszafelé forog, hiszen a tesztek szerint így csökken a szomszédos ventilátorok közötti turbulencia, valamint a légáram nyomása is nő, ami segít a hűtés hatékonyságának növelésében. A ventilátorok alacsony terhelés esetén leállnak, így a videokártya hangtalanul, passzív hűtéssel dolgozhat.

Galéria megnyitása

A 6+2 fázisú tápellátással szerelt újdonság természetesen gyárilag tuningolva érkezik, azaz a GPU a referenciával ellentétben már nem 1680, hanem 1830 MHz-es GPU Boost átlag-órajelet alkalmaz. A 6 GB-nyi GDDR6-os VRAM esetében viszont mellőzték a tuningot, így a memórialapkák 14 GHz-es effektív órajelen ketyegnek.

Galéria megnyitása

A 280,35 milliméter hosszú, 116,45 milliméter széles és 40,24 milliméter magas videokártyán három darab DisplayPort 1.4-es, valamint egy HDMI 2.0b videó kimenet sorakozik, a tápellátásról pedig egyetlen nyolctűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül gondoskodhatunk. A GV-N2060GAMINGOC WHITE-6GC termékkóddal érkező videokártya rövidesen elérhetővé válik kereskedelmi forgalomban, ára pedig 10-20 dollárral magasabb lesz, mint a referencia modellek 379 dolláros alapára. Aki feketében szeretné megkapni ugyanezt a videokártyát, GeForce RTX 2060 Gaming OC Pro név alatt megtalálja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
YellowFlash
YellowFlash
2019. jan. 28. 14:30
#1

Szép lett. Bár nem értem, hogy egy 2060-ra minek 3 venti. 2 nagy venti + egy normális hűtőblokk simán lehűtené még az OC-t is.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 29. 15:14

Vagy 50? Mindegy, szóval sima netezésnél vagy munkánál.

Vissza az oldal tetejére