A napokban derült fény arra, hogy az Intel hamarosan speciális, Avengers témájú csomagolással ellátott Comet Lake-S processzorokat dobhat piacra, amelyek a szokásos „K” helyett a „KA’ jelölést kapják. Az aktuális információk alapján a „KA” modellekből összesen négyet kap a piac, amelyek között a Core i5-10600KA, a Core i7-10700KA, a Core i9-10850KA, illetve a Core i9-10900KA foglal helyet.

Galéria megnyitása

A speciális csomagolással rendelkező processzorokat nemrégiben az Intel Gaming részlege is bejelentette, így a friss termékcsalád lényegében hivatalosnak tekinthető. Az már világos, hogy az elsősorban gyűjtőknek szánt processzorok Avengers témájú dobozt kapnak, specifikáció terén viszont nem különböznek majd normál társaiktól.

Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy a csomagolásban helyet kap-e a 2020. szeptember 4-én megjelenő Avengers PC játék letöltésére jogosító kupon, valamint az sem világos, hogy ebben a játékban kapnak-e valami exkluzív extrát az új processzorokkal felszerelt rendszerek. Az új processzorokhoz készített csomagolás egyébként Tristan Eaton munkája.

Legkésőbb szeptember negyedikén kiderülhet, pontosan mikor válnak elérhetővé az új processzorok, pontosan mi mindent tartalmaz a doboz, valamint az sem lesz titok többé, mekkora felárat jelent majd, ha a „K” jelölésű helyett inkább „KA” sorozatú processzorra vágyunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szbalazs
szbalazs
2020. aug. 19. 11:50
#4

Ennél lejjebb már csak a limitált kiadású pelenkák vannak kb. Az egész KA-sorozatnak akkor lenne értelme ha valami pluszt adna (mint a sima és a K-sorozat közötti különbség a szorzózár megléte illetve hiánya okán). Vagy legyen KA szorzózár nélkül de a sima K-hoz képest 5-10%-kal magasabb alap órajellel, vagy ha már boxos a cucc valami extra hűtővel (esetleg mindkettővel egyszerre). Hülyének kell ahhoz lenni, hogy egy "gyűjthető" (akár papír helyett műanyag vagy fémdobozos) verzióért adjon valaki felárat. Bár nem tudmom min akadok fenn, a film- és játékiparban is évtizedek óta hódítanak a különböző "collectors ED" kiadások...

pepeno1
pepeno1
2020. aug. 18. 12:15
#3

Úgy látszik van még bőr azon a szerencsétlen rókán. ;)

Meg mondjuk az intelesek arcán is. ;)

Mitch23
Mitch23
2020. aug. 18. 7:31
#2

Én inkább azt a szivárványos style-t tudnám elképzelni nekik, illene a bu..i árazásukhoz.

Busterftw
Busterftw
2020. aug. 18. 9:50

@Mitch23 Nem mindegy mennyiert adjak? Intelt nem vesz mar senki.

KikiGames
KikiGames
2020. aug. 17. 20:59
#1

Mióta van ilyen hogy "Intel Gaming"? Még nem hallottam róla. :O

Dragon3k
Dragon3k
2020. aug. 18. 23:22

@Mosdatlan_falusi A legtöbb esetben olyan beállításokkal, amire az ember biztos nem venne 2080 meg felette lévő vga-t, 2K és magasabb felbontáson és max grafikával elhanyagolható különbségek vannak a cpu-k között. Akinek meg 2080ti meg az összes fps kell, annak nem tétel egy intelt vennie, úgyis a vga lesz a drágább :D

Vissza az oldal tetejére