HIVATALOSSÁ VÁLT: A NASA KISBOLYGÓT VONTAT A HOLD MELLÉ

Legalábbis megkezdődhet a konkrét tervezés, mivel a projekt bekerült a 2014-es költségvetési tervezetbe, és az amerikai űrügynökség hivatalosan is bejelentette szándékait. 
Jools _
Jools _
2013. ápr. 12. 11:30
Hivatalossá vált: a NASA kisbolygót vontat a Hold mellé

Úgy tűnik, hogy ténylegesen a megvalósítás útjára léphet a NASA ambiciózus aszteroidavadász terve, mivel Barack Obama amerikai elnök napokban nyilvánosságra került, 2014-re szánt szövetségi költségvetési tervezetében 105 millió dolláros támogatást irányzott elő a projekt végrehajtására. Ahogy arról január elején beszámoltunk, az amerikai űrügynökség Hold körüli pályára vontatna egy kisbolygót, hogy szakértői könnyebben tanulmányozhassanak egy ilyen égitestet, illetve hogy életszerű körülmények között gyakorolhassanak a távolabbi bányászati és egyéb küldetésekre.

A befogást egy robotszonda végzi majd, és bár elsőre úgy tűnhet, mintha egy tudományos-fantasztikus mű forgatókönyvét olvasnánk, a tervezet céljai a kormány álláspontja szerint teljesen összhangban vannak az Obama-adminisztráció elveivel. A kisbolygó „begyűjtésének” megtervezése, illetve megvalósítása közben ugyanis kulcsfontosságú információkra és tapasztalatokra tehetnek szert a mérnökök arra vonatkozólag, hogyan lehet egy űrben száguldó kődarab pályáján leghatékonyabban változtatni, és persze a mélyűri missziók szempontjából is lényeges lehet a projekt, hiszen lehetőséget ad arra, hogy élesben kipróbálják, hogyan lehet például egy kisbolygón beszerzett anyagokból helyben üzemanyagot, építőanyagot és egyebeket gyártani.

A küldetés végrehajtásához példátlan technológiai bravúrokra lesz szükség, de ha eredményesen zárul, hihetetlen módon elősegítheti a tudomány és az űripar fejlődését, illetve megoldást kínálhat arra, hogyan védhetjük meg bolygónkat az űrből érkező fenyegetésektől, mondta el Charles Bolden a NASA részéről a projekt hivatalos bejelentésekor. Hozzátette, hogy mind az űrügynökség, mind az elnök egyértelmű céljai közé tartozik, hogy 2025-re embert küldjön egy aszteroidára.

A tervezés még csak most kezdődött, a következő hónapok feladata a célnak megfelelő kisbolygó kiválasztása, a befogást végző űreszköz tervezésének megkezdése, és a kisbolygó jövendőbeli pályájának pontos meghatározása lesz. Az projekt előkészítéseként a Keck Intézet munkatársai felvázolták, hogy milyen paraméterekkel valósítható meg egy hasonló küldetés. Számításaik szerint a jelenlegi technikai feltételekkel egy legfeljebb hét méter körüli átmérőjű, 500 tonnás kisbolygóval lehetne végrehajtani a tervet, amelynek költségvetését 2,6 milliárd dollárra becsülték. A NASA képviselői azonban úgy vélik, hogy ennél jóval olcsóbban is megoldható a dolog.

Paul Dimotakis, a Keck kutatójának magyarázata szerint a projekt csak úgy lehet végrehajtható a következő évtizedekben, ha a Föld közvetlen környezetéből sikerül befogni egy, az általuk meghatározott mérettartományba eső kisbolygót. A szakértő szerint számos nyomós oka lehet egy ilyen tervezet megvalósításának, de kettő különösen lényeges. Egyrészt (ahogy már szó volt róla) létfontosságú technikai tapasztalatokat kínálhat a projekt a távolabbi űrbéli küldetések előkészítéséhez. A másik lényeges dolog, hogy az aszteroidák a Naprendszer legidősebb égitestjei közé tartoznak, így testközelből való tanulmányozásuk rendkívül sokat segíthetne annak felderítésében, hogyan is nézhetett ki fejlődésének korai időszakában rendszerünk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

34 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Humbuk
Humbuk
2013. ápr. 15. 16:08
#24

Nem tudom, hol tartana a civilizációnk, ha Edison annó tényleg elhiteti az emberekkel, hogy a váltó áram maga az ördög xD xD :D

Ilyen alapon ne csináljon senki semmit, mert belehalhat.. Még cseresznyét se egyél, mert magakadhat a torkodon a mag!

A kockázatot vállalni kell! Természetesen ésszel, és inkább a Nasa vagy az ESA csinálja, mint pl Észak Korea.

A korral haladni kell, és igen tessék menni bányászni és tanulmányozni! Az űrben van hely mindenkinek.

nextman
nextman
2013. ápr. 15. 11:17
#23

De mitol kisbolygo ez?

Kodarabnak sem egy nagy...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. ápr. 14. 19:08
#22

Mikrobi 1 atombomba?Ami az oroszoknl a levegoben robbant az 11 hirosimara ledobott atombomba erejenek felelt meg!A tunguszkai meteor-ol mar ne is beszeljunk!Az valami 40 szerese volt!Es meg csak be sem csapodtak!Annyira felheviti korulotte a levegot hogy csak szendioxid es valamilyen sav marad!De azok tonnakban!Es a ketto eggyut felrobban!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. ápr. 14. 21:27

Nem egy tömör urándarabot akarnak idevontatni, hanem egy széntartalmú, főleg jeges "aszteroidát", egy megszáradt sárdarab-szerű "követ", amin egyrészt lehetne gyakorolni az aszteroidabányászatot, másrészt ami ha be is lépne a Föld légkörébe, szimplán elporladna, elpárologna, elégne. Nem hülyék hozzák ezeket a döntéseket, senki sem fog idevontatni egy olyan követ, ami becsapódhatna a Földbe vagy felrobbanhatna földközeli légkörben egy olyan módszerrel, ami millióféleképp sülhet ki rosszul, ráadásul azzal a sűrűséggel nagyjából semmire se mennének vele, ha pályára állt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. ápr. 14. 13:37
#21

Mit keres a kisbolygó a cikkben? Tömege ellenére csak egy 7 méteres sárdarab, ami úgy égne el a légkörben, hogy észre se vennék az emberek, ha ránk esne.

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 13. 20:24
#20

Most látom:

  • 2014-re szánt szövetségi költségvetési tervezetében 105 millió dolláros támogatást irányzott elő a projekt végrehajtására*

Elég sóher költségvetési keret egy ilyen grandiózus tervhez!:O

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 13. 22:36

Természetesen ezzel tisztában vagyok, pont azért írtam, mert ez még éves szinten is banális, egy ilyen projekthez.

LechooEdy
LechooEdy
2013. ápr. 13. 17:31
#19

A fene gondolta volna, hogy mi magunknak okozzuk azt a bizonyos aszteroida becsapódást :D

Vagy mint az időgépben, először a hold megy szét.

fofoka
fofoka
2013. ápr. 12. 22:54
#18

"A második osztályt idéző helyesírást már meg sem említem."

Azért a biztonság kedvéért megemlítetted.. :-)

rtagore
rtagore
2013. ápr. 12. 21:36
#17

Itt van egy muris kis videó a tervezett akcióról:

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20130411-kisbolygok-befogas-nasa.html

rtagore
rtagore
2013. ápr. 12. 21:49

Bocs, most látom a teljes verzióban, hogy itt is megvan. A mobil verzióban nem látszik.

Ronan
Ronan
2013. ápr. 12. 21:28
#16

Szerintem azt a kisbolygót rájuk kéne dobatni ilyen hirek miatt meg egyébként is.

Pikador
Pikador
2013. ápr. 12. 20:16
#15

Ennyi pénzből innen is feldobhatnának egyet. :)

jozsefm
jozsefm
2013. ápr. 12. 20:52

Azokat megvehetik olcsón a kínaiaktól....xDxD

Runciter
Runciter
2013. ápr. 12. 19:16
#14

@gabesz7630: bizony, nem is értem, ők ezzel miért nem számoltak, és miért nem elővigyázatosak ezzel kapcsolatban, amikor még te, onnan a pacal, és a barátok közt mellől is látod a problémát :(

gabesz7630
gabesz7630
2013. ápr. 12. 17:45
#13

Aztan ha elbasznak egy palyaszamitast faszaul becsapodhat foldbe.

Remelem washingtonra vagy a nasa kozpontra esik.

A nasa-sokrol eddig is sejtettem hogy neha elmennek nekik otthonrol de tevedtem.

Komplett idiotakkal allunk szemben.

Faszfejek....

Runciter
Runciter
2013. ápr. 12. 17:04
#12

@ Mikrobi: elképesztően okos vagy

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. ápr. 12. 16:24
#11

Nehéz lenne Föld körüli pályára állítani, amikor annyi szemét van felettünk, hogy lassan takarító műholdakat kell készíteni.

Kirrr
Kirrr
2013. ápr. 12. 15:35
#10

Nem kapnak túl sok támogatást...

rtagore
rtagore
2013. ápr. 12. 14:31
#9

Hogyan fogják lelassítani a nagy sebességgel száguldó kisbolygót? A több tízezer km/h-s sebességű objektumnak jó nagy impulzusa van.

kisborda
kisborda
2013. ápr. 12. 13:59
#8

"holdat" kap a Hold?:D

fpeter76
fpeter76
2013. ápr. 12. 13:42
#7

Az elromlott, irányíthatatlan műholdakra gondolt a kolléga. Tehát nem mindegy, hogy egy működőképes űreszközt hoznak le, vagy egy működésképtelent. Egy ekkora "kavics" azért ebből a szempontból tekinthető működésképtelen objektumnak. Ahhoz hogy ez stabil pályán a föld körül maradjon ahhoz minimum rakétákat kellene rá szerelni. A Hold körül egy ilyen pálya megtartása kellően hosszú időre lényegesen egyszerűbb feladatnak tűnik.

hengelhoffer
hengelhoffer
2013. ápr. 12. 13:10
#6

7 méteres kisbolygóról van szó egyenlőre. Az inkább egy nagyobb meteor.

Ha elszúrnának valamit a pályára állításkor, (mondjuk a föld köré akarnák állítani) simán elégne a légkörben.

Arról nem beszélve, hogy alig lenne már sebessége.

klarsa
klarsa
2013. ápr. 12. 13:08
#5

enisherpa: Pont mint a G.I.Joe Megtorlásban. Egész Londont elvitte az a csapás

Terror
Terror
2013. ápr. 12. 12:50
#4

A műholdaknak nem tudják rendesen kiszámolni a pályáját? LOHOL, ez jó volt.

Terror
Terror
2013. ápr. 12. 14:18

Pontosan azt értelmeztem, amit írtál. Ha képtelen vagy szavakba önteni, hogy mire gondolsz, arról nem én tehetek. A második osztályt idéző helyesírást már meg sem említem.

enisherpa
enisherpa
2013. ápr. 12. 12:31
#3

A projekt katonai célú felhasználása pedig az lehet, hogy a Föld bármely pontjára le tudnak majd dobni egy nagyobb kavicsot jelentős sebességel. A nagy sebesség miatt az atombombához hasonló pusztítást végez, de nem okoz radioaktív szennyeződést a légkörben.

atti2010
atti2010
2013. ápr. 12. 12:48

Nem hiszem hogy megvalósítható hiszen a műholdaknak sem tudták rendesen kiszámolni a pályáját innentől kezdve pedig katonai célra használhatatlan.

dragon83
dragon83
2013. ápr. 12. 12:28
#2

Igen, én sem szeretném, ha egyszer csak a fejünkre pottyanna.

Supra
Supra
2013. ápr. 12. 11:59
#1

Azon gondolkodom, hogy miért nem földkörüli pályára? sokkal több előnye lenne - elrontani meg mindkettőt el lehet..

atti2010
atti2010
2013. ápr. 12. 12:05

Gondolom nem lenne jó ha egy ilyen aszteroida berongyolna a föld légkörébe.

Vissza az oldal tetejére