Hivatalos javítócsomagot kapnak a Motorola mobilok

A Motorola és az iFixit összefogott, és olyan készleteket kínálnak megvételre, amikben minden adott az okostelefonok javításához.

Hivatalos javítócsomagot kapnak a Motorola mobilok

A mai mobiltelefonok egyre nagyobb értéket képviselnek, miközben rendkívül sérülékenyek, és sok esetben úgy vannak összeszerelve, hogy szinte lehetetlen őket javítani, vagy ha a komponensek cseréje megoldható, akkor sem lesz már ugyanolyan az eszköz, mint az eredeti állapotában volt. Előfordul, hogy az illesztések nem tökéletesek egy javítás után, szélsőséges esetben pedig a vízállóság is bánhatja a beavatkozást – már amennyiben biztosított ilyet a termék.

Az iFixit az egyik legismertebb cég, ami mobilok javításával (is) foglalkozik, és rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik a modern kütyük szerelése terén, ugyanis számtalan terméket boncolt már fel az utolsó csavarig és rengeteg megoldással találkozhatott. A cégtől a felhasználók vásárolhatnak olyan szerszámokat és alkatrészeket, amikkel meg lehet javítani a különböző elektronikai eszközöket, a napokban pedig az első hivatalos megállapodását is aláírta az iFixit a Lenovo zászlaja alatt tevékenykedő Motorolával.

Az együttműködés keretében most először hivatalos javítókészleteket dob piacra az iFixit egy nagy gyártóval.

A Motorola szakembereivel közösen összeállított csomagban minden dolog biztosított lesz ahhoz, hogy odafigyeléssel (és némi ügyességgel) bárki otthon is elvégezhessen különböző szervizelési munkákat a készülékén. A cserélni kívánt komponens mellett biztosított lesz az adott készülékhez minden szerszám, amire csak szükség lehet, így például a ház felnyitásához szükséges eszközök, csavarhúzók, csipeszek. És persze egy komplett útmutató, ami rendkívül részletesen végigmegy azon a folyamaton, melyet a készülék tulajdonosának el kell végeznie a sikeres javításhoz – ezt online biztosítja az iFixit, így bárhol és bármikor könnyen hozzá lehet férni.

Galéria megnyitása

Az iFixit hivatalos oldalán összesen 16 különböző javítókészlet fedezhető fel. Ezek minden esetben eltérő komponensek vagy mobilok számára szolgálnak. A legolcsóbb csomagok 40 dollárba kerülnek és az akkumulátor cseréjére szolgálnak, a legdrágábbak (200 dollár) pedig nem meglepő módon azok a pakkok, amik már a kijelző javítására vannak. (Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy arról igazából szó nincs, hogy a javítást olcsón lehetne így elvégezni.) Arról nem szólt a fáma, hogy mi van akkor, ha egy felhasználó akkut is cserélne és nem csak a törött kijelzőjét javítaná meg, de remélhetőleg lesz olyan lehetőség, hogy a szerszámok nélkül is meg lehessen vásárolni a telepet a kijelzős javítócsomag mellé. A Motorola és az iFixit partnerségében a Droid Turbo 2-höz, a Moto Z család három tagjához, a Moto G4 és a G5 modellekhez, valamint a Moto X-hez és a Moto X Pure-hoz kínál ilyen csomagot. De idővel ez a lista további tagokkal fog bővülni.

Fontos azonban azt kiemelni, hogy a beavatkozás a garancia elvesztésével jár attól függetlenül, hogy a Motorola és az iFixit közösen hozta létre a javítócsomagokat.

Szóval azoknál a mobiloknál, amelyeknél még van érvényes garancia, nem biztos, hogy érdemes így belevágni a szervizelésbe. Ez a lehetőség inkább azokban az esetekben jöhet jól, amikor egy mobillal a garanciális idő lejártán túl adódik valamilyen probléma, amire van megfelelő csomag.

A Motorola és az iFixit partnerkapcsolatának létrejötte mindenképpen üdvözölendő, és reméljük, hogy a jövőben már gyártók is követik majd a páros példáját, és arra fognak törekedni, hogy javítható készülékeket alkossanak. A felhasználók minden bizonnyal örömmel vennék, ha olyan mobilt vásárolhatnának, aminél biztosított az egyszerű kijelző vagy akkumulátorcsere lehetősége.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward