Shop menü

HIVATALOS A KÖVETKEZŐ GALAXY UNPACKED ESEMÉNY DÁTUMA

A Samsung nagy bejelentésre készül, érkezik a Galaxy Note20, de két hajtogatható mobilról, és viselhető kiegészítőkről is lehet szó.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hivatalos a következő Galaxy Unpacked esemény dátuma

Korábbi pletykák alapján már egy ideje lehetett sejteni, hogy mikor fogja a Samsung bemutatni a következő csúcsmodelljét, de az esemény időpontját a vállalat csak most erősítette meg. A cég egy olyan rövid animációval közölte a sokak által várt időpontot, ami előre vetít kettő dolgot, de igazából nem túl informatív.

Augusztus 5-én fogja megrendezni a következő Galaxy Unpacked eseményt a Samsung, és ez teljesen új formátumban lesz megtartva. Kizárólag online rendezvény lesz ez, amivel a dél-koreaiak eddig nem próbálkoztak. Ez nem hangzik nehezen kivitelezhetőnek, de a Google például nem vállalata be az online fejlesztői konferenciát, az Apple viszont sikeresen lebonyolította a WWDC-t több napos tartalomszolgáltatással. Most a Samsungon lesz a sor, hogy megmutassa, miként képzeli el a koronavírus-járvány miatt az internetre „űzött” bemutatót. A kezdést délután 4 órára tette a Samsung hazai idő szerint, és a YouTube-on lehet majd követni az mozzanatokat.

A felvezető animáción azt lehet látni, hogy egy bronz tollról leesik egy csepp, és itt a toll teljesen egyértelműen előre vetíti, hogy S Pen ceruzával szerelt újdonságra kell számítani, ami nyilván a Galaxy Note20 lesz. Ez a mobil idén is több kivitelben kerülhet majd a boltokba. A bronz pedig már az új színt vetíti előre, kiszivárgott képek alapján ugyanis ilyen elegáns színváltozatban is lehet majd kapni az okostelefont.

Galéria megnyitása

A nagyobbik Galaxy Note20 állítólag már a 6,9 hüvelykes elérő megjelenítővel fog szolgálni, ami nyilván AMOLED technológiás lesz 1440p-s felbontás mellett, és állítólag 120 Hz-es támogatást is biztosítani fog. A Qualcomm aktuális csúcslapkája kerülhet a gépbe – akár a Snapdragon 865+ is lehet ez – bőséges RAM és tárhely kíséretében.

Az 5G támogatásnak biztosan nem lesz híján a Note20 család, és a kamerarendszer is biztosan csúcsra lesz járatva. Több egységet használ majd a Samsung, élen egy 108 MPixeles megoldással.

Galéria megnyitása

A Samsung állítólag be fog mutatni egy új generációs okosórát is, valamint egy friss valóban vezeték nélküli fülhallgató is készül, aminek az alakja egy babszemre fog hajazni, és egyáltalán nem lóg majd ki a felhasználó füléből.

A következő Galaxy Watch Gorilla Glass DX üveggel lehet védve, visszakaphatja a fizikailag meglévő, mozgatható lünettát, és 5 ATM víznyomást is képes lehet elviselni, valamint rendelkezhet MIL-STD-810G minősítéssel is. A babformájú Galaxy Buds pedig még akár alvásnál is kényelmesen viselhető lesz, miközben minden bizonnyal jó hangminőségről fog gondoskodni.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Flip eredetileg 5G támogatás nélkül futott be, de állítólag a Samsung már elkészítette az 5G-vel is megtoldott modellt. Ez is augusztus 5-én léphet majd porondra. Az eszköz a Snapdragon 855+ mellett vetheti be a Snapdragon X55 hálózati modemet. És még ugyanezen az eseményen a pletykák szerint a Galaxy Fold utódjáról is lehet szó. Ez a hajtogatható masina már 120 Hz-es kijelzőt kaphat belül 7,7 colos felülettel, és az előlapra pedig 6,23 hüvelykes egység kerülhet a mostani apró helyett.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére