Egy ideje nyílt titok, hogy a Samsung a színfalak mögött már azon dolgozik, hogy bemutassa a Galaxy Note9 okostelefont. Bár eddig hivatalos információ nem állt rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy mikor fog befutni az új zászlóshajó, már sejteni lehetett, hogy augusztus 9-én érkezik. A dél-koreaiak most hivatalosan is megerősítették ezt az időpontot.

A vállalat tehát augusztus 9-én tervezi reflektorfénybe állítani a mobilt, és ezúttal egy eléggé egyértelmű utalást tett erre. A Samsung általában sejtelmes meghívókkal szokta invitálni az érdeklődőket az ilyen Unpacked eseményekre, de ezúttal erről szó nincs. Az alábbi képen egyértelműen kivehető, hogy az S Pen szerepel, ami állítólag jelentősen megújul a Galaxy Note8-nál használt érintőceruzához képest. Ami itt érdekes, az a grafikán szereplő kiegészítő színe. Citromsárga S Pen-t soha korábban nem láttunk még, és Samsung csúcsmodell sem volt eddig ilyen kivitelben, de talán ez most meg fog változni.

Galéria megnyitása

A Samsung Galaxy Unpacked rendezvénynek a látványos külsejű Barclays Center ad majd otthont Brooklynban, New Yorkban. Az esemény az Egyesült Államokban délelőtt 11 órakor fogja kezdetét venni, ami magyar idő szerint délután 5 órát jelent. A Samsung általában élőben közvetíti az ilyen nagyszabású bemutatókat, és ezúttal is így lesz ez, akik nem tudnak elmenni a helyszínre, azok a Samsung hivatalos weboldalán követhetik majd az előadás minden mozzanatát.

Milyen információk kaptak szárnyra eddig a Galaxy Note9 kapcsán? Az új mobil állítólag a külső tekintetében nem hoz nagy változást, a megjelenítőjénél legfeljebb apró növekedéssel lehet számolni. A kijelző marad1440p-s felbontású, a Super AMOLED technológiát pedig gyakorlatilag borítékolni lehet. A hátlapon az ujjlenyomat-olvasó valószínűleg leköltözik majd a kamerák alá, mert a Galaxy Note8 esetében ennek nem volt túl szerencsés az elhelyezése, könnyen a lencsékre tehette az ujját a felhasználó. Itt debütálhat a Bixby 2.0 digitális hangalapú asszisztens, amit több pletyka is előre vetített az elmúlt hetekben. A szoftveres alapot az Android 8.1 Oreo rendszer fogja biztosítani, amire Samsung Experience grafikus felület lesz húzva az S Pen extráival.

A mobilt az Exynos 9810 Octa és a Qualcomm Snapdragon 845 szolgálhatja majd ki régiótól függően – itt már akár a Snapdragon 850 használata is szóba jöhetne, mint az ASUS ROG Phone esetében, de erre elég kicsi az esély. A pletykák szerint lesz olyan modell is, ami 512 GB-os tárkapacitást nyújt, de a 64, a 128 és a 256 gigás opciók valószínűbbek. A rendszer legalább 6 GB memóriával lesz felvértezve, de ennél kövérebb RAM is elképzelhető már. Opcionálisan számolni kell Dual-SIM támogatást biztosító modellel is. Szinte borítékolható a vezeték nélküli töltési lehetőség, és arról is szó esett, hogy 4000 milliamperes akkumulátor kerülhet a hátlap mögé (ezt viszont tényleg erős fenntartásokkal kell kezelni, mert sajnos nem jellemző a Samsungra, hogy ennyivel növelné a telep méretét).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére