Az Intel ultravékony és ultrahordozható noteszgépekbe szánt fejlesztése, a Lunar Lake formálisan már bemutatkozott a Computex 2024 idején, ám akkoriban még csak az alapokat adó technológiákról és komponensekről esett szó, a konkrét modelleket nem mutatták meg. Időközben azért kiszivárgott némi részlet azzal kapcsolatban is, pontosan milyen tagokból állhat az Intel Lunar Lake sorozata, ami egyébként az új nevezéktan értelmében az Intel Core Ultra 200V szériát erősíti.

Galéria megnyitása

Az már eddig is sejthető volt, hogy a Lunar Lake valamikor szeptember folyamán debütálhat, de pontosabb információ eddig nem állt rendelkezésre. Az Intel illetékesei néhány órája szerencsére véget vetettek a találgatásoknak, hiszen elárulták, a friss széria rajtja egészen pontosan 2024. szeptember 3-án esedékes, amikor nemcsak az új processzorok debütálnak, de a partnerek által köréjük épített noteszgépekből is ízelítőt kaphatunk.

A show alkalmával az Intel Client Computing Group alelnöke és igazgatója, Michelle Johnston Holthaus, illetve a Client Business Group alelnöke és igazgatója, Jim Johnson rántja le a leplet a legfontosabb tudnivalókról. Az előadáson kiderül, milyen áttörést sikerült elérni energiahatékonyság terén, milyen teljesítményt nyújtanak az új processzormagok, illetve arra is fény derül, iGPU terén mekkora előrelépésre számíthatunk, és természetesen az NPU is szerepet kap majd, ami az AI feladatok helyi gyorsításában nyújthat segítő jobbot.

A korábbi információk alapján az alábbi kilenc processzor mutatkozhat be a rajt alkalmával:

  1. Core Ultra 9 288V
  2. Core Ultra 7 268V
  3. Core Ultra 7 266V
  4. Core Ultra 7 258V
  5. Core Ultra 7 256V
  6. Core Ultra 5 238V
  7. Core Ultra 5 236V
  8. Core Ultra 5 228V
  9. Core Ultra 5 226V

Ezek mindegyike ugyanazzal a felépítéssel rendelkezik, már ami a processzor-részleget illeti, vagyis mindannyian négy darab P-Core és négy darab E-Core segítségével végzik el a különböző munkafolyamatokat, viszont órajelek terén természetesen lesznek köztük különbségek. Ezzel együtt az Xe2-LPG alapú iGPU terén is várhatóak különbségek, már ami a rendelkezésre álló XE magok számát, illetve az órajeleket illeti, így természetesen teljesítmény terén is lesz némi szórás.

A show élő közvetítés formájában kerül megrendezésre CEST időzóna szerint 2024. szeptember 3-án este 6 órakor, helyszíne pedig Berlin lesz. A videót az Intel Newsroom felületén keresztül lehet megtekinteni, ahol majd az élő közvetítés rögzített változata is elérhető lesz. Érdekesség, hogy Berlinben néhány nappal később, 2024. szeptember 6-án nyitja meg a népszerű IFA 2024 konferencia is, ami egészen 2024. szeptember 10-ig tart.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2024. aug. 6. 0:44
#4

Amit érdekes lesz látni, a teszteken hogyan teljesít majd a mai legjobb processzorok ellen Hyperthreading nélkül.
De az is érdekes, sikerült-e orvosolni a hibrid felépítésből származó késleltetéssel kapcsolatos problémákat ezzel az új fejlesztéssel.

_DiEGO_
_DiEGO_
2024. aug. 5. 18:11
#3

A show élő közvetítés formájában kerül megrendezésre CEST időzóna szerint 2024. szeptember 3-án este 6 órakor...  BIZTOS ? Bármi áron :D marad rá lóvé? 

1,5.  Core Ultra 9 286V  kimaradt a szaknévsorból  ?  :D  de méééé ? 

bauer1
bauer1
2024. aug. 5. 14:42
#2

ez mind ultra. ennél jobb már nincs

j4ni
j4ni
2024. aug. 6. 12:06

@bauer1 Giga? Esetleg tera? A tera még nem robbant be a terméknevezéktanba, rengeteg kiaknázatnal potenciál van benne.

cathaia
cathaia
2024. aug. 5. 8:34
#1

Ezek is 230 volt magfeszültségen mennek?

v_peter
v_peter
2024. aug. 5. 11:07

@cathaia Nem Atti, ez nem a vibrátor töltőd.

Vissza az oldal tetejére