A Sony kiváló memóriakártyákat kínál nagyon széles ársávot lefedve, és most olyan megoldással rukkolt elő, aminek nincsen párja a piacon. Az SF-G sorozatú termékeknek bemutatkozott a TOUGH jelzővel illetett modellje, ami nemcsak, hogy rendívül sebességgel tudja mozgatni az adatokat, hanem még strapabíró is.
Egy memóriakártyák kapcsán talán kicsit viccesnek hangozhat strapabíróságról beszélni, de a Sony mostani újdonságáról minden túlzás nélkül elmondható ez. A termék olyan speciális felépítéssel rendelkezik, aminek köszönhetően a vállalat mérései szerint 18-szor jobban bírja a hajlítást, mint egy hagyományos, műanyag tokba csomagolt kártya. Ezen felül a SF-G TOUGH teljesen megfelel az IP68 védettség előírásaink – sőt, valójában bőven túl is teljesíti ezeken, ugyanis 5 méter mély vízben 72 óra után sem esik baja. És a hétköznapi esések során szinte elképzelhetetlen, hogy eltörjön, ugyanis a japán alakulat sajtóközleményének tanúsága szerint még 5 méteres zuhanásokat is probléma nélkül tud átvészelni. Ez a megoldás a világ első egyetlen elemből kialakított SD kártyája, részben ennek köszönhetően fogja bírni a gyűrődést. A termék állítólag 180 N erőhatásig teljesen elhajlíthatatlan, és ezt a merevséget úgy érték el a tervezők, hogy még a kártyazárat is elhagyták, hogy minimalizálják a sebezhető felületeket. Ráadásul védett a röntgen-sugárzással, a mágnesességgel, az elektromos kisülésekkel, a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokkal (-25 és 85°C) és az UV sugarakkal szemben is (bár ezek nagy része már nem annyira meglepő egy memóriakártyánál).
A SF-G TOUGH létrehozásakor a megfelelő sebesség elérése is nagyon fontos szempont volt. Itt az olvasás és az írás tempója majdnem szinkronban van, hiszen a specifikáció szerint az írás során másodpercenként 299 MB-nyi adat kerülhet a hordozható tárolóra, míg az olvasásnál 300 MB/s-os sávszélességet biztosít. Már olyan ritkán látott SD jelöléseket is meg lehet figyelni a memóriakártya burkolatán, mint a V90, ami a legmagasabb videós előírásnak megfelelésről tanúskodik, szóval egészen extrém felbontású mozgóképfelvételek is gond nélkül rögzíthetőek a használata mellett. A kártyán tárolt dolgokat nagyon gyorsan lehet majd elérni, menteni, és mivel akár 128 GB-os kapacitással is beszerezhető lesz a termék, ez bizony jól is jöhet alkalomadtán. A lenyűgöző tempóhoz az UHS-II különleges csatlakozófelülete elengedhetetlen. Ez már az a szint, hogy egy megfelelő olvasó (pl. Sony MRW-S1) alkalmazás mellett igazából már akár dolgozni is lehet a memóriakártyán tárolt adatokkal, például képekkel és videókkal.
A Sony mellékeli az SF-G TOUGH-hoz két hasznos segédprogramját is. Az egyik az SD Scan Utility, ami arra szolgál, hogy ellenőrizni lehet vele az SD formátumú kártya állapotát. Ezzel néhány egyszerű lépéssel meggyőződhet arról a felhasználó, hogy biztonsággal tárolhatja az adatait az eszközön. A másik pedig a File Rescue Software, mely akkor jön jól, ha véletlenül törölt adatokat kell visszahozni. Valószínűleg mindenkivel megesett már, hogy jó hasznát tudta volna venni egy ilyen programnak. És mivel ezen a megoldáson nincs kártyazár sem, még talán még könnyebben alakulat ki olyan helyzet, hogy szükség lehet rá.
Hogy kinek ajánlja ezt az újdonságot a Sony? Nos, a vállalat elmondása alapján az SF-G sorozatú TOUGH memóriakártya remek választás lesz például a fotósoknak, akik minden bizonnyal igazán extrém körülmények között, minden helyzetben szeretnék biztonságban tudni a képeiket. És a vállalat elmondása alapján a Sony α9 és az α7 Full-Frame fényképezők esetében a remek teljesítményt is kiaknázhatják a vásárlók. Az SF-G sorozat TOUGH jelzővel illetett megoldásai csak októberben kerülnek majd a boltok polcaira, és egyelőre még nem lehet tudni, hogy mennyibe fognak ezek kerülni. Ami biztos, hogy a kínálatot 32, 64 és 128 gigabájtos termékek alkotják majd kezdetben.
































