A Trüberbrook egy izgalmas, rejtélyekkel teli sci-fi kalandjáték a német Btf stúdiótól, mely az 1960-as évek Németországában játszódik, de egy alternatív valóságban. A fejlesztők a Kickstarteren indítottak kampányt a projekthez, az általuk kitűzött célnak már több, mint duplája gyűlt össze a cikk írásakor, majdnem elérve a 200 ezer dollárt.

A játék főhőse Hans Tannhauser, egy fiatal amerikai tudós, aki európai utazást nyert a lottón és Trüberbrookban, egy eldugott kis vidéki faluban köt ki, a hidegháborús Németország erdőkkel borított hegyei között. Megérkezése után ellopják egyik fizikatanulmányát, és hamarosan kiderül, hogy nem kisebb feladat vár rá, mint a világ megmentése. A küldetésben Gretchen Lemke paleoantropológus lesz segítségére.

Minden helyszínt először kézzel készített modellekkel mintáztak meg a csapat művészei, ezeket aztán fotogrammetria segítségével digitalizálták, majd a Unity3D motor eszközeivel végezték el a végső simításokat. A fényeket valódi megvilágítással hozták létre, ezzel különböző napszakaszok és időjárási körülmények, sőt, évszakváltások illúzióját tudták kelteni.

Az elképesztő látványvilág mellett a történet sem marad el. A Btf úgy írta le a sztorit, mint egy turmixot a Twin Peaksből, az X-aktákból és a Monkey Island-ből, de hatottak rá Ron Gilbert más munkái is, például a Pajama Sam-sorozat, vagy a Thimbleweed Park. Nem hiányoznak majd a kalandjátékoknál szinte kötelező párbeszédek és fejtörők sem.

Az eddig látottak alapján máris elbűvölő Trüberbrook a tervek szerint a jövő év végén fog megjelenni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére