A különböző központi egységek esetében olykor-olykor előfordul, hogy a kereskedelmi forgalomba szánt példányok fedélzetén hibák maradnak, amelyekről csak akkor hull le a lepel, amikor a termékeket széles körben, különféle terhelésformákkal dolgozó szoftverekkel kezdik használni. Remek példa erre, hogy a Debian Linux közösség furcsa hibát talált, amely a Skylake, Skylake-X és Kaby Lake processzorokat egyaránt érinti.
A hibával kapcsolatban szerzett tapasztalataikat egy levelezőlistán osztották meg egymással a tagok: a leírás szerint a probléma abban rejlik, hogy a processzorok aktív Hyper-Threading szolgáltatás mellett bizonyos alkalmazásokban súlyos hibákat vétenek, illetve nem elvárható módon viselkednek. Szerintük a legjobb megoldás erre az, ha az érintett konfigurációknál egyszerűen deaktiválják a Hyper-Threading támogatást.
A hibáról a jelek szerint már az Intel is tud, ugyanis az egyik hivatalos dokumentum említést tesz róla. A lényeg, hogy komplex feltételek fennállásakor, amikor 64 utasításnál kevesebbel dolgozó, AH, BH, CH vagy DH regisztereket és a hozzájuk tartozó szélesebb (például az AH esetében RAX, EAX vagy AX) regisztereket használó loopok futnak a rendszeren, megjósolhatatlan rendszerviselkedés következhet be. Ez a jelenség csak akkor tapasztalható, ha az adott központi egységen a fizikai processzorok mellett a logikai processzorok is használatban vannak.
Részlet a hivatalos dokumentumból.
A levelezőlistán található leírás alapján a hibára az OCalm közösség tagjai figyeltek fel, akik az OCalm fordító segítségével reprodukálni tudták a hibajelenséget. A hiba következtében a fordító és az alkalmazás összeomlott, azaz a viselkedés rendellenes volt, a program kimenet pedig ugyancsak rendellenességeket mutatott.
Az Intel dokumentuma is elismeri, hogy emiatt a hiba miatt előfordulhat megjósolhatatlan rendszerviselkedés, de a jelenség BIOS frissítés segítségével javítható, így a hibás működésből fakadó kellemetlenségek elkerülhetőek. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy az érintett processzorokhoz tartozó alaplapok kaptak volna ilyen irányú BIOS/UEFI Firmware frissítést, az Intel pedig egyelőre nem jelentett be semmiféle olyan javítást, ami ezt a problémát célozná. Az Intel a Microsoft segítségével akár a Windows Update-en keresztül is eszközölhet mikrokód-frissítést, ami ugyancsak javíthatja a hibát – nincs kizárva, hogy korábban már érkezett is ilyen frissítés, minden különösebb hírverés nélkül.
Noha a Debian Linux közösség súlyosnak állítja be a hibát, mivel a Skylake és a Kaby Lake processzorok már egy ideje elérhetőek, egyéb operációs rendszerek alatt is tömegesen jelentkezett volna a hiba, amennyiben valóban súlyos, széles körben problémát okozó dologról lenne szó, ezzel pedig tele lennének a fórumok. Aki misszió-kritikus adatokkal dolgozik, a biztonság kedvéért kikapcsolhatja a Hyper-Threading támogatást, így teljesen biztosan elkerülheti az adatok sérülését, amíg elérhetővé nem válik a frissítés. Az átlagfelhasználóknak a jelek szerint nincs mitől tartaniuk – ha viszont rendellenes rendszerműködést tapasztalnak, a Hyper-Threading támogatás kikapcsolásával megbizonyosodhatnak róla, az okozza-e a bajt.































