Az Észak-Amerika videójátékos piacát elemző NPD Group kiadta hivatalos előrejelzését a hamarosan elinduló ünnepi időszakkal, vagyis novemberrel és decemberrel kapcsolatban. Az előrejelzések szerint a kontinensen összesen 13,4 milliárd dollárt költenek majd el a népek a játékokkal kapcsolatos dolgokra, így konzolokra, headsetekre, gamepadekre, mobilos anyagokra, teljes játékokra és kiegészítő tartalmakra.
Az NPD Group szakértői megjegyzik, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz pontosan előre jósolni, hiszen a helyzet teljesen más, mint a korábbi években, ráadásul még egy új konzolgeneráció is elrajtol.
Az elemzés szerint egyértelmű, hogy a járvány alaposan megváltoztatta az emberek hozzáállását a videójátékokhoz, és tavasszal, valamint nyáron is rekord mennyiségű pénzt költöttek az ezzel kapcsolatos dolgokra. annyira, hogy a legtöbb konzol és kiegészítő raktárkészletei elapadtak - a Nintendo Switch-ből például az egész világon folyamatos hiány volt tapasztalható.
Az előrejelzés szempontjából fontos figyelembe venni még egy dolgot: az ünnepi szezonban még nagyobb eséllyel fogunk tárgyi ajándékokat vásárolni és ajándékozni, mint élményeket - tehát mondjuk belépőket vidámparkokba, termálfürdőkbe, sporteseményekre, vagy esetleg utazásokat fizetni másnak.
Az elemzés szerint a PlayStation 5 és az Xbox Series-konzolok nyilvánvalóan nagyon kelendőek lesznek: már előrendelésben elfogyott a készletek jelentős része, és valószínűleg 2021 elejéig csak elvétve találni majd új konzolokat a boltok polcain.
Az új konzolokhoz természetesen mindenki szeretne majd további gamepadeket és egyéb kiegészítőket (például fejhallgató) vásárolni, így ezen a területen is rekord mennyiségű költést vár az NPD Group.
Ezzel együtt (idén is) a Nintendo Switch lesz a legkelendőbb konzol, ráadásul a várakozások szerint ebből egy család akár többet is vásárol majd. Mivel a PS5-ből és az Xbox Seriesből várhatóan nem igazán lesz elérhető raktárkészlet az ünnepi szezonban, így a Switch sokak számára remek alternatíva lehet, de ezt sem feltétlenül lesz egyszerű beszerezni.
Mivel tehát szinte minden konzolból hiány van már most, vagy hiány lesz az ünnepi szezon alatt, az előrejelzés szerint semmi nem motiválja a gyártókat arra, hogy árengedményeket, akciókat adjanak, viszont néhány jobb bundle-re lehet számítani, főleg a Black Friday környékén.
Végül pedig, ami nem maradhat el: az NPG Group szerint 2020 legkelendőbb játéka a Call of Duty: Black Ops Cold War lesz, annak ellenére is, hogy csak novemberben jelenik majd meg. Ez nem meglepetés, hiszen Észak-Amerikában ez lesz a 12. év sorozatban, hogy az aktuális Call of Duty az év legjobban fogyó játéka.