Shop menü

HERE WEGO NÉVEN FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT A HERE MAPS

A szolgáltatás mostantól egyebek mellett jobb navigációs képességekkel bír majd.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Here WeGo néven folytatja pályafutását a Here Maps

A Here Maps neve minden bizonnyal már minden olvasónknak ismerősen csenghet, arról a térképszolgáltatásról van szó, amit még a Nokia fejlesztett az elmúlt években nem kevés pénzt bele fektetve – majd túladott rajta. A Here Maps nagy népszerűségnek örvendett, de a fejlesztők mégis úgy döntöttek, hogy egy hangzatosabb névvel még könnyebb lehet az élet, ennek köszönhetően ismerkedhetünk meg most a Here WeGóval. A név mellett a képességeit tekintve is vannak változások, úgyhogy nézzük is meg, mit hoz pontosan a Here WeGo!

Galéria megnyitása

A brandváltás először az Android operációs rendszerre szabott alkalmazás esetében történt meg, de a szakemberek nem késlekedtek az iOS és a webes felület tekintetében sem sokáig, mostanra már mindenhol a Here WeGo név rajzolódik majd ki. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az online felület továbbra is a maps.here.com domainen keresztül érhető el, és arról egyelőre nincs is információnk, hogy ez megváltozna, és a friss névhez idomulna. Ez az első nagyobb változás azóta, hogy a Nokia tovább adta a teljes Here Mapset a német autógyártók triójának, vagyis az Audinak, a BMW-nek és a Daimlernek (Mercedes). A térképszolgáltatás tavaly, nyár végén cserélt gazdát 2,8 milliárd dolláros áron.

A Here WeGo indulásra szólít fel, a névváltás azért történt, hogy így az emberek ne egy mezei térképként gondoljanak a szolgáltatásra. Lényegében ennek megfelelően jobbak lettek a navigációs lehetőségei a szoftvernek. Mikor az ember megadja majd, hogy honnan és hová szeretne eljutni, az alkalmazás azonnal ki fogja listázni, milyen közlekedési lehetőségek vannak, és melyik alternatívával mennyi ideig tarthat az utazás a kezdőtől a végpontig, illetve mennyibe kerül az út. Ez főleg a városokon belül jön majd igazán jól, ahol bizony számos opcióból választhatnak ma felhasználók: gyalog, autóval, biciklivel, taxival, autómegosztással vagy persze tömegközlekedéssel is meg lehet tenni ugyanazt az utat. A program sok fontos információval tud majd szolgálni a különböző közlekedési módokhoz, például arra is rálátása lesz, hogy egy busz vagy egy villamos éppen mekkora késésben van a menetrendjéhez képest. Ha megvan a kívánt útvonal és közlekedési mód, akkor elég csak megérinteni a navigációt, és máris lehet indulni! Ez sokkal közvetlenebb az eddig alkalmazott eljárásnál, így időt lehet vele megtakarítani, és az egész letisztultabb.

Galéria megnyitása

A frissítést követően az alkalmazás több ponton is új dizájnt kapott. A legfontosabb egy térképnél talán az, hogy ettől kezdve könnyebben át lehet majd tekinteni a különböző útvonalakat, ugyanis a dizájnerek az egészet világosabbra szabták, élénkebb színek és jobb hátterek fogadják majd a felhasználókat. Fentebb már említettük, hogy a Here WeGo egyebek mellett akár az autómegosztást (telekocsi) is tudja majd kezelni, erre korábban nem volt mód. Ez a rendszer egyelőre csak kevés városban lesz elérhető, de persze folyamatosan terjeszkedni kívánnak a fejlesztők. Ha ez még nem elérhető, akkor ott lesz a taxis információ, ami szinte már minden nagyobb városban működni fog (listázza az árakat, a menetidőt és a becsült várakozási időt is). Ezeknél a lehetőségeknél egyből feldob majd egy hívásgombot is a Here WeGo, amit megérintve azonnal lehet a „fuvarozót” hívni. A taxis és a telekocsis, autómegosztós rendszerek tökéletesítésén és kiterjesztésén folyamatosan dolgoznak a szakemberek.

Galéria megnyitása

A Here WeGo azokra is gondol, akik környezetbarátabb utazást választanának. A rendszer jobb lett a biciklis útvonalak számon tartásában, sőt mi több, már azt is előre tudja majd jelezni, hogy mekkora erőfeszítést fog igényelni egy út, a felhasználó ezt is figyelembe veheti a navigálás beállításakor. Az nem derült ki, hogy a szolgáltatás miként dönti el azt, hogy mennyire fárasztó egy útvonal, de valószínűleg a domborzati térképpel kombinált adatokra alapozhat. Ennek köszönhetően a sportosabb életmódot folytató emberek sem kifulladva fognak beesni a munkahelyükre a jövőben – vagy legalábbis nem annyira, mint Here WeGo segítsége nélkül.

A Here Maps egyik legnagyobb fegyvere az volt, hogy ingyenesen kínált offline navigációs lehetőséget. Nos, erről az opcióról a Here WeGo esetében sem kell letenni, néhány érintéssel le lehet majd tölteni teljes országtérképeket, és automatikusan alkalmazhatóak lesznek ezek a navigáció során, nem kell majd attól tartani, hogy elfogy miatta az adatkeret vagy nem lesz térerő a kisebb falvakban. Említést érdemel, hogy a program kínál hangos navigálást is, így nem kell folyamatosan a kütyü kijelzőjét böngészni a zavartalan haladáshoz. A forgalmi információkat pedig élőben tudja követni, így attól is kevésbé kell tartani a felhasználónak, hogy fennakadásokba fut. A Here WeGo minden újítása kipróbálható már, hiszen frissített applikációk mostantól elérhetőek Androidra és iOS-re is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére