A Jon Peddie Research elemzői megvizsgálták, hogyan alakult a tavalyi év folyamán a leszállított videokártyák száma, és ezt a Graphics Speak weboldalon keresztül közölték is. Természetesen arra is fény derült, az átlagos értékesítési ár nagyságrendileg mekkora volt az említett időszak folyamán.

A számok alapján a leszállított videokártyák mennyisége az elmúlt év folyamán közel 30%-kal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, ami igen tekintélyes előrelépés. Mind az AMD, mind pedig az Nvidia rekord árbevételeket könyvelhetett el a szegmensben, ami részben annak köszönhető, hogy a videokártya-árak csillagászati magasságokban helyezkedtek el, de ezzel egy időben a leszállított termékek mennyisége is jelentősen nőtt. Az persze kérdéses, hogy a szóban forgó videokártyák közül mennyi került a gamerekhez, illetve mennyit kaparinthattak meg a kriptovaluta-bányászok, ugyanis ilyen összesítés nem áll rendelkezésre.

Galéria megnyitása

Az viszont biztos, hogy a 2021-es esztendő folyamán az AIB szegmensben leszállított videokártyák száma 50 millió darab fölött helyezkedett el, ami a 2020-as évben elért 42 milliós eredményhez képest elég nagy javulás. Éves szinten a növekedés 29,5%-os volt, az AIB szegmens teljes árbevétele pedig 51,8 milliárd dollárra rúgott. Az átlagos értékesítési ár 1000 dollár felett helyezkedett el, ami szintén érdekes adat, igaz, a korábbi árakat elnézve azért annyira nem meglepő.

Noha a leszállított videokártyák mennyisége nagyot nőtt, igazából bőven lenne még fejlődési lehetősége a piacnak ezen a téren, ugyanis régebben ennél sokkal több videokártyát is képesek voltak leszállítani a partnerek, igaz, akkoriban még teljesen más volt a piaci kép. 1998 folyamán például nem kevesebb, mint 116 millió videokártyát tudtak leszállítani, az átlagos értékesítési ár pedig jóval alacsonyabb volt, mint manapság.

Galéria megnyitása

Érdemes megnézni azt is, hogyan teljesített az AMD és az Nvidia. Az AMD a tavalyi év utolsó negyedévében 12,4%-os növekedést ért el szállítási mutató terén, míg az éves szintű növekedés mértéke 35,7% volt. Az Nvidia háza táján ennél sokkal szerényebb számok mutatkoznak, ugyanis a negyedéves növekedés 0,5%-os, míg az éves 27,8%-os volt, viszont a vállalat továbbra is magabiztosan uralja a piacot a maga 77,2%-os részesedésével.

A szegmens idén háromszereplőssé bővül, vagyis igazából már bővült is, hiszen az Intel mobil videokártya-kínálatának első szereplői már bemutatkoztak, április folyamán pedig kereskedelmi forgalomba is kerültek. Később, a második negyedév folyamán az asztali modellek is megérkeznek majd. A Jon Peddie Research elemzői rámutattak, egyelőre kérdéses, hogy az Intel az asztali modelleket hogyan dobja majd piacra: saját gyártásban, AIB partnereken keresztül, esetleg mindkét csatornát használva. Nincs kizárva, hogy a vállalat az AMD és az Nvidia által régóta eredményesen alkalmazott gyakorlatot választja, vagyis készülnek saját dizájnnal is videokártyái, valamint az AIB partnereken keresztül elérhető modellekkel is találkozhatunk.

Az elkövetkező időszak mindenképpen érdekesnek ígérkezik, igaz, az Intel számára talán nem lesz olyan jövedelmező, mint az elmúlt hónapok voltak az AMD és az Nvidia számára, ugyanis a kezd kiegyenlítődni a kereslet és a kínálat, az árak kezdenek lejjebb kúszni, ami részben a kriptovaluta-bányászok felől érkező nyomás csökkenésének, részben pedig a több legyártott és leszállított videokártyának köszönhető. A termékek persze még így is drágák, lenne még helye árcsökkenésnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2022. ápr. 8. 6:47
#3

az tuti viszont h nem a retail be szállítoták le őket :D

pdx006
pdx006
2022. ápr. 7. 10:40
#2

Az árakat is leszállíthatnák. 3 éves kártyák kerülnek háromszor annyiba mint megjelenésükkor, ráadásul azoknak is a gagyibb kopogós műanyag változataik. Csipphiány van, de hatványozzák a leszállítást. Vannak ellentmondások.

Dragon3k
Dragon3k
2022. ápr. 8. 18:13

@pdx006 attól, hogy van pénz meg nem lesz végtelen kapacitás, ha a tsmc és a samsung is 100%-on termel, akkor nem fognak tudni pluszba adni az nvidia-nak és amd-nek, mert nincs miből, sőt az amd itt még osztozott a cpu és a konzol soc megoldásokkal is.

Marcim0523
Marcim0523
2022. ápr. 7. 8:23
#1

Sok a kőgazdag.

thestock
thestock
2022. ápr. 8. 7:38

@thestock *100

Vissza az oldal tetejére