Az Egyesült Királyságban, Európa legnagyobb játékpiacán az idén 43 millió játékot és három millió konzolt értékesítettek. A számok minden tekintetben azt mutatják, hogy ez az év jóval erősebb volt, mint a 2019-es, és tényleg az emberek jelentős része a videojátékok felé fordult a bezártság alatt.

Az eladott 43 millió játék 34%-os emelkedést jelent a megelőző évhez képest, a digitális értékesítések azonban 74%-kal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy most már messze több játékot adnak el az online felületeken keresztül, mint dobozosan.

A toplistás játékok élvonala azonban érdekes. Az Egyesült Királyságban messze a FIFA 21 teljesített a legjobban, amitől 2,2 millió példányt adtak el, míg a második helyezett Call of Duty: Black Ops - Cold Warból csak 1,42 milliót. Ez azt jelenti, hogy az új Call of Duty 19%-kal gyengébben teljesített, mint a 2019-es Modern Warfare, azonban ez utóbbinak még tavaly is annyira jól mentek ez eladásai, hogy összességében 2020-ban 13%-kal több Call of Duty-játékot adtak el, mint a korábbi évben, és a Modern Warfare még tavaly is az ötödik tudott lenni az összesített toplistán.

Szintén érdekes, hogy a dobozos listán számos olyan játék szerepel, amelyik a korábbi években jelent meg, például a Grand Theft Auto V még mindig el tudta csípni a harmadik helyet egészen elképesztő, 1,13 milliós példányszámmal.

Összességében amikor a kutatók kivették az olyan kiadókat az egyenletből, akik nem közölnek online értékesítési számokat (például a Bethesda), de különböző számításokkal megpróbáltak kihozni egy végeredményt, akkor az jött ki, hogy az eladott játékok 67%-a már digitális útvonalon talált gazdára, ami nagy emelkedés 2019-hez képest, amikor ez a szám még csak 52% volt. A szakértők ebben egyértelműen a koronavírus-járvány hatását látják.

Ami a konzolokat illeti, 2020-ban összesen 3,16 millió masina talált gazdára az Egyesült Királyságban, ami 29,4%-os emelkedést jelent 2019-hez képest.

Az év nyertese egyértelműen a Nintendo Switch, ami az év 12 hónapjából 11 hónapban a legkelendőbb konzol volt, és jelentősen növelte az eladási számait 2019-hez képest, ezzel összességében ellensúlyozta azt, hogy 35%-kal kevesebb PS4 és 42%-kal kevesebb Xbox One fogyott.

Talán nem annyira meglepő, hogy 2020-ban a második legkelendőbb konzol a PS5 volt, annak ellenére is, hogy csak november közepén került piacra egy rendkívül limitált raktárkészlettel. Látszik, hogy a felhasználók azonnal felszippantották a készleteket, és nem véletlen, hogy ebben az évben már a PS4 eladásai is visszaestek, hiszen rengetegen vártak az új konzolra - mint ahogy egyébként a legtöbb új high-tech gaming eszköz népszerűsége elképesztő volt 2020-ban, elég csak a videokártyákra gondolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. jan. 13. 13:45
#2

Nyilvan eroltetik mivel azt ha megvetted es mar nem kell rohasztod a fiokodban.

Ha a lemezt eladod abbol meg mar nem lat semmit a kiado.

Nana, hogy forceoljak.

A huyle emberek meg kerik es elvezik is .

A  vilag emberenyag allomanyanak 75%-at az idiotak teszik ki.

Sok faszrepa...

fszkivan
fszkivan
2021. jan. 13. 20:55

@sutyko_hopkins  Hű ezt a gyöngyszemet nem is vettem észre. Ezt kinek írtad? És a logika amúgy mi? Ha én nem használom a szoftvert és eladom vagy a fiókom mélyén pihen, akkor a kiadó számára mi a különbség?

axe
axe
2021. jan. 12. 9:33
#1

őszintén: a régi világ jobban tetszett, amikor egy adott játék vagy serial nem egy szolgáltatóhoz kapcsolódott (steam epic etc) és kézzelogható volt a játék. tudom, tudom, ki akar 150gigákat töltögetni stb... mi ezzel a probléma? felmennél a játék honlapjára és már húzhatnád le a gamet. cod2 is meg van, letorrentezem majd beírom az eredeti serial számot (cod4 is) és pöög a nosztalgia. nem kell 100 program még, a cfg fájl miatt nem rinyál. magyarítani is lehet a játékokat mert nem akarja egyből a gyárit visszarakni stb...

fszkivan
fszkivan
2021. jan. 20. 13:31

@axe  Csak sajnos te azt nem érted, hogy a szoftvert csak licenszeled. Csinálhatsz csillagrombolót a dobozból és a lemezből, a szoftverhez nincs jogod hozzányúlni.

Vissza az oldal tetejére