Érdekes, és némileg váratlan volt a Sony Online múltheti bejelentése, miszerint a stúdió free-to-play zombis MMO-t készít H1Z1 néven, egyelőre kizárólag PC-re és PS4-re. Most John Smedley, a stúdió vezetője elmondta, a játék egyik legfontosabb tulajdonsága a hatalmas, változatos térképe lesz, amit némileg egyedi módon készítenek el.
A H1Z1 már alapból egy elég nagy térképet bocsát majd a játékos rendelkezésére, amikor először hozzáférhetővé válik majd az early access keretein belül, és ez később gyorsan fog növekedni - a játékos csak annyit fog ebből észrevenni, hogy "érdekes" módon tovább tud majd menni, mint korábban.
Erre pedig jó oka van a készítőknek: "A Planetside 2-nél elkövettük azt a hibát, hogy már azelőtt létrehoztunk három nagy kontinenst, mielőtt láttuk volna, hogyan is működnek ezek a gyakorlatban, igazi játékosokkal. Ennél a játéknál ez nem így lesz, most okosabban csináljuk."
Smedley célja tehát az, hogy a játékosok viselkedésének, szokásainak elemzése alapján a lehető legjobb módon bővítsék a terepet. Ezen kívül fontos, hogy a játékos elszigeteltnek, magányosnak érezze magát, rettegjen, és kifejezetten ijesztő dolog legyen egy másik játékossal találkozni: "Az első gondolatodnak annak kell lennie, hogy elbújsz. Ha folyamatosan 20 játékost látsz magad körül, akkor nem túl hihető, hogy itt egy apokalipszis történt. Szóval nem kell aggódni: a zombi-apokalipszis nem lesz egy vidám dolog."
Smedley egyelőre nem tudta megmondani, körülbelül hány játékos lehet majd egy szerveren, az ilyen számokat majd a végső finomhangolásnál lövik be. Ráadásul a szervereknek nem csak a játékosok adataival kell foglalkoznia, hanem a temérdek zombit is irányítania kell, amikből Smedley szerint egész hordákat fogunk egyszerre látni.
































