A Lenovo egyike azoknak a nagy gyártóknak, akik még kitartanak a táblagépek mellett, és ez mindenképpen örömteli. És a vállalat most bemutatott egy olyan friss konstrukciót, ami sokak számára jelenthet majd kellemes társat. Prémiumként kezeli az eszközt a cég, de azért a teljesítményében el fog maradni a csúcstól. Ezen felül pedig egy olcsóbb eszközzel is előrukkolt  a Lenovo.

Galéria megnyitása

A Tab P10 Pro egy meglehetősen nagy, 11,5 hüvelykes megjelenítőt kapott, aminek az adja meg az extra különlegességet, hogy AMOLED technológiás. A felhasznált panel 2560 x 1600 képpontos felbontással szolgál, vagyis 16:10-es a képaránya. A fényereje 500 nit lehet, és támogatja a HDR megjelenítést is (Dolby Vision, HDR10), szóval filmezni már egészen élvezetesen lehet majd rajta.

A termék az Android 10 operációs rendszerrel a fedélzetén érkezik, és a Lenovo saját szoftveres extrái várnak majd rajta bevetésre készen. A cég még gyerekeknek szánt környezetet is nyújt a Google közreműködésével (Kids Space), de ez valószínűleg inkább a felnőttek szórakoztató eszköze lesz majd.

Galéria megnyitása

Érdekessége a kamerák terén a Lenovo Tab P11 Prónak, hogy rögtön a frontján párban vannak a képalkotók. Kettő 8 megapixeles kamerával szolgál a masina, és el tudja homályosítani a felhasználó hátterét a videohívások alkalmával. Full HD videócsevegést tesz lehetővé a tablet.

Galéria megnyitása

Az újdonság hátlapjára is kettő kamera került, de itt a páros tagjai már egymástól függetlenül használhatóak ki. Az elsődleges képalkotó 13 megapixeles felvételek megörökítésére képes és Full HD videózást tesz csak lehetővé, pedig a hardver többre is képes lehetne. A társkamera pedig egy ultra-széles látószögű optikával megtoldott, 5 MPixeles megoldás. ami jól jöhet például olyankor, amikor szűk helyeken kell valamit lefényképezni, esetleg közelről kell nagy témát lencsevégre kapni. Van LED-es villanó is, ezt tabletekről sokszor lefelejtik, így külön öröm, hogy innen nem maradt le.

A Lenovo a Snapdragon 730G mobilplatformot pakolta a táblagép alá, ami már kellemes tempóra képes minden helyzetben, de azért a teljesítménye elmarad a csúcsra járatott rendszerchipekétől. A jó felhasználói élmény biztosításából 6 GB-nyi rendszermemória veszi majd ki a részét, ami már intenzív használatnál sem fog kevésnek bizonyulni – elérhető lesz a tablet 4 GB-tal is, olcsóbban. A tárhely 128 GB-os és bővíthető.

Rendelkezni fog a Tab P11 Pro 4G LTE hálózati modemmel, ezáltal akkor is lehet rá számítani, ha utazás közben kell igénybe venni. Szolgálni fog ezen felül 802.11 a//b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi-vel, Bluetooth 5 modullal, valamint még A-GPS vevővel is, ami a helymeghatározásban tud segíteni.

Galéria megnyitása

A fémből és üvegből felépülő eszköz csak 7,7 milliméter vastag, ennek köszönhetően jó fogásról gondoskodik. Az ujjlenyomat-olvasó a burkolaton nem látszik, ezt ugyanis a tervezők a képernyő mögé rejtették el, ha már lehetőséget ad erre az AMOLED panel.

A Tab P11 Pro otthont ad négy hangszórónak, amikért a JBL felel, és egy viszonylag nagy hangkamra is van a burkolat alatt a teltebb hangzás eléréséért. Szoftveres oldalon pedig támogatott a Dolby Atmos technológia, ami virtuális térhangzásról igyekszik majd gondoskodni.

Egy 8600 milliamperórás kapacitású akkumulátorral látta el a tabletet a Lenovo, ami önmagában még nem különösebben nagy ilyen készüléknél, viszont az üzemideje kiváló lesz a Tab P11 Prónak, amihez a takarékos hardveres felépítés is jelentősen hozzá fog járulni. Az ígéretek szerint egy töltéssel akár 15 órán keresztül is lehet majd szünet nélkül filmezni a készüléken, és támogatott a gyorstöltés is.

Galéria megnyitása

A Lenovo készített a Tab P11 Pro mellé olyan hátlapot, amiből ki lehet hajtani egy támasztót, így bárhol felállítható a táblagép kényelmes szögben. Lesz mellé egy érintőtoll is, ami valódi tollhoz hasonló dizájnt kapott, és a grafikus munka során rendkívül jó hasznát lehet majd venni.

Olyan billentyűzetet is tervezett a vállalat, ami rendelkezik érintőpaddal, így notebookos élményről tud gondoskodni, a gombsora süllyesztett, és hordozás közben védi a képernyőt a sérülésektől. A kiegészítőket is prémium minőség fogja jellemezni.

Galéria megnyitása

A Lenovo P11 Pro megvásárolható lesz globálisan, és ami nekünk fontos, hogy Európába is el fog látogatni. Az eszköz azonban csak novemberben érkezik, szóval várni kell rá. Az ajánlott fogyasztói ára a tabletnek az Egyesült Államokban „csak” 500 dollárról indul, ami viszonylag jutányos összességében, az öreg kontinensen azonban állítólag már 700 eurót fog kóstálni.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
expander
expander
2020. szept. 2. 16:08
#2

SAMSUNG gagyi ehhez képest...

Renhoek
Renhoek
2020. szept. 2. 14:26
#1

Ez brutál jó... de 100 ezr HUF különbsét a US és EU ár között?? What?

Rassyel
Rassyel
2020. szept. 2. 18:37

@fpityu  Főleg ha hozzá adod az 500%-os magyar adókat is. :)!Mikorbazt olvastam hogy brutál nagy ,nem ekkorára gondoltam. Van 14"-os tablet is, valahol abban a méretben képzeltem el. Ha mar brutál miért kissebb a Galaxynál ugye... :)

Vissza az oldal tetejére