Az Nvidia a színfalak mögött már gőzerővel készül arra, hogy bemutassa a következő GPU családot, és most félig-meddig hivatalos információkat kaptunk az új Tesla kapcsán. Az Indianai Egyetem egyik cikkében esik erről véletlenül szó, ami a Big Red 200 szuperszámítógép kapcsán tartalmaz érdekes információkat.

Nagyon komoly tervei vannak az Nvidiának a jövőre nézve, és az sem kétséges, hogy a vállalat nemcsak a fogyasztói videokártyákat szeretné tovább fejleszteni, hanem a Tesla széria esetében is elkötelezett. Az új információk szerint pedig már nyárra bevethető lehet a legfrissebb Tesla gyorsítókártya egy teljesen új GPU-val a fedélzetén.

A friss értesülések szerint Big Red 200 szuperszámítógép eredetileg Tesla V100 kártyákat tartalmazott volna, de az illetékesek úgy döntöttek az Indianai Egyetemen, hogy már inkább kivárnak, és nem erre fognak építeni, hanem az Nvidia következő generációs gyorsítójára. Ennek a lépésnek hála az Indianai Egyetem lesz az egyike azoknak az intézményeknek a világon, akik megkapják ezt a terméket az Nvidiától.

Galéria megnyitása

A Tesla V100 kártyák alapját még a GV100 GPU adja, amit az Nvidia a 2017-es GTC keretében jelentett be először, szóval már nem egy mai alapról beszélhetünk. Minden bizonnyal jelentős változásra lehet ezúttal készülni, így nem meglepő, hogy az Indiai Egyetem is inkább úgy határozott, hogy kivár a gigaberuházással. Ezáltal modernebb alapot vehet igénybe, és így időtállóbb szuperszámítógépet tud létrehozni a kutatók számára.

Az Indiai Egyetem Big Red 200 rendszere egyelőre még csak CPU-s módban üzemel, de nyáron meg fog ez változni, és hadrendbe állhatnak majd az Nvidia új Tesla gyorsítói. A cikkben az is olvasható, hogy ez a termék 70-75 százalékkal nagyobb teljesítményt lesz képes biztosítani, mint a jelenleg elérhető Tesla V100 megoldások.

Ha tényleg ekkora lesz a tempót tekintve az előrelépés, akkor egy nagyon érdekes generációnak nézünk elébe. Persze a fenti számról semmit nem tudunk, nem áll rendelkezésünk az az információ, hogy milyen módban kell ezt érteni, hiszen a Tesla gyorsító ezúttal is egy sor különböző számítási módot fog támogatni. Szóval meglehet, hogy ez a jelentős előrelépés egy olyan területen lesz, ami éppen az Indiai Egyetem számára érdekes.

Azt nem tudjuk, hogy az Nvidia miért engedett betekintést az egyetem számára, de talán nemcsak ez az intézet rendelkezik már rálátással a zöldek fejlesztéseire. Ez alapján nem kizárt, hogy az olyan intézmények, akik hatalmas beruházásokra készülnek mostanában, már nagyobb rálátással rendelkeznek a fejlesztésekre, mint mások.

Az Nvidia következő GTC eseménye március közepén lesz előre láthatólag. Talán ennek a keretében a vállalat már a nagyközönséggel is megosztja majd a részleteket a következő generációs fejlesztéseit illetően, így például az új Teslára vonatkozóan is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
vanRobert
vanRobert
2020. febr. 4. 10:52
#4

A Teslának nem chipje, hanem dzsipje van :)

Chavalier
Chavalier
2020. febr. 3. 19:22
#3

Nemrossz nemrossz. De akkor már lehetne inkább Big Green a neve.

ZoliS
ZoliS
2020. febr. 3. 16:23
#2

Érdekes elnevezés... A Teslának mint cégnek nem saját chipje van? xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. febr. 3. 18:40

@ZoliS  Lépj egyet hátra és szó szerint.....

_DiEGO_
_DiEGO_
2020. febr. 3. 16:03
#1

A cikkben az is olvasható, hogy ez a termék 70-75 százalékkal nagyobb teljesítményt lesz képes biztosítani, mint a jelenleg elérhető Tesla V100 megoldások.

Azz nem semmi lesz. Durva a százalék nagysága, de ha abból 50% lesz a valós, már az durva lenne.

s_otto
s_otto
2020. febr. 4. 14:20

@talgaby

"az egészen pontosan nulla áthallást adna egy játékokra kitalált GPU-ba"

Ennek fuss neki még 1x :D

Ugyan azok a gpu-k kerülnek a játékos vga-ra, csak megvágva.... évek óta.

https://i.imgur.com/rHQifQj.png

https://i.imgur.com/jtJWuPR.png

https://en.wikipedia.org/wiki/Turing_(microarchitecture)

Vissza az oldal tetejére