Az Intel igen komoly tőkeberuházásra készül az Amerikai Egyesült Államok területén, amelynek eredményeként Ohio államban a világ egyik legnagyobb félvezetőgyártó komplexuma jöhet létre, az adott térségben pedig óriási mennyiségben születhetnek új munkahelyek, hiszen a friss komplexumot ki is kell majd szolgálni.
Az aktuális tervek úgy szólnak, hogy az Ohio államban található Kolumbus térségében négy négyzetkilométernyi területen alakítanak ki egy masszív gyárkomplexumot, ami több év leforgása alatt válhat teljessé. Az első kapavágások még idén megtörténhetnek, így 20 milliárd dollárnyi tőkeberuházás keretén belül két üzemegység is felépülhet, ám ezek majd csak évek múlva állhatnak termelésbe. Hosszabb távon, az elkövetkező egy évtizeden belül összesen maximum 8 üzem épülhet a területen, ennek teljes bekerülési költsége pedig igen magas lesz, 100 milliárd dollár körüli összegre lehet számítani – ekkora magánbefektetésre még nem volt példa Ohio államban.
Az első fázis, amelynek keretén belül két üzemet húznak fel, 20 milliárd dollárnyi összegbe kerül, cserébe viszont rengeteg új munkahely létesül, valamint nagy mennyiségű friss gyártókapacitás is elérhetővé válik. Arról sajnos egyelőre nem beszélt a vállalat, hogy pontosan mely csíkszélességeket alkalmazzák első körben az üzemekben, ám abból kiindulva, hogy az üzemek szerkezetkész felépítése nagyjából 1 évbe kerül, míg berendezésük további egy esztendőt vesz igénybe, az üzemek 2025 folyamán állhatnak csatasorba, ekkor pedig az Intel 25A és Intel 18A gyártástechnológiák bevetésére lehet számítani.
Az sajnos szintén nem derült ki, hogy a gyártókapacitás pontosan hogyan alakul, az viszont biztos, hogy az IDM 2.0 stratégia megvalósításában komoly szerep jut majd a komplexumnak. Az új üzem erősíti majd a globális félvezetőpiacot, valamint az Intel hazai törekvéseit is nagyban támogatja, hiszen a lab-to-fab futószalag lehetőségei bővülnek.
Munkahelyek terén már vannak konkrét számok is, ezek alapján az első gyárépítési fázis keretén belül 3000 új Intel alkalmazott számára létesül munkahely, míg az építkezés folyamán 7000 szakemberre lesz szükség, hosszabb távon pedig indirekt módon több tízszer munkahely épülhet a komplexum köré a kiszolgáló ágazatokban.
Hogy miért pont Ohio lett a befutó? A térségben megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre szakképzett munkaerő, kiváló az infrastruktúra, valamint félvezetőipari gyártás terén is bőven van tapasztalat a térségben, ami mind-mind szükséges a hosszabb távú sikeres működéshez. Az Intel természetesen arra is figyelmet fordít majd az elkövetkező évtized folyamán, hogy a helyi oktatási intézményekkel gyümölcsöző partnerkapcsolatot ápolhasson, ezzel együtt pedig a helyi kutatási programokat is segíteni fogják – erre a célra összesen 100 millió dolláros keretet szánnak.
Az első fázisban elkészülő két üzemben már nagyobb hangsúlyt fektetnek az EUV levilágítást használó eszközök bevetésére, amelyek nagyobbak és nehezebb őket gyártósorba integrálni, mint a korábbi modern DUV szkennereket, így az üzemek berendezése tovább fog tartani, éppen ezért csak 2025 folyamán indulhat meg a termelés.
Az Intel gyárkomplexumát a meglévő partnerek új gyáregységekkel és helyi jelenléttel támogatják majd, így a térségben több nagy vállalat is végezhet beruházásokat, mint például a LAM Research, az Ultra Clean Technology, az Applied Materials, valamint az Air Products is.































