Az Apple az AirPods fülhallgatókkal kapcsolatos szoftveres fejlesztésekre külön kitért a WWDC keretében, nem alaptalanul. Több érdekes újítással is sikerült előrukkolni ezekhez kapcsolódóan, és a fejlesztéseket frissítéssel kapják majd meg a termékek.

Az AirPods, AirPods Pro és AirPods Max egyaránt megkapja majd a legújabb értesítések beolvasására szolgáló fejlesztést. A fül- és fejhallgatók már most is képesek beolvasni zenehallgatás, podcast fogyasztás közben a bejövő hívásokkal, üzenetekkel kapcsolatos információkat. A továbbiakban viszont már más fontos értesítések is elérhetőek lesznek ilyen formában. Hangos jelzést ad majd a kiegészítő arról, hogy mikor érkezik az ételfutár, és még egy sor lényeges dologról lesz ilyen értesítés.

Galéria megnyitása

Akár olyan értesítéseket is jelezni tudnak majd az audio eszközök, mint a földrajzi helyhez kötött emlékeztetők. Amikor belép az ember a boltba, akkor a Siri képes lesz felolvasni a korábban összeírt bevásárlólistát. Részletesen meg lehet majd adni, hogy mely alkalmazásoknak az értesítéseit adja át feltétlenül a Siri a fül- vagy fejhallgató hordása közben. Természetesen a kütyü figyelembe veszi majd a „Ne zavarj” mód és a Focus egyéni beállításait is.

Galéria megnyitása

Lesz már Conversation Boost címszó alatt beszédhangkiemelés is, ami először az AirPods Prónál fog bevezetésre kerülni. Képes lesz a fülhallgató azt a középső tartományt erősíteni a használata során, amiben a beszélgetési hang terjed. Ennek a funkciónak köszönhetően a hallássérültek különösen nagy örömüket lelhetik majd az eszközben. Sokan nem szeretik a hagyományos hallókészülékeket használni, de AirPods Pro viselésében viszont manapság már nincs semmi különös. Ügyesen el tudja majd különíteni a rendszer a környezeti zajokat a beszédhangtól a bekeverés során.

Galéria megnyitása

A frissítéssel bővül a Lokáció képességeinek tárháza. A fülhallgatókhoz is lesz már kiterjesztett valóságbeli nézet pontosabb meghatározással a helyzetet illetően, mint az AirTagnél. Az AirPods Pro és az AirPods Max pedig lehetőséget kap majd a Lokációs hálózat vérkeringéséhez hozzájárulni. Észlelni tudják majd az eszközök, hogy hol és mikor milyen Apple eszköz közelébe kerültek, és mutatják majd azoknak a helyzetét. Hangjelzést már bármikor, akár tokba téve is tudnak majd kiadni az eszközök.

Galéria megnyitása

Az AirPods fülesek pedig már képesek lesznek szeparációs értesítéseket nyújtani, ami azt jelenti, hogy ha eltávolodik egymástól az AirPods két része, akkor azonnal értesítési hangot bocsájt ki. Ezzel elkerülhető, hogy véletlenül egy óvatlan pillanatban elhagyja az ember a fülhallgatója egyik felét például sportolás közben. Hiszen megesik, hogy az ember füléből az eszköz kiesik.

Galéria megnyitása

Az Apple az AirPods-okkal kapcsolatos újítások bemutatása mellett mondta el azt is, hogy a Térbeli hangzás funkciót elérhetővé teszi majd a tvOS és a macOS estében is. Azért itt esett erről szó, mert a térhang átadásához ugyanúgy a megfelelő AirPods modellekre lesz szüksége a felhasználóknak. És ugyancsak kapcsolódik ide, hogy a FaceTime esetében bevezetésre kerülő Térbeli hangzás szupport az AirPods-okkal lesz kihasználható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére