Az a generáció kezdete óta nyilvánvaló, hogy ezúttal a PlayStation 4 már a kezdetekről fogva messze lehagyja az Xbox One-t, de arról viszonylag kevés fogalmunk van, hogy mennyivel, hiszen mióta ez a helyzet, a Microsoft a negyedéves és éves jelentéseiben sem közli a konzol pontos eladási számait, míg a Sony ezt rendszeresen megteszi. Szóval pont fordított a helyzet, mint az előző generációban, ahol a Sony titkolózott.

Most azonban Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment globális értékesítési vezetője elárulta, hogy saját adataik alapján Európában a PS4 háromszor népszerűbb, mint az Xbox One, de Észak-Amerikában sem fest túl jól a helyzet az Xbox One számára: ott kétszer kelendőbb a Sony konzolja.

A Sony Interactive Entertainment globális játékfejlesztési vezetője, Shawn Layden ehhez hozzátette, hogy a PlayStation VR októberi megjelenése óta már 1 millió példányt értékesítettek belőle, és úgy látják, nagy jövő áll a platform előtt, semmiképp nem hagyják magára. Ezen kívül kiderült az is, hogy minden ötödik eladott PS4 ma már PS4 Pro.

A PS Vita nem jött össze

Habár a Sony első kézikonzolja, a PSP rendkívül sikeres volt, és a Nintendo 3DS is remekül megy, a PlayStation Vitával kapcsolatban azonban Layden őszintén elárulta, hogy sosem tudta elérni a kritikus tömeget Európában és Észak-Amerikában. Éppen ezért nem valószínű, hogy a Sony valamikor a közeli jövőben egy újabb kézikonzollal próbálkozna.

"Nem tudom, hogy az emberek vajon nem akartak már több kütyüt magukkal hordozni, vagy nem akartak még több kütyüt tölteni otthon, vagy hogy a telefonjuk és tabletjük kiváltotta a PS Vitát, de amint lelassult rá a tartalomfejlesztés, úgy volt egyre nehezebb a felszínen tartani" - mondta Layden.

A Nintendo Switch-ről viszont nagyon pozitívan nyilatkozott: "Úgy gondolom, a Nintendo rajongói bázisa pontosan erre várt. Ha megnézzük a számokat, kiderül, hogy a legtöbb háztartásban legfeljebb két konzol található, és ezek közül a leggyakrabban a PlayStation és a Nintendo alkot egy párost" - fejezte be.

PlayStation az idei London Pride-on

Ezzel párhuzamosan a Sony bejelentette, hogy a PlayStation szponzorálni fogja a London Pride 2017-et. A június 24-i eseményen a vállalat a #forALLthegamers hashtaggel igyekszik támogatni az LGBT közösséget.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére