Az Intel adatbázisában három új Ice Lake-Y sorozatú processzor jelent meg, amelyek több téren is különböznek a korábban bemutatott három modelltől. Az újdonságok mindannyian egy új, kompaktabb tokozást kaptak, ami segít abban, hogy a felszabadult NYÁK területre egyéb komponenseket helyezzen el a megrendelő, jelen esetben az Apple, ugyanis a jelek szerint az új processzorok kifejezetten az új MacBook Air noteszgépekhez készültek.

A T5-ös tokozás csak 22 x 16,5 milliméternyi helyet foglal, szemben a kompakt T4-essel, ami 26,5 x 18,5 milliméter igényel. A normál T3 tokozás, ahol a SoC és az IO lapka között nagyobb távolság van, 50 x 25 milliméteres kiterjedéssel bír. Természetesen nem ez az egyetlen különbség a normál modellekhez képest, ugyanis a Core i5-ös és a Core i7-es változatoknál megnövelték a TDP keretet, valamint a magórajelet is, amelynek köszönhetően jobb teljesítményre lehetnek képesek a friss modellek, hiszen tovább működhetnek magasabb órajelen, ha erre a hűtés is lehetőséget ad, illetve eleve magasabb magórajelet is használhatnak, ami szintén segítség. Az iGPU esetében nincs változás, vagyis mind felépítés, mind pedig maximális órajel terén ugyanazt tudják az új modellek is, mint a régiek.

Galéria megnyitása

Érdekesség viszont, hogy a friss „N” jelölésű processzoroknál letiltották az Intel TXT, illetve az Optan Memory támogatást is. Ezek a processzorok egyelőre csak az Apple MacBook Air sorozatában kaphatnak helyet, legalábbis a gyártói adatok alapján úgy tűnik ugyanezekről a processzorokról van szó – az Apple rendszerint nem szokta elárulni a termékeiben lévő processzorok pontos típusát, de a paraméterek alapján kísérteties a hasonlóság.

Hogy miért kapták az „N” jelölést az új processzorok? Lényegében azért, hogy a megrendelő-specifikus modelleket könnyebb legyen megkülönböztetni a normál processzoroktól. Ez a jelölés egyébként nem jelöl új családot, valamint új szolgáltatásokkal felszerelt modelleket sem, pusztán az adminisztráció miatt van rá szükség.

Egyébként hasonló gyakorlat eddig is jelen volt az Intelnél: korábban is készítettek már megrendelői igényeknek megfelelő „egyedi” processzorokat, ám ezeket többnyire a szervergyártók szokták igényelni, a noteszgépek szegmensében ritkább az ilyesmi. A speciális igényekre készített processzorok általában válogatott lapkákra épülnek, amelyek magasabb órajelen tudnak üzemelni, illetve esetenként akár magszám terén is eltérhetnek normál társaikról, valamint a TDP keret is az igényekhez szabottan kerül megállapításra. Ilyenkor természetesen egyedi árat állapít meg az Intel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kiberg
kiberg
2020. márc. 27. 23:16
#1

0.8-1.2ghz alap órajelek? Szánalmas. Az én i7-8550u procimnál is borzasztóan kevés az 1.8ghz (ez 15w tdp), amin JÓ ESETBEN megy ha sok szál dolgozik. De igazából még a feltüntetett 4ghz-et sem éri el egy szálon..intel..

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. márc. 28. 10:14

@Levy_Szh

FEJTÁGÍTÁS A TURBOBUSZTRÓL

Max turbobuszt 4ghz  nem azt jelenti hogy pl egy 4/4es procin 3an fognak az alap mondjuk 2,4ghz üzemelni és az egyik 4ghz

Ez azt jelenti ha csak 1 feladat fut és a hömérséklet és az áram is engedi akkor az az egy max felső határa a 4ghz ... ha eléri.

Bioszban bemész a procid  ADVENCED FREKVENCIA beállításaihoz ott megtalálod hogy mik a felső határai a procidnak attol függöen hogy egyszerre hány mag dolgozik

Valami ilyesmit lehet ott találni a boost órajeleknél hogy:

1 core = 40

2 core = 35

3 core = 30

4 core = 26

Alap órajel =24 ( ezt nám állíthatod a gyári alapnál magasabbra , a másik 4et emg a max toorbobusztig tudod )

Ezek a multiplier számok amik a rendszer alap 100Mhz órajeléhez képest ennyi szeresen futatják a procit ( pl: 26x100Mhz = 2.600Mhz = 2,6Ghz )

Mi az egy dolog amit tehetsz ?  Hát hogy itt a 2 3 4 magos résznél megpróbálhatod feljebb tenni a szorzószámot. igen akár a 40et is beírhatnád .. nem fogja elérni mert lehet túlmelegszik és visszavesz a sebességből vagy kékhalál mert nem kap elég áramot. De megpróbálhatod mondjuk a 4magos turbot felemelni 3Ghz és megnézni hogy mennyire bírja a géped .. melegebb lesz gyorsabban merül de kaptál egy kis extra teljesítményt .. amig nem melegszik túl.

Vissza az oldal tetejére