A OnePlus a korábbi ígéretéhez híven kétéves operációs rendszer támogatásról gondoskodik. Ennek megfelelően most elindította a 2020-as évben megjelent felsőkategóriás készülékei számára az aktuális Android főverziót. Ezzel pedig valószínűleg lezárul az érintett szériának a támogatása.
Az Android 12 frissítés egy kicsit a megszokottnál lassabban indult el a OnePlusnál, decemberben kezdte el a OnePlus 9 frissítést a vállalat. A OnePlus 8 szériánál pedig már tényleg nagyon hosszúra nyúlt a várakozás, hiszen ezekre csak most futott be az aktuális operációs rendszer. A OnePlus 8 és 8 Pro modellek mellett a OnePlus 8T is érintett, szóval az összes 2020-as felsőkategóriás készülék egy kalap alá véve került frissítésre.
Az Android 12 operációs rendszert a mobilok az OxygenOS 12 grafikus felhasználói felülettel együtt kapták meg. A vállalat által kiadott kiadási jegyzékben ki lett emelve, hogy a főképernyőn megjelenő ikonok át lettek szabva valamelyest, hogy jobban igazodjanak a megváltozott Android felülethez. Több réteget használt az új grafikák létrehozásánál a OnePlus, és világosabbak is az ikonok, illetve a sötét módban pedig sötétebbek.
A sötét módja az OxygenOS-nek más szempontból is változott. Már több fokozatban lehet ezt állítani, három különböző sötét szintet vezet be a OnePlus. Ennek köszönhetően nem kell a teljesen fekete, OLED barátabb opció és a szürkés árnyalatú között választani, mindenki azt használhatja, amit a legjobbnak érez. A testreszabhatóság ennek köszönhetően még jobb lesz.
A Shelf szekciót továbbfejlesztette a OnePlus. Az egyszerűen elérhető információs felületen ezentúl több opciót lehet majd kiválasztani a Kártyák esetében. Itt olyan új lehetőségek jelentek meg, amik az adatokat gazdagabb vizualitás és jobb olvashatóság mellett fogják kirajzolni.
Új Kártyák is megjelentek, így van már külön alap a fülhallgatóknak a kezelésére, ami több adatot fog azonnal mutatni a kapcsolódó füleshez köthetően. A OnePlus Scout is bekerült már a Shelf részre, ezt kihasználva lehet majd tartalmakat keresni a mobilról bármilyen szempont alapján, és a OnePlus okosórája számára is lesz már egy külön Kártya itt, ami gyors áttekintésre fog lehetőséget biztosítani például az egészségügyi adatokra vonatkozóan.
Bevezetésre kerül mindenki számára a frissítéssel a Work Life Balance funkció, ami értelemszerűen a munka és az általános profilok kezelésére szolgál majd. Ennek köszönhetően kényelmesebben lehet majd váltani a két fiók között, és a felhasználó jobban el tudja majd választani a munkát a szabadidejétől. Sőt mi több, itt már az automatikus váltást is meg lehet majd oldani, szóval a felhasználók nem esnek majd abba a hibába, hogy véletlenül a munka profilt hagyják bent estére is, és a melóval kapcsolatos értesítéseket fogják prioritással kapni.
A galériánál többféle elrendezésben jelenhetnek meg a képek. Innentől pedig a különböző opciók között egyetlen gesztussal lehet majd váltani. Elég lesz kétujjal csípni a képernyőn a galéria megnyitása után. Arra is képes lesz, hogy intelligensen felismerje a legjobb minőségű képeket a program, és azokat tegye az előnézetbe, illetve az előnézeteket is úgy fogja már megvágni, hogy észleli a tartalmat, és ahhoz igazodik.
A folyamatosan aktív képernyőmódnál a rajzolt grafikák változatosabbak lehetnek majd, lehet többféle vonalszínt használni. Valamint a vonalak is számos formátumúak lehetnek, ecsetvonások is lesznek, és más finomítások is történtek ezen a téren.
A OnePlus néhány javítást is csempészett az Android 12 frissítésbe, jó hatással lesz ez például a Wi-Fi és a Bluetooth működésére is. De az alkalmazások véletlenszerű bezáródására is sikerült megoldást találni, és az értesítések fogadásával sem lesz már gond, ami korábban ugyancsak problémásnak bizonyult néha.































