A Samsung minden korábbinál több energiát fektet abba, hogy saját rendszerchipeket alkosson. És a chipdizájneri törekvéseiknek az eredményeként állítólag több izgalmas fejlesztésre is számítani lehet még 2021-ben. A vállalat a középkategóriában és a felsőkategóriában is újításra törekedik, plusz egy izgalmasabb konstrukción is dolgozik, ami talán már nem is mobilokat fog hajtani.
Jelenleg a Samsungnak a felső-közép- és a felsőkategóriában olyan rendszerchipei érhetőek el, mint az Exynos 1080 és az Exynos 2100. Ezek már igazán jó teljesítményre képes megoldások – noha az utóbbi azért már melegedni is hajlamos. A Samsung az elmúlt hónapokban többször is kiemelte, hogy szeretné az Exynost felfuttatni, és ennek megfelelően olyan újításokkal rukkolhat majd elő, amik magasra tehetik a lécet.
A legizgalmasabb várható újdonság, amire a szivárogtató Ice Universe szerint számítani kell, az egy Exynos 2200 szériás konstrukció lesz. Ez a megoldás több szempontból is érdekesnek ígérkezik. Nem elég, hogy a processzorának a teljesítménye túlmutathat majd az összes eddigi ARM alapú egységen, amit a Samsung tervezett, itt már egy speciális grafikus egységnek a megjelenésére is számítani kell.
Arról már egy ideje lehet tudni, hogy az AMD és a Samsung közös fejlesztésbe fogott, aminek az eredményeként megszülethet majd egy olyan RDNA architektúrával rendelkező grafikus vezérlő, ami ultra alacsony fogyasztás mellett fog üzemelni. És az Exynos 2200 szériás fejlesztés lehet majd az, ahol ez a megoldás megjelenhet. Korábbi információk szerint a Samsung júniusban megmutatja majd, hogy mire képes a különleges GPU, de nyár elején még csak a GPUI-ról eshet majd szó.
Ez a rendszerchip a feltételezések szerint már arra szolgál majd, hogy akár Windows 10 rendszert futtató notebookokat is kiszolgáljon majd. A Qualcomm már hosszú ideje dolgozik olyan fejlesztéseken, amik laptopok keretében ötvözik a Windowst és az ARM-os hardvert, tavaly az Apple is erre az útra lépet a Mac esetében, és ez ösztönözheti a Samsungot is.
A Samsung egy Exynos 1200 sorozatú megoldáson is dolgozik más forrás szerint. Ez a lapka a számozása alapján az Exynos 1080 és az Exynos 1200 közé sorolhat majd be. A feltételezések szerint ez már a Qualcomm Snapdragon 870-re lehet válasz, amit nem kis meglepetésre alkotott meg a piacvezető chiptervező. A Snapdragon 870 nagyon erős, izmosabb, mint a tavalyi csúcslapkák, de egy hajszállal a Snapdragon 888 alatt marad. Korábban ilyen konstrukció nem volt a Qualcommnál.
A Qualcomm sem teljesen önszántából hozhatta létre egyébként azt a chipet, amire a Samsung is válaszolni szeretne. A MediaTek Dimensity 1200 ellen szállhat ringbe a Snapdragon 870, amit nagyon komoly fenyegetésnek gondolt a Qualcomm, valószínűleg nem alaptalanul. Tavaly nagy mozgástere volt a MediaTeknek, idén viszont ezt nem akarja hagyni a Qualcomm, és a versenybe beszállhat a Samsung is.
Végül a legkevésbé izgalmas újdonság, ami fejlesztés alatt állhat, egy Exynos 800 vagy 900 szériás egység, ami a középkategóriás okostelefonok számára jelenthet majd egy ideális megoldást. Ennek az egységnek állítólag S5E5515 a modellszáma, és az S5E3830 azonosítóval illetett Exynos 850 lapkának az utódja lehet majd.
A Samsung több idei mobilban is felhasználta már az Exynos 850 rendszerchipet, és valószínűleg azt szeretné elérni, hogy még több mobilját tudja saját tervezésű egységekre átültetni. Ez főleg napjainkban lehet érdekes a cégnek, amikor bizonyos chipeknek a beszerzése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.
































