Harmadik generációs 10 nm-es osztályú DDR4 DRAM, elsőként a Samsungtól

A 1z nm-es csíkszélesség bevezetésével növelhető a termelékenység, ugyanakkor az újítás a lapkák kapacitására és teljesítményükre is jótékony hatással lesz.

Harmadik generációs 10 nm-es osztályú DDR4 DRAM, elsőként a Samsungtól

A Samsung egy fontos mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a piacon elsőként fejlesztett olyan DDR4-es DRAM lapkákat, amelyek már a legmodernebb, harmadik generációs 10 nm-es osztályú gyártástechnológia köré épülnek. A pontos csíkszélességre sajnos ezúttal sem derült fény, így csak a gyártó által használt 1z nm kifejezésre hivatkozhatunk. A valós csíkszélesség jóeséllyel 15 nm alatt lehet, ám ez csak tipp, hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg – és jó eséllyel nem is fogják.

Az új gyártástechnológiára támaszkodó lapkák 8 Gb-es kapacitással készülnek, termelékenység terén pedig 20%-os javulást hoznak a korábbi, 1y nm-es csíkszélességre támaszkodó, ugyancsak 8 Gb-es kapacitású DDR4-es megoldásokhoz képest. Ez annak köszönhető, hogy jelenleg a 1z nm-es csíkszélesség a legkisebb és legfejlettebb, amit a memóriaiparban használnak, így egyetlen szilícium ostyából 20%-kal több memórialapkát készíthetnek, mint az 1y nm-es osztályú gyártástechnológia használatával. Ez összességében csökkentheti a termelési költségeket ugyanolyan ciklusidő és ugyanolyan kihozatali arány mellett, ami végső soron a DRAM árak csökkenését is eredményezheti. Az új gyártástechnológia egyébként még a klasszikus DUV levilágítást alkalmazza, vagyis nem EUV alapú. Arról viszont sajnos egyelőre nem esett szó, hogy az új lapkák milyen órajeleken üzemelnek majd.

Galéria megnyitása

Az 1z csíkszélességre ültetett DRAM lapkák egyéb szegmensekre is fontos pozitív hatást gyakorolnak majd, hiszen a fejlesztést később a következő generációs lapkatípusoknál is kamatoztatni lehet, mint például a DDR5-nél, illetve az LPDDR5-nél, ugyanakkor a GDDR6-os lapkák piacán is jól jöhet. Az 1z nm-es gyártástechnológia segítségével nem csak a termelékenységet, de a kapacitást, valamint az adatátviteli sávszélességet is növelheti a vállalat, így összességében erősítheti üzleti versenyképességét és bebiztosíthatja vezető pozícióját a prémium DRAM piacon is, ahol a szerverek mellett a videokártyákat és a gyorsítókártyákat, valamint a mobileszközöket is elláthatja kellő mennyiségű modern memóriával.

A Samsung tervei szerint az 1z nm-es csíkszélességet használó 8 Gb-es DDR4 DRAM lapkák sorozatgyártása már az év második felében megindulhat, az új lapkák pedig jövőre hódíthatják meg a felsőkategóriás asztali számítógépek, valamint a szerverek piacát.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward