Az Intel elnök-vezérigazgatója, Brian Krzanich tegnap jelentette be, hogy az év későbbi részében érkező nyolcadik generációs Intel Core processzorok – amelyek vélhetően a Cannon Lake sorozatba tartoznak majd – hardveresen is immunisak lesznek a sebezhetőségekkel szemben. Az új processzorokról érthető módon még semmit sem árult el az Intel első embere, csak annyi biztos, hogy a nyolcadik Core sorozatot erősítik majd. Az is kiderült, hogy a Skylake-E/X sorozatú szerver- és munkaállomás-processzorok utódai, a 14 nm-es csíkszélességgel készülő Cascade Lake központi egységek is hardveres védelmet kapnak, ami a Spectre második variánsa és a Meltdown ellen jöhet jól.

A hardveres frissítés keretén belül változtatnak a processzor bizonyos részegységein, így új védelmi szint érhető el, hála a „partícionálásnak”, tehát nem lesz többé mód a spekulatív végrehajtás gyengeségeinek kijátszására.

Sajnos a fentiekhez azt is hozzá kell tenni, hogy a hardveres változtatások csak a Spectre második variánsa és a Meltdown ellen védenek, a Spectre első variánsa ellen nem, ugyanis az iparág egyelőre még keresi az ellenszert e támadásformával szemben. Szoftveres védekezésre így is lehetőség lesz, erre sor is kerül. A Spectre első variánsa egyébként „kevésbé veszélyes”, hiszen ezen keresztül csak azonos jogosultsági szinten futó folyamatok ellen lehet támadást indítani, magasabb jogosultsági szintet nem lehet szerezni, de ez is éppen elég ahhoz, hogy kényes felhasználói adatok szivárogjanak ki a megtámadott rendszerekből.

A mikrokód frissítések terén ugyancsak történt némi fejlemény. A javítást tartalmazó mikrokódok az elmúlt 5 év során gyártott összes Intel processzorhoz elérhetőek, így azok már az OEM partnereknél vannak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Sandy Bridge, azaz a második Intel Core generációig bezárólag minden processzorhoz van már frissítés, sőt, már a Nehalem és Westmere modellekhez is tervezik a javításokat és a Penryn is felkerült a listára.

Probléma viszont, hogy a régi alaplapokhoz nem valószínű, hogy minden gyártó készít majd friss BIOS-okat, így könnyen lehet, hogy ezekhez a termékekhez a Windows Update-en keresztül érkezik a javítás, ahogy a Skylake modelleknél ez már bevett gyakorlat volt. Ezzel annyi a probléma, hogy a rendszer újratelepítésével ismét szükség van a javítás telepítésére.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. márc. 16. 10:08
#1

Nahát, ez a Krzanich nem kapott semmiféle belső vizsgálatot...!:*

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. márc. 16. 16:32

"ilyen es ehhez hasonlo nevvel"

Nem tudom eldönteni, hogy te most trollkodsz vagy tényleg ennyire ostoba vagy.

Vissza az oldal tetejére