1. oldal
A Hand of Fate első része 2015 jól sikerült játékai közé tartozott, bár nem kapott érdemeinek megfelelő figyelmet. Készítői ügyesen ötvözték a kártyajátékokra jellemző véletlenszerűséget, a pakli építést, valamint a szerepjátékok fejlődésközpontú és felszerelésekre kihegyezett részét. Ehhez viszont hozzácsapták még a hack & slash játékok ügyességre, reflexekre kihegyezett harcrendszerét is, és az elegy nagyon jól sikerült. Ha pedig valakit mindez még mindig nem győzött volna meg, kaptunk egy titokzatos, karizmatikus mesélőt is, aki felvezette és kommentálta a történéseket, apró tudás és érdekességmorzsákat osztva meg velünk minden lépésnél. A jól eltalált arányok után, a második résszel nem volt „sok” dolga a Defiant Development csapatának, csak ugyanabból kellett még többet adni. De vajon tudták hozni azt, amiért az első részt szerettük?
Nos, a kaland jól indul, a második rész azonnal magával ránt minket az első perctől kezdve. Nincsenek kidolgozatlan kísérleti ötletek, vagy lassú vagy épp unalmas bevezető magyarázatok. A játék a történeten belül mesél, magyaráz és mindig ott, ahol arra szükség van. Nem érezni azt, hogy a semmiben lógnánk, vagy épp kihagytunk volna valamit. Megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy az, aki az első résszel nem játszott, ugyanúgy mindent érteni fog, mint az, aki jó pár órát beletolt pár éve.
Az új történet és az új főszereplő mellé egy részletesen kidolgozott kerettörténetet kapunk, amihez egy nagy kupac kártyalap és átdolgozott, valamint ismerős játékelemek is járnak. A történet legelején kiderül, hogy a folytatásban apánk nyomdokaiban járunk, az ő kalandjait – és amulettjét – vadászva. Ez persze veszélyekkel és kihívásokkal teli utat ígér, és egy olyan hős első lépéseit, akit máris baleknak néznek, ahogy kikecmereg a legelső kalandból. Kapunk egy társat, aki elmegy csajozni, amíg mi aranytallérok után kajtathatunk, hogy visszafizessük az ő tartozását. Mert hát ugye egy csapat vagyunk, mindenkinek meg van a feladata. Nem vagyok bosszúálló típus, de remélem, az orrára koppinthatunk új szövetségesünknek. És ez a játék első 5 perce csak.
A koncepció meglehetősen egyszerű, de ebben rejlik a játék zsenialitása is. A pályákat, kalandokat jelképező asztalon a kártyalapok adják ki a terepet. Ezen a térképen haladunk lépésenként, és megküzdünk az elénk kerülő akadályokkal. Lavina zúdult le a hegyekből? Még az is lehet, hogy egy rég elfeledett kincset fed fel nekünk. Feltéve persze, ha megússzuk a lezúduló hógörgeteget. Dobjunk a kockákkal 12-es célszámra, hogy kiderüljön mindez. Ha elsőre nem sikerült volna 3 kockával, úgy bármelyiket újradobhatjuk. Amennyiben egy olyan áldás is kísér minket, ami még egy újradobást engedélyez, az esélyeink még jobbak.
2. oldal
Mint szinte minden szerepjátékban, három legfontosabb erőforrásunk az életerőpontjaink, az élelmünk és az aranytallérok a zsebünkben. Látszik, hogy a fejlesztők egyszerű és átlátható rendszert akartak (és tartottak meg az előző részből). Most annyival egészítik ki időnként, hogy extra dolgokat is lehet (és nagyon ajánlott) gyűjtögetni. Ez lehet például hírnév, vagy a ránk mondott áldások száma – ezek a küldetésben fontos szerepet játszanak. Forgatni akarjuk a legendás erejű és hírű ereklyét a végső csatában? Nem árt, ha a nép és az ország bajnokaként tisztelnek minket, hiszen bármilyen jöttment nyikhaj azért nem veheti a kezébe a neves fegyvert. Tiszteletre méltó, az Istenek által is kegyelt követei vagyunk országunknak? Akkor bizony sok áldás kell, hogy kísérje lépteinket, különben csak egy torzonborz, karddal hadonászó földönfutót lát majd bennünk a reményteli szövetségesünk főpapnője.
Az ellenségeink fajtái és a csaták színterei is kaptak egy ráncfelvarrást. Változatos helyszíneken csatázhatunk, ráadásul a már említett segítőnkkel karöltve. A francia kártya lapjaira kitalált ellenségek helyett most országokhoz kapcsolódó és egyéb, a játék világának megfelelő lényt kapunk, hogy kiélhessük vérszomjunkat. Bundákba burkolt északi barbárok, furcsa pestistől sújtott élőholt lények, városőrök, kalózok és útonállók nehezítik meg az utunkat. Megmaradtak az izgalmas boss harcok is. A kalandok végén ott vár minket a főgonosz, aki speciális képességekkel és szokatlan támadási formákkal tör az életünkre, ha hagyjuk neki.
Az alapkoncepciót most egy jól ismert, misztikus tanokhoz is gyakran kapcsolt kártyatípussal színesítették. A Tarot nagy arkánuma egész véletlenül 22 lapból áll. Ezt le sem tagadhatja a játék, ugyanis az ösvények vagy kalandok ezen kártyalapok szereplői után kapták meg a neveiket is. A Bolond történetével kezdődik el minden, majd a Mágus nyomdokaiba szegődünk, és mind a 22 küldetést sikerrel kell megoldanunk, hogy megismerhessük a velünk szemben ülő Dealer titkát.
A kalandokban, próbatételeknél a siker azon múlik, milyen ügyesen követjük a lapokat a képernyőn, és időnként Fortuna kegyeire is szükségünk lesz. A próbatételeknél ugyanis 4 lapból kell kiválasztanunk, némi itt a piros, hol a piros keverés után, hogy hol lapul a sikert jelző felirat. Nem sikerült? Hát, az bizony kellemetlen, de hát egyszer fenn, egyszer lenn. Utunk során leggyakrabban kaland-kártyákba botlunk, amik megoldásához bizony ügyesnek és gyakran szerencsésnek is kell lennünk. Mi sem tűnik egyszerűbbnek, mint elkapni a piacon, tőlünk pénzt lopó zsebtolvajt, ugye? Egy hősnek ez nem kihívás. Azonban mégis az, ha a sikert jelző itt-a-pirosozásnál csak egyetlen lap jelent számunkra sikert. És a lapok persze fénysebességgel mozognak a monitoron, hogy könnyebb dolgunk legyen. Megéri ingame áldásokat és offline négylevelű lóheréket gyűjteni! Ha pedig még több szerencsejáték elemre vágynánk, a játék örömmel siet a segítségünkre.
A kockadobások is gyakran döntenek majd a sorsunkról, és habár újradobhatunk egy vagy több kockát egyszer, a magas célszámok (általában 12+) miatt nem egyszer tapasztaljuk majd meg Fortuna Istennő szeszélyét. Egy új elem a játékban a „szerencsekerék” ami körben forgó lapokból áll, melyek jelzésünkre lelassulnak, majd a középen megállt lap hatása érvényesül az adott kalandunk szempontjából. Ez utóbbi játék azonban kiismerhető: ha elfogadtok egy tippet, figyeljétek meg a gombnyomás után hányadik lap érkezik meg elétek. Ha lehetőség van második forgatásra, ennyivel előrébb kell jelezni, és nem lesz semmi gond. Ez főként azért fontos, mert a 7 lehetőség közül gyakran csak egy jelent sikert, a többinél csúnyán megüthetjük a bokánkat.
3. oldal
Kalandjaink során felszerelés-lapokat is gyűjtünk, amikből minden új pályán kiválaszthatjuk, hogy melyikeket vinnénk magunkkal. Nem kapjuk meg őket azonnal, de a pakli, ha kincset kapunk, ebből fog véletlenszerűen megjutalmazni minket. Ugyanez áll a segítők/szövetségesek és az események lapjaira is. Fontos, hogy kit viszünk magunkkal, hiszen a harcmodora és a segítői képességei előnyökhöz juttathatnak minket – arról nem is beszélve, hogy ott harcol velünk a csatatéren. Az eseménykártyáknál pedig az újonnan felfedezettek és a még meg nem oldottak élveznek majd prioritást. A különleges vagy nehezebb küldetéskártyák ugyanis fényesen csillogó tokeneket rejtenek, amik által a történethez kapcsolódó extra lapokhoz juthatunk. Így lesz egyre jobb felszerelésünk: fegyverek, páncélok és gyűrűk. És taktikázhatunk is, hiszen egy magas jutalommal kecsegtető eseményt miért is ne dobjunk bele a pakliba? Kiismertük már, tudjuk mit kell tenni, így gyorsan bezsebeljük az érte járó aranyakat vagy kincseket.
A Hand of Fate 2-re nem lehet azt mondani, hogy sablonos, és újrajátszhatóság tekintetében is van benne anyag. Az alaptörténet ugyan megmarad, de mivel mi válogatjuk össze a lapok egy részét, változatos marad a játék. Persze egy időn túl kiismerhető, de azért ez nem pár óra alatt fog megtörténni. Közrejátszik persze a szerencse faktor is, az egyik első láncküldetés második állomásán már harmadjára véreztem el, mert mindig legyűr a méreg, amit az ételembe raknak. Egész egyszerűen túl keveset dobtam a kockákkal, így némi morgolódás után jön a „majd legközelebb” felirat. A következő próbánál viszont a csapattársat viszem magammal, aki a kockadobásoknál egy plusz újradobást ad. Így nagyobb esélyem lesz győzni. A lapok variálása és az izgalmas történetek sok-sok óra szórakozást ígérnek. Ha ezen az úton maradnak a fejlesztők, én egy harmadik résznek is szurkolok. Aki kicsit is kacérkodik ezzel a stílussal vagy az előző rész tetszett neki, az csak jól járhat, ha bizalmat szavaz a Hand of Fate 2-nek. Nincsenek cinkelt lapok (csak néha), a kitartás elnyeri méltó jutalmát (az esetek többségében) és hősként (majdnem) mindig győzni fogunk. Kíváncsi vagy Te milyen leosztást kapnál, ugye?
