A Windows 10 fejlesztése gőzerővel zajlik, amelynek eredményeként rövidesen újabb hasznos szolgáltatásokkal és funkcióval bővülhet a Microsoft legmodernebb operációs rendszere. A Windows Insider Programon keresztül a vállalkozó szellemű felhasználók folyamatosan betekintést nyerhetnek mindabba, amivel a Microsoft a következő nagy frissítőcsomaggal készül, igaz, ennek olykor-olykor instabil operációs rendszer lehet az ára, illetve a bugok is gyakoriak, de hát erről szól ez a program.
Extra akkumulátorinfók
Nemrégiben napvilágot látott a 21313-as build, ami egyebek mellett akkumulátorkezeléssel kapcsolatos újításokat kapott. Az extra beállításokat külön be kell kapcsolni, csak így kezdi el a rendszer gyűjteni az akkumulátorhasználattal kapcsolatos adatokat, amelyeket aztán idővel beszédes diagramok formájában tálal. Ezek a diagramok megmutatják, mekkora akkumulátorhasználat mellett üzemelt az adott rendszer az egyes napokon, napon belül pedig azt is lehet követni, hogyan alakult az akkumulátor töltöttsége óra szerinti bontásban.
Ezeket a beállításokat egyelőre nem lehet közvetlenül elérni, azok ugyanis rejtettek, de van mód arra, hogy elérhetővé tegyük őket, ehhez az alábbi lépéseket kell megtenniük a Windows Insider Programban résztvevőknek:
- Le kell tölteni a ViveTool névre keresztelt eszközt, ami a rejtett fejlesztői funkciók engedélyezésére szolgál. A letöltés végén ki kell tömöríteni a ZIP fájl tartalmát.
- Ha ez megvan, indítani kell egy parancssort, természetesen rendszergazdai jogosultság mellett, majd el kell navigálni abba a könyvtárba, ahova kitömörítettük a ViveTool csomag tartalmát.
- Ha ez megvan, az alábbi sort kell beírni a parancsorba, és entert nyomva a „Successful set feature configuration” megjegyzést kapjuk. Íme a parancs: ViVeTool.exe addconfig 27296756 2
- A beállítás engedélyezése után be lehet zárni a parancssort
- Ha minden rendben ment, most már láthatóak az új akkumulátorbeállítások
A teszt végén egyébként egyszerűen ki lehet kapcsolni a fenti funkciót, mindössze annyi a dolgunk, hogy a fentiek szerint végig kell haladni a lépéseken, majd a parancs beírásakor az „addconfig” helyére a „delconfig” kifejezést kell illeszteni.
Jön a következő „nagy" frissítőcsomag is
Ezzel egy időben a Windows 10 következő nagy frissítőcsomagjával kapcsolatban is érkezett némi infó, ez a 21H2 nevet viseli majd és októberben jelenhet meg. Az új csomag jelentősen átalakítja a Windows 10 felhasználói kezelőfelületét, amely a Microsoft Fluent Design köré épül majd. A Sun Valley névre keresztelt csomag által használt új dizájn egy részét a Windows 10X bemutató kiadásánál már láthattuk, mind például a lekerekített ablaksarkokat, valamint a lebegő menüket is – ezek a Windows 10-be is megérkeznek a Sun Valley keretén belül.
A Windows Latest már képeket is közölt a várható dizájnnal kapcsolatban, amelyek különböző forrásokból érkeztek. Az átalakított dizájnon felül a beállított témához kapcsolódó élő csempék is érkezhetnek a felhasználói kezelőfelület frissítése kapcsán.





































