HAMAROSAN MÉG TAKARÉKOSABBAN BÁNHAT A RENDSZERMEMÓRIÁVAL A WINDOWS 11 – A MICROSOFT FEJLESZTŐI MÁR DOLGOZNAK RAJTA

Részeredmények már most is vannak, de az elkövetkező időszakban még tovább csiszolják a Microsoft legmodernebb operációs
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2026. aug. 4. 10:39
Hamarosan még takarékosabban bánhat a rendszermemóriával a Windows 11 – A Microsoft fejlesztői már dolgoznak rajta

A Microsoft fejlesztőcsapatát és vezetését nagyon sok kritika érte korábban, amelynek hatására elhatározták, idén elkezdik kijavítani a Windows 11 legbosszantóbb hibáit és igyekeznek pótolni az operációs rendszer hiányosságait is. A folyamat természetesen már elkezdődött, az első részeredmények meg is érkeztek, a kép pedig biztatónak tűnik, igaz, még rengeteg tennivaló van a Windows 11 körül és ezekre a következő időszakban sor is kerülhet.

A Windows + Devices divízió elnöke, Pavan Davaluri kiemelte, a vállalat az elmúlt időszakban sok-sok optimalizációt és finomhangolást hajtott végre, amelyek révén mind a Taskbar, mind pedig a Start Menu ütőképesebb lett, valamint a háttérben egyéb optimalizációk is történtek, egyebek mellett a memóriahasználaton is csiszoltak. A munka hatására jelentős előrelés történt memóriahatékonyság sé késleltetés terén, amire azért is volt szükség, hogy a Windows 11 modernizálását segítő folyamatok hatékonyabban és eredményesebben mehessenek végbe. Csökkent a különböző rendszerkomponensek és alkalmazások memóriaterhelése, valamint a WinUI 3 esetében is számos finomhangolást végeztek el annak érdekében, hogy a beépített alkalmazások kisebb memóriahasználat mellett működhessenek.

Galéria megnyitása

A munka persze cseppet sem ért véget, éppen ellenkezőleg, az igazán látványos előrelépést hozó változtatások még csak most jönnek. A Microsoft fejlesztői a vezető szerint azon dolgoznak éppen, hogy tovább fokozzák a memóriahatékonyságot, ezen belül is azt szeretnék elérni, hogy már 8 GB-nyi memóriával is használhatóbb legyen az operációs rendszer, mint manapság. Érdekesség, hogy a The Verge csapata éppen nemrégiben tesztelte a 8 GB-os Surface Laptopot, amelynek próbája során azt tapasztalták, hogy a rendszer hajlamos az időszakos megállásra, ha több alkalmazás is fut a háttérben, azaz multitaskingra Windows 11 mellett eléggé korlátozottan alkalmas az újdonság. Alighanem ez is szerepet játszhatott a Windows + Devices részleg elnökének „megszólalásában”.

A TechPowerUp rögtönzött házi felmérése alapján, amelyben 24100 felhasználó szavazatát összesítették, eléggé vegyes kép rajzolódott ki a Windows 11 körüli felhasználói légkörrel kapcsolatban. A válaszadóknak mindössze 6%-a látja úgy, a Windows 11 a Microsoft legutóbbi törekvéseinek köszönhetően észrevehetően jobbá vált, míg 12% úgy látja, kisebb változások történtek. A felhasználók többsége, azaz 46%-uk úgy látja, a Windows 11 még mindig ugyanolyannak érződik, mint korábban, de ami ennél is meglepőbb, az az, hogy 36% szerint igazából egyre rosszabbá és rosszabbá válik a szóban forgó operációs rendszer, hiába próbál csiszolni rajta a Microsoft fejlesztőcsapata.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
d.v.d
d.v.d
2026. aug. 5. 10:00
#5

Amúgy szerintem siralmas, hogy a kernel tök jól kezeli a memóriát és akkor van rajta egy ui, amit 10 év alatt sem bírtak sem értelmesen megcsinálni, sem egységesen... cserébe professzionális használatra alkalmatlan, a sima felhasználó meg soha nem talál semmit az állandó módosítások miatt. Vicc az egész.

nanotek
nanotek
2026. aug. 4. 15:48
#4

A legutolsó júliusi frissítésük C5 error-t tol bootkor (Asus Rog Strix X870E-E).. Konkrétan szerintem nem látja benne a memóriát, többszöri resetre nagy nehezen felállt, azóta uninstall volt a patchnek, egyszer sem dobta azóta, régóta használok W11-et, de ilyet még nem basztam. Az előző (működő) konfigomnál se. Akkor másoknál miket dobhat esetenként, megöli a gépet?😂

marc23
marc23
2026. aug. 5. 18:50

@Dragon3k akkor az volt az elso hivatalos kozosseg kedvenc update! :D

vacak
vacak
2026. aug. 4. 15:14
#3

Hmm már megint 04.01.

cathaia
cathaia
2026. aug. 4. 14:38
#2

Buherált 26H1 lett telepítve nemrég a gépemre, 6GB memóriát fogyaszt normális netezés közben.

eriol
eriol
2026. aug. 5. 9:47

@cathaia Frissen kicsomagolt Lenovo Yoga laptop, 16GB RAM, Win11 Home 11-12GB között evett most, üresjáraton. Csak azzal, hogy kirúgtam alóla az AI funkciókat (Copilot, Recall, AI fabric, etc) lement 7-8GB -ra. Gyártó bloatware: mínusz 1GB, meg egy visszafogottabb Windows reszelés a másik mínusz 1GB. Most 5-6GB között indul.

Tirexi
Tirexi
2026. aug. 4. 13:40
#1

Ha a RAM olyan olcsó lenne mint egy gombóc fagyi nem kéne ilyen optimalizálásokat csinálni mert mindenkinek fullon lenne a lapja RAM-al.
Az emberi hülyeség (AI) előidézésére kell egy emberi megoldás. XDDDDDDD

Emberi faj:
-Keressünk valami egyszerűt és tegyük bonyolultá.
-Mi még a kockát is gurítjuk.
-Bányásszuk ki a szenet, hogy aztán alakítsuk át olyan eszközzé amivel lehet virtuálisan bányászni a szenet. (szén -> CPU -> Minecraft)
-Engedjük ki vizet az országból, hogy aztán azon sírjunk nincs elég víz az országban az atomerőműhöz.
-Írjunk valamit az iPon fórumra, hogy aztán azt várjuk ki trollkodja és személyeskedi össze az egészet mert nincs rá észérve.
-Veszünk vékony telefonokat amire aztán veszünk vastag tokokat.
-Szidjuk Tirexi-t mert csak.

Vissza az oldal tetejére