Shop menü

HAMAROSAN MEGÚJUL A STEAM

A kíváncsi felhasználók már ki is próbálhatják a béta változatot
Török Roland
Török Roland
Hamarosan megújul a Steam

A Steam 2003-ban indult útjára, hogy keretrendszert adjon a Valve játékainak online értékesítésére, ám pár éven belül a legfontosabb kereskedelmi központ lett a PC-s játékok számára.  

Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, a szolgáltatásnak voltak jobb és rosszabb napjai is bőven, ám a konkurencia megjelenése ellenére sincs oka a Valve-nak az aggodalomra, továbbra is szinte mindenki a Steamet használja. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem érdemes haladni a korral, a Valve ezért úgy döntött, hogy egy nagy frissítéssel a teljes frameworkot újraírja, ezzel pedig ismét egy nagy előrelépés történik a teljesítmény és a megjelenés terén. 

A béta részvétellel elérhető frissítés első ránézésre nem sokat változtat az eddig megszokott felületen, ám a Valve számára fontos, hogy az új felépítésnek hála sokkal könnyebben tudnak majd új funkciókat hozzáadni a klienshez. 

„E frissítés legmeghatározóbb változtatásai nem láthatók azonnal; a munka nagy részét annak megváltoztatására fordítottuk, ahogyan megosztjuk a programkódot a Steam asztali kliens, a Nagy Kép mód és a Steam Deck között. Ezek a változások az új funkciók gyorsabb implementálását és továbbfejlesztését is jelentik.” - írja a Valve. 

Az érdekes dolgok viszont az első kattintások után előbújnak, így láthatjuk a megújult menüket, betűtípust, párbeszédablakokat és színeket. Szembetűnő frissítés lehet az, ha valaki az értesítésekre kattint rá. Itt a Valve igyekezett a korábbiaknál hasznosabb infókat megosztani, mindezt úgy, hogy jobban is látszódjon, mint előtte. Ezentúl a felhasználó döntheti el, hogy milyen dolgokra kíváncsi, ha tehát valami nem érdekli, arról nem kap külön figyelmeztetést.  

Galéria megnyitása

Talán a leglátványosabb változás a játékon belüli átfedés nézet során tapasztalhatunk. A Valve teljesen újratervezte ezt a részt, hiszen innentől kezdve minden sokkal átláthatóbb és könnyebben kezelhető lesz. Bevezetésre került a jegyzet is, ami a felhőben tárolja az információt és bármely eszközön előhívható. Segítségével emlékeztetőt adhatunk egy játékhoz, sőt, akár még a játék közben is láthatóvá tehetjük ezeket.  

Fontos fejlesztés még, hogy Linuxon és Macen is elérhető már a hardveres gyorsítás, tehát minden platformon hasíthat a Steam kliens. 

A teljes változásjegyzék itt olvasható.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére