A Tekken 7 nem egy mostani játék, az eredeti változata már 2015-ben megjelent a játéktermekben és nagyon sokáig csak ott volt elérhető. Egészen 2017 júniusáig, amikor végre megérkezett Xbox One-ra, PlayStation 4-re és a sorozat történetében először PC-re is.

A játék több új karaktert is hozott magával, de sajnálatos módon többet ki is hagytak. Sokak örömére a Bandai Namco nem hagyta magára a sorozatot, hanem folyamatosan fejleszti és bár pénzért, de több mellékszereplő mellett (mint például Negan vagy Noctis) visszahozták például Zafinát és Juliát is.

Mivel hamarosan érkezik a 4. szezon, ezért már mennek is a találgatások, hogy ki lehet a következő karakter. A legújabb videóban pedig egy olyan harcost sejtetnek, aki már az első rész óta visszatérő karakter, legutóbb pedig a Tekken Tag Tournament 2-ben találkozhattunk vele.

A videó alapján tehát valószínűsíthető egy Kumimitsu DLC, illetve további találgatások is vannak Jun visszatérésére is.

A szezon 4 viszont nem csak DLC karakterekből áll majd, hanem ingyenes frissítésekből is. Eleve mindegyik harcos kap egy új ütést, a Tekken Prowess pedig egy új rangrendszer lehet, ugyanis a legmagasabb szinteken a profik visszajelzései alapján már inkább csak problémákat szül a jelenlegi rendszer. Ezeken kívül pedig javítani fogják az online meccsek stabilitását, bár az égető problémáról, vagyis a hihetetlenül lassú töltési idő javításáról nem esett szó.

A frissítést, vagyis a 4. szezont őszre várhatjuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
abysan
abysan
2020. aug. 2. 2:03
#1

Nagyon tudnék örülni, ha Kunimitsu visszatérne. A Tag Tournament 2-ben ő volt a main karakterem pont Junnal együtt. Mivel a Tekken 7-ben egyik sem volt, Alisa lett a kedvenc Lucky Chloe-val, de ez utóbbit inkább le is tagadom érthető okokból :D

Vissza az oldal tetejére