HAMAROSAN AZ AMD LESZ A TSMC LEGNAGYOBB MEGRENDELŐJE AZ N5 GYÁRTÁSTECHNOLÓGIA TERÉN

Még az sem zárható ki, hogy abszolút második helyezést is elér a vállalat, ami komoly fegyvertény lenne.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. aug. 29. 13:26
Hamarosan az AMD lesz a TSMC legnagyobb megrendelője az N5 gyártástechnológia terén

Az AMD kínálata hamarosan rengeteg újdonsággal bővül, az új termékek egy részéhez szükséges chipek sorozatgyártásának felfuttatása pedig már éppen zajlik. A DigiTimes beszámolója szerint az AMD hamarosan a TSMC második legnagyobb megrendelőjévé léphet elő az N5 node esetében, de az sem zárható ki, hogy idővel összesített megrendelések terén is a második helyre lép fel, ami óriási előnyökkel járhatna a vállalat számára.

Hogy milyen friss termékek készülnek az N5 node, illetve az 5 nm-es osztályú csíkszélességek alkalmazása mellett? Elsőként a RYZEN 7000-es sorozatú asztali processzorokat említhetnénk, amelyek még augusztus vége előtt bemutatkozhatnak, szeptemberben pedig a boltok polcaira is felkerülhetnek, természetesen a Socket AM5-ös processzorfoglalattal ellátott alaplapokkal karöltve. Később a következő generációs szerverprocesszorok, az ugyancsak ZEN 4 architektúra köré épülő Genoa modellek sorozatgyártása is megindulhat, ezekhez szintén rengeteg 5 nm-es chipletre lesz szükség. A következő a sorban az RDNA 3 architektúrára támaszkodó Radeon RX 7000-es asztali videokártya-sorozat, amely valamikor november táján mutatkozhat be – első körben csak néhány modell, jó eséllyel a felsőkategóriás megoldások megjelenésére számíthatunk, legalábbis eddig ez volt a gyakorlat, és alighanem ez is marad. Noha az EPYC szerverprocesszorok sorozatgyártásának felfuttatása elég lassú lesz, a RYZEN és a Radeon modellekről már nem mondható el ugyanez, hiszen azokból hamar kell majd nagy mennyiség annak érdekében, hogy a piaci igényeket kielégíthessék. Az persze kérdéses, hogy a jelenlegi geopolitikai feszültségek, a magas infláció és a gazdaság megtorpanása mennyire befolyásolja majd az újdonságok iránti érdeklődést, de majd erre is választ kapunk a termékek megjelenését követő 1-2 pénzügyi negyedév számait nézve.

A lendület 2023 folyamán sem áll meg, ugyanis ekkor érkeznek a ZEN 4c processzormagokkal felszerelt Bergamo szerverprocesszorok, amelyek kifejezetten a felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó szerverekbe kerülhetnek – rajtjukra még az első negyedévben sor kerülhet. Érkeznek továbbá a telekommunikációs rendszerekbe fejlesztett speciális EPYC processzorok is, a Siena kódnévre keresztelt modellek is. Az AMD a konzumerpiacra is hoz még újdonságokat jövőre, méghozzá a noteszgépek szegmensébe, ahol a RYZEN 7000-es sorozatú mobil APU-k debütálhatnak, amelyek a Phoenix kódnevet viselik. Utóbbiak az év második felében mutatkozhatnak be.

A rengeteg friss termék mind-mind a TSMC N5 gyártástechnológiáját használja, vagyis óriási mennyiségű megrendelést adhat le az AMD erre a node-ra. Ezeknek köszönhetően a 2022-es év vége felé, illetve a 2023-as esztendő első felében jó esély van rá, hogy N5 fronton a második legnagyobb megrendelővé lépjen elő a vállalat, és egy másik lehetőség előtt is megnyílnak a kapuk.

Az AMD jelenleg a MediaTek és az Apple mögött helyezkedik el, már ami a megrendeléseket illeti, és a MediaTekhez egyre közelebb kerül, hála a Xilinx felvásárlásának. Alapvetően az is benne van a pakliban, hogy a közeljövőben nemcsak N5 fronton, hanem az összes megrendelést tekintve is a TSMC második legnagyobb megrendelőjévé lép elő a vállalat, ezzel maga mögé utasítva a MediaTeket. Egy efféle előrelépésnek nemcsak presztízs terén van jelentősége, hanem alkupozíció terén is: minél nagyobb megrendelő egy vállalat, annál több előnyhöz juthat az árak és a lefoglalható gyártókapacitás egyeztetésekor, valamint annál nagyobb eséllyel kaphat egyedi módosításokat az egyes node-ok esetében.

Hogy összejön-e az abszolút második hely a következő év folyamán? Erre majd jövőre kapunk választ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2022. aug. 30. 0:39
#1

Igazi jelentősége abban van, hogy az AMD immár jelen lehet a 14nm-es termékeivel, ami mögé mennyiséget is tud tenni immár a két beszállítóval (GloFo, Samsung). A 7nm továbbra is viszonylag jó áron gyártható, jó teljesítmény és nagy mennyiség mellett. Ebből szabadít fel a csúcskategóriás termékekkel némi mennyiséget az 5nm. Több igényt ki tud elégíteni az AMD, és nem fordul vele elő, hogy a kapacitáshiány miatt vissza kell venni a semi-custom/embedded termékek, vagy a GPU-k mennyiségét, mert a CPU-ra nagy az igény. Ezzel a lépéssel több terméket tud eladni a jövőben, nagyobb piaci részesedést szerezve. A nagyobb méret további előnye, hogy nagyobb termékportfolióból tudja kiválogatni a gyártási mennyiségeket, többet lehet sakkozni vele. Az AMD fabless, így a piaci pozíciója szempontjából igen jelentőségteljes mekkora rendelésekkel dolgozik.

Resike
Resike
2022. szept. 1. 16:25

@Terror Már évek óta ugyanez meg. A Vega meg ugye TAROL.

Vissza az oldal tetejére