A Microsoft fejlesztőcsapata már régen elérhetővé tette a Chromium alapú Edge webböngésző bemutató kiadását, sőt, egy ideje már a végleges változatot is használhatják mindazok, akik letöltötték. Legutóbb újabb mérföldkőhöz érkezett a webböngésző, ugyanis a Windows Update szolgáltatáson keresztül is megindult a terjesztése. A Chromium alapú Edge elég népszerű a felhasználók között, hála annak, hogy sokféle bővítménnyel kompatibilis, kellően gyors, felhasználói kezelőfelülete pedig letisztult, éppen ezért elég hamar, már április folyamán megszerezte a világ második legnépszerűbb webböngészőjének járó népszerű címet, megelőzve a Mozilla Firefox webböngészőt.
Az Edge HTML motorra épülő korábbi böngésző, amely a Windows 10 operációs rendszer 2015 júniusi bemutatása óta áll szolgálatban, természetesen nem tűnik el nyomtalanul, ugyanis „Edge Legacy” néven továbbra is elérhető marad, ugyanis vannak bizonyos alkalmazások, amelyek ezt a webböngészőt használják a különböző alkalmazások adatainak megjelenítésére, így kompatibilitási okokból egyelőre a régi webböngészőre is szükség lesz.
A Windows 10 következő nagy funkcióbővítő frissítése, amely idén ősszel érkezik, több változást is hoz majd. Ezek közé tartozik, hogy attól a kiadástól kezdve a Chromium alapú Microsoft Edge alapértelmezett webböngészővé válik – igaz, már manapság is ez a helyzet, ha a Windows 10 May 2020 Update tiszta telepítése, illetve újratelepítése mellett döntünk. A régi Edge persze ekkor is megmarad a rendszerben az említett kompatibilitási okok miatt.
Változás még, hogy a Windows 10 következő nagy frissítőcsomagja már új nevezéktan szerint érkezik, vagyis nem a Windows 10 Fall 2020 Update, hanem a Windows 10 20H2 nevet kapja, ezzel utalnak arra, hogy a 2020-as év második felében jelenik meg. Ez a nevezéktan a későbbiekben is érvényben marad, ugyanis kevésbé megtévesztő, mint az eddig alkalmazott megoldás.
További változás, hogy a Microsoft változtatott a Windows 10 Insider csatornák elnevezésén is: a korábbi „Fast Ring” és „Releasy Preview Ring” helyett innentől a Windows Insider Channels nevet használják, a „Slow Ring” helyét pedig „Beta Channel” elnevezés veheti át. Az aktuális beállítások természetesen nem változnak, vagyis mindenki marad az általa kiválasztott gyűrűnek megfelelő csatornán.
A Windows 10 20H2 legfrissebb, 19042.330-as buildje már el is érhető a Windows 10 Insider programon belül, méghozzá a béta csatornán keresztül, így a stabil változat megjelenése egyre közeledik, ami azt is jelenti, hogy egyre több újításról és változásról hullhat le a lepel az elkövetkező hetek, illetve hónapok folyamán.
A Windows 10 Maxy 2020 Update esetében fontos megemlíteni, hogy nemrégiben találtak vele kapcsolatban egy hibát, ami az SSD alapú rendszereket érintheti fájdalmasan: a töredezettségmentesítő akár minden újraindulás után lefuthat a rendszeren, ugyanis az app nem jegyzi meg az utolsó futtatás dátumát. Részletek itt.



































