A GELID mérnökei elkészültek a többszörösen díjnyertes Tranquillo processzorhűtő legújabb, harmadik generációs kiadásával, amely a Tranquillo Rev. 3 típusjelzést viseli. Ahogy elődeinél, úgy az újdonságnál is négy darab hőcső vezeti el az adott processzor által termelt hőt, ezek a hőcsövek pedig réz talpazaton haladnak keresztül és indirekt módon érintkeznek a processzor felületével.

Galéria megnyitása

A második generációs modell továbbfejlesztéseként optimalizálták a hőcsövek elhelyezését annak érdekében, hogy a processzorhűtő ne zavarja az alaplap különböző komponenseit, és az új, AMD processzorokhoz passzoló rögzítő keretet úgy alakították ki, hogy azzal a termék négyféle pozícióban is rögzíthető legyen. Extra lehetőség, hogy a gyári ventilátor mellé mostantól egy második légkeverő is felszerelhető, ezáltal javítható a hűtőteljesítmény.

Galéria megnyitása

Az új processzorhűtő 139 milliméter széles, 65 milliméter mély és 153,5 milliméter magas, tömege pedig 585 gramm. Az alumínium lamellákból álló hűtőtömb elé egy 120 milliméteres átmérőjű, halkan üzemelő ventilátort szereltek, ami a PWM támogatás jóvoltából képes fordulatszámának változtatására is. A HDB (Hydro Dynamic Bearing) csapágyazással ellátott légkeverő a 750 és 1500 RPM közötti fordulatszám-tartományban üzemel, így 12 és 26,5 dB(A) közötti zajszintet produkál. Az 50 000 üzemórás élettartammal büszkélkedő ventilátor maximum 108 köbméter levegőmennyiség megmozgatására képes egyetlen óra leforgása alatt.

Galéria megnyitása

A Tranquillo Rev. 3 az Intel Socket 775, 1150, 1155, 1156 és 1366-os, valamint az AMD Socket AM2, Am2+, AM3, AM3+, FM1, FM2 és FM2+ processzorfoglalataival kompatibilis. A hatékonyabb hőátadás érdekében az újdonság mellé többszörösen díjnyertes GC-2-es hővezető paszta is jár.

Galéria megnyitása

A GELID újdonsága már elérhető kereskedelmi forgalomban, ajánlott végfelhasználói ára pedig 29 euró.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
reklamszemetes
reklamszemetes
2014. okt. 19. 13:21
#1

Ez egy CM Hyper 212 EVO csak más rajta a venti :D

rieper
rieper
2014. okt. 21. 18:36

Meg az alja szép sík. Nem a csövek + alu latszik.

Vissza az oldal tetejére