Az okostelefonok terén jövőre több jelentős technológiai újítással is számolni lehet. Egyrészt megjelenhetnek az első olyan mobilok, amelyek már támogatni fogják a következő generációs, 5G hálózatokat, másrészt befuthatnak a hajlékony megjelenítővel szerelt gépek. A flexibilis panelekkel sokféle dizájn valósulhat majd meg, az alábbiakban az LG egy új szabadalmát fogjuk közelebbről szemügyre venni.

A napokban felbukkant leírásban a dél-koreai alakulat egy olyan mobilt vázol fel, aminek a megjelenítője belül helyezkedik el összecsukott állapotban. Ha a hírek igazak, akkor a Samsung is egy hasonló felépítésű szerkezettel próbálkozik majd első körben. Egy Samsunghoz közeli forrás azt mondta, hogy ezt egyszerűbben meglehet valósítani, mint a külső panelt, mert bár abban az esetben nagyobb ívben hajolhat a kijelző, ami az élettartamra jó hatással lehet, de sokkal nehézkesebb megoldani a megfelelő védelmet, plusz a zsanér kialakítása is bonyolultabb abban a formában. Az LG szabadalma alapján a mobilnak nyitott állapotban hasonló lesz a képaránya, mint a mostani készülékeknek, szóval nem kell extraszéles formátummal számolni.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy a masina belső szerkezete szinte olyan, mintha tükrözéssel tervezték volna. Több kulcsfontosságú komponens is párban van az eszközben, és az elrendezés is abszolút szimmetrikus. Az előlapon sztereó hangszórók vannak, és a rajzok alapján mintha rejtve lennének a panel mögött. Kettő van a mikrofonból is, és az antenna is párban jár, alul és felül elhelyezve, így valószínűleg nem lesz gond a különböző kapcsolati egységek jelerőségével. Az LG kettő részre osztaná itt a nyomtatott áramkört is, és az összeköttetés valószínűleg szalagkábellel lenne kivitelezve.

Galéria megnyitása

A zsanér négy „láncszemből” tevődik össze, és meglehetősen masszívnak tűnik az ábrák alapján. A szemekben integrált rugókat lehet megfigyelni, melyek feltehetően arról fognak gondoskodni, hogy nyitott és zárt állapotban egyaránt stabilan álljon a készülék. Érdekesség még az eszköznek, hogy elvileg lesz egy külső kamerája, amit úgy is lehet majd használni, hogy a mobil be van hajtva. Ilyenkor pedig a szabadalmi vázlat szerint fel lehet akasztani például egy ingnek a zsebére, és veheti azt, amit a felhasználó is lát maga előtt.

Galéria megnyitása

A Huawei és a Samsung esetében már nyílt titok, hogy gőzerővel készülnek az első hajtogatós kijelzővel szerelt okostelefonjuk bemutatására. Az LG Mobile-nál viszont nem sok pletykát lehet arról hallani, hogy mikor tervezheti leleplezni az első ilyen eszközét. Mindenesetre már több szabadalom is kötődik a gyártó nevéhez ilyen téren.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. júl. 6. 10:14
#1

-1988: 2018-ra repülő autók lesznek!
-2018: Feltalálják a hajlítható telefonokat...

Egyetemes példa a fölösleges pazarlásnak, a hype driven fejlesztésnek. Megannyi terület lenne amin tényleg lenne értelme fejleszteni (még a mobilokon belül is), erre pont egy olyan dologba öl bele minden vállat pénzt, ami faszméregetésen kívül semmi másra nem jó.

Busterftw
Busterftw
2018. júl. 6. 10:49

Nekem arra jo lesz, hogy egy 6" telot (vagy nagyobbat) felbehajtom es egyszerubben zsebrevagom. Most ez nem megy.

Vissza az oldal tetejére