- Menni, vagy maradni?
Sok olyan, egyszerűnek tűnő kijelentésünk van, ami, az élet sűrűjébe bedobva láthatóvá teszi, hogy nem is olyan egyszerű a helyzet. Hozd ki a helyzetből a legtöbbet! Bírd ki, majd lesz jobb is! Motiváló, megküzdésre és pozitív szemléletre int ez a mondat, vagy épp a túlélést, a beletörődést akarja bennünk megerősíteni?
A körülmények áldozatai vagy alakítói vagyunk? Mit veszít egy tini, ha a családjában neki kell felnőttnek lennie? A határozottság, a kreativitás, a szorgalom mögött ott rejtőzik a magány, a meg nem értettség és a kötelesség, ami kevés helyet hagy az örömnek vagy az érzéseknek. Ha pedig olyasmire vágyunk, ami elérhetetlennek tűnik, az erőfeszítés és a csalás vajon kiegyenlítheti egymást a cél érdekében?
Szerelemben és háborúban állítólag mindent szabad. De mi a helyzet, ha a háború bennünk zajlik, a szerelemhez pedig a megtévesztésen keresztül vezet az út? Alice Wu (Saving Face, The Suitor) alkotásai romantikus drámának is eladhatóak, de a hangsúlyt a dráma kapná így is. A hangsúly a lélek rezdülésein, az emberi kapcsolatok kiszámíthatatlanságain, egymásrautaltságán van. Mindannyiunkban vannak szégyellt gondolatok, megbánt döntések és fájdalmas múltbéli emlékek.
Ezek ugyanúgy formálják azt, akik vagyunk, mint életünk örömteli eseményei és szerencsés találkozásai – a kérdés sokszor csak az, hogy melyik oldalnak hiszünk jobban.
Ellie Chu (Leah Lewis) egy olyan kisvárosban lakik, ahol soha semmi nem történik, mindenki ismer mindenkit és az unalom szinte kézzel fogható. Squahamish átlagos poros kisváros ahol Ellienek barátok helyett kötelességei és feladatai vannak. Az iskolában mindenki hozzá fordul, ha a beadandó házi feladatát inkább megíratná – filozófia tanárnője meg is jegyzi cinkos mosollyal, hogy nem gondolta volna, hogy Platón egyik tételét 10 formátumban is meglehet írni.
A bevétel azonban jól jön a lánynak, hiszen be kell segítenie otthon, apukája angol nyelvbéli hiányosságai miatt alig kap munkát. A beadandókkal szerzett hírneve miatt keresi meg Paul (Daniel Diemer), aki egy meglepő kéréssel áll elő. Ő azért fizetne, hogy a lány szerelmes levelet írjon a nevében. A kiszemeltje pedig nem más, mint Aster (Alexxis Lemire) a helyi lelkész lánya, aki a helyi gazdag/menő fiúval jár.
Ellie nem tartja etikusnak a dolgot, de a házukban pár napon belül lekapcsolják a villanyt, ha nem fizetik be a számlát – kényszerből rábólint a lehetetlennek tűnő feladatra. Paul nevében írni csak a gubanc egyik fele, ugyanis a fiú meglehetősen egyszerű gondolkodású és a filozófiai, emberi jogi, irodalmi, művészeti kérdésekben, eszmefuttatásokban még az esélytelenek között is hátránnyal indul.
Elkezdődik hát Aster behálózása, ami a fiú reményei mellett Ellienek is új kihívást jelent. Nem csak szellemi társra talál a lányban, de talán barátot is. Hasonlóan alakul a helyzet Paullal, mivel a közös munka miatt kénytelenek megnyílni egymás felé – a megismerés pedig elkezdi lebontani a falakat, amiket Ellie évek óta építget maga körül.
A következményekről, a véletlenekről és a döntésekről ugyanúgy szól a Ha tudnád, mint az emberi kapcsolatok fontosságáról. A magányos éltanuló normális esetben szóba sem állna az élsportoló sráccal és tegyük hozzá, ki sem látna a teendői közül, ha nem kerül bele ebbe a fura hármas helyzetbe. Minden szereplő beleragadna abba a csak szűk mozgási lehetőséget biztosító szűk ketrecbe, amit mindannyian a hiedelmek, elvárások és a beletörődés anyagából építettek fel.
A határok átlépése azonban a lehetőségek mellett veszélyeket és félelmeket is rejt. Mi lesz, ha kiderül ez az egész? Ki árul el kit? És megszerezhető-e a boldogság úgy, ha közben valakin át kell gázolni érte?
A film nem akar okoskodni, de megértő és érzékeny részletességgel mutatja be, hogy milyen hatással vannak a fiatalok egymásra és a körülöttük levő világra. Bepillantást kapunk, de ítéletet szerencsére nem. Ha körbe nézünk vagy visszaemlékezünk, előfordulhat, hogy hasonló helyzeteket látunk meg magunk körül is, és ki tudja mindez hová vezet minket. Ha tudnánk…
