A PC-re köthető VR eszközök száma elég magas, ám azok, amik képesek szemkövetésre is, sajnos árukban is sokak számára az elérhetetlen kategóriába tartoznak.
A PS VR2 a legolcsóbb szemkövetős VR szemüveg, ezt a tulajdonságát a Sony azonban csak a PlayStation 5 konzolon használja ki, ott is csak kevés játék, ám PC-re kötve egyszerűen nem működik ez a funkció. Pár hónappal ezelőtt érkezett a hír, hogy WDH sikeresen elérte a headset szemkövetős funkcióit PC-n keresztül. A nagy izgalmak ekkor kezdődtek, ugyanis kiderült, hogy valóban lehetséges lehet ezt továbbfejleszteni, ez esetben pedig akár használható megoldás is lehet majd a jövőbeli VR alkalmazások esetében.
Az egyetlen probléma, hogy a megoldás kizárólag azért működik, mert a Sony véletlenül nyitva hagyott egy kiskaput, amivel módosítani lehet az eszköz driverjét.
Nem sokkal később megérkezett az első hivatalos frissítés a PS VR2-höz, ami nagy pánikot szült a felhasználók körében. Mindenki azt javasolta, hogy semmiképp se frissítse a headsetet, mert lehetséges, hogy a Sony befoltozta a szemkövetéssel kapcsolatos bugot. Kiderült azonban, hogy ezt a részét nem javították a headsetnek, így a szemkövetés továbbra is működik, de sokan félnek, hogy a jövőben a Sony mégis tesz valamit annak érdekében, hogy ez a funkció ne működjön PC-n.
WDH azonban azóta is halad a fejlesztéssel, most pedig nagyon ígéretes videót tett közzé.
Bemutatta egy VRChat avatáron, hogyan működhet a szemkövetés. Mint látható, nagyon szép eredményt ért el, azért, hogy ez működjön pedig létrehoz egy PSVR2Toolkit nevű applikációt is, amit a tervei szerint még ebben a hónapban közzé is fog tenni. Ezzel az eszközzel a felhasználók könnyen működésre bírhatják majd a szemkövetést PC-n, már amennyiben a Sony nem foltozza be a már említett hibát. Sőt, a kis PSVR2Toolkit nem csak, hogy ingyenes lesz, de támogatottá teszi az adaptív ravaszt is, mindezt pedig hardvermodifikáció nélkül, kizárólag a Sony driverének a megmókolásával elérve.
Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mire jó ez a funkció akkor, ha valakinek nincs szándéka különböző avatarok bőrébe bújni.
A szemkövetés funkció hatalmas segítség és fontos fejlesztés lehet például a Microsoft Flight Simulator 2024 esetében. A Microsoft Flight Simulator ugyanis egy rendkívül hardverigényes program, ami nagyon nehezen fut VR szemüvegeken, ám a legújabb frissítéssel végre bekerült a szemkövető funkció, aminek segítségével a játék csak ott rendereli le teljes felbontással a képet, ahova a felhasználó éppen néz.
Ha tehát a PS VR2 képes lesz szemkövetésre, a Microsoft Flight Simulator 2024 is jelentősen simábban fog majd futni.
Ez a Sim Update 2 <1.4.20.0> frissítéssel került be a játékba, ami egyebek mellett rengeteg VR-ral kapcsolatos hibát is orvosolt.