A jelek szerint nem csak a Blizzard üzent hadat a törvénytelen eszközöket használó játékosoknak, hanem más, a közösségi élményre fókuszáló programoknál is egyre fontosabbnak tekintik, hogy a könnyű sikert keresők ne tehessék tönkre a többiek kikapcsolódását.

Ezúttal a H1Z1 tisztességtelen felhasználói jártak rosszul. John Smedley, a Daybreak Game Company elnöke ugyanis egy Twitter-üzenetben tudatta a nagyvilággal, hogy az általa vezetett cég felveszi a kesztyűt és minden lehetséges eszközzel azon lesz, hogy letiltsa az összes csalót.

A cég legutóbb februárban hívta fel mindenki figyelmét arra, hogy a játék feltelepítésével elfogadott felhasználási szabályok megszegése súlyos retorziókat vonhat maga után. De mivel a jelek szerint a szép szavak nem hatottak, eljött a durva tettek ideje.

A játék megtisztítása azonban nem kis feladat lesz, mert jelenleg még korai hozzáférésű címként árult zombis MMO-t elözönlötték a nem saját képességeikben, hanem különféle, jogosulatlan előnyöket biztosító programokban bízó „játékosok” . A YouTube-on egymást érik a tetteikkel büszkélkedő csalók videói.

A probléma tehát meglehetősen komoly és aligha lehet gyors megoldásra számítani. Az azonban mindenképpen örömteli fejlemény, hogy a hétvégén kezdődött tisztogatási akció során közel huszonötezer, egészen pontosan, 24,837 játékost vontak felelősségre. Fontos, hogy az érintettek nem csak ideiglenes felfüggesztést kaptak, hanem véglegesen bannolták őket a szerverekről, így a jövőben már nem fogják tudni megkeseríteni a becsületes felhasználók élményét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ChoSimba
ChoSimba
2015. máj. 21. 11:03
#16

Early access játékot sosem vennék, mindig húztam rá a szám. De a Diablo3 startja után, amit előre vettem meg, most ott tartok, hogy komolyabb site tesztje előtt nem veszek SEMMIT !

Még a GTA5-öt sem mertem megvenni PC-re, hiába volt kint konzolon és regéltek róla ódákat. De ugye volt a történelemben egy GTA4 is mementónak...

Aztán végül csak megvettem, de csak mert akciós volt 8.5k-ért :)

slayer007
slayer007
2015. máj. 21. 11:42

Igen, én is előrendeltem a DIablo3-at, meg az Elder Scrolls Online-t is... Azóta nem veszek ismeretlenben játékot...

slayer007
slayer007
2015. máj. 21. 9:58
#15

Azt kell mondjam, hogy egyetértek az előttem szólóval, bár még én is megvettem egy early access játékot. Hatalmas élmény szerintem, nagyon élvezzük a játékot, de a szerverek elaprózódása nagy probléma. Mindenki csinálhat saját szervert, újabb probléma. Cheaterek mindenhol... a másik végleg az admin abuse. Olyan szervert a több ezer közül még nem találtunk, ahol egyik sincs a kettő közül... A gond, hogy ezek nem derülnek ki azonnal ám, van, hogy 2 nap múlva gondol egyet az admin és szétrobbantja az egész házad darabokra. (Nem ám csak kirabol...)

A gond ott kezdődik vele, hogy rájött a team, hogy a motor amit használtak nem képes elvinni a játékot, mert szaggat, lagol minden ha sok player és építmény van egy helyen. Kitalálták hát, hogy új motorra újraírják az egészet. Ez volt kb egy éve... Azóta már nagyjából játszható, de szerintem szarabb lett, mint az előző verzió, amit én megvettem. Én azt vettem meg bakker, nem egy másik játékot. :D

Na szóval ne vegyetek early-access játékot, mert mint mindenki írja, csak lehúzás, ami sokszor soha nem készül el.

CsatiZsol
CsatiZsol
2015. máj. 21. 9:45
#14

Szerintem a kedves cheater-eket nem bannolni kellene, hanem létrehozni nekik egy külön szervert, amin csak cheater-ek játszanak, és soha többet nem kiengedni onnan őket, ha egyszer cheat-elésen kapták őket.

Ott aztán annyit trollkodhatnak egymással amenyit csak akarnak.

A gond nem azzal van, hogy Ő cheat-elni akar, hanem azzal, hogy az így szerzett előnyével más emberek szórakozását teszi tönkre. Még az sem baj (na jó azért egy elmeorvosi vizsgálatra lehet hogy elküldeném őket), hogy neki az az élmény, hogy más embereken akar trollkodni, de tegye ezt úgy, hogy egyenlő feltételekkel játszanak (a másik is cheat-el).

Véget kellene vetni ennek az idióta early access / alpha állapotban kiadott hulladék termelésnek, mert ami mostanában a játékiparban megy az egyszerűen hányadék. Összeállnak emberek kitalálják, hogy gányolnak valamit amit játéknak neveznek ígérnek fűt-fát a sok gondolkodásra alkalmatlan ember nem képes felfogni, hogy csak lehúzzák őket.

Miért fizetnek az emberek nem kész dolgokért??? Mit szólnának az ilyen fejlesztők, ha a boltban nyers tészta lenne a kenyerek helyén mert a pék úgy döntött, hogy early acces-ben adja ki???

twollah
twollah
2015. máj. 20. 23:46
#13

Majd 25 ezer jatekos.

Nem semmi.

hympyke
hympyke
2015. máj. 20. 21:57
#12

Amerikában volt divat a SWATot ráhívni másokra.

[LINK]

Kajafun
Kajafun
2015. máj. 20. 20:24
#11

Ha csalókat találnak, azokat kikellene küldeni hozzánk körtést kapálni fegyveres őrrel!

Fél óra múlva tudná hogy kell viselkedni, csak hogy a bünti egy hét lenne! :D

Kajafun
Kajafun
2015. máj. 20. 21:45

Mivan?

wishformore
wishformore
2015. máj. 20. 18:42
#10

A csalok nagy tobseget nem az elteti hogy jobb eredmenyeket erjenek el az adott jatekban, hanem pusztan csak trollkodasbol, felcsapjak a tobbiek idegeit hogy megigyak az edes konnyeket. nincs ezzel sztem semmi baj.

2 dolgot lehet csinalni:

  • sirsz es eteted oket a konnyeiddel.

  • olyan szerveren jatszasz csak ahol vannak adminok es manualisan / scriptekkel / vote-al karbantartjak a kornyezetet.

te meg a penztarcaddal szavaszol jobb esetben az olyan jatekokra, amik tamogatjak a dedikalt szervereket moddolhatosagot / scriptelhetoseget.

De sirni meg anyazni mindig egyszerubb mint gondolkodni es felelossegteljesen terelni a piacot.

@ocsabi

Sok szemeben pedig te vagy a nyomorek, es csak rohognek rajtad hogy egyatalan hagytad magad felhaboritani.

@slayer007

nyomorek is nezopont kerdese, pl az artatlan tudatlansagot is ide sorolom

Kozvetve magatoknak koszonhetitek, mert megvettetek egy jatekot ami nem tamogatja hogy managelheto legyen a multiplayer elmeny, ez ilyen pofon egyszeru. Megegyszer: a penztarcaval szavaztok...

@REPARATUR

+1, errol beszeltem....

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 20. 17:01
#9

LOL ez a gyerek mit művel a videón.slayer007: Tudod okkal van tiltva, hogy ilyen szoftvert csináljanak. Valamikor a 90-es években megtették és elszabadult a pokol. Van különbség amikor egy hamis pozitív miatt VAC ban-t kapsz és aközött, hogy szétb** a gépedet. Egy ilyen balek amatőr banda kezébe adni egy ilyen eszközt pedig végképp nem szerencsés. Mit szólnál ha a stuxnet a gyümölcsturmixolókat is tönkretenné? xD

REPARATUR
REPARATUR
2015. máj. 20. 16:24
#8

Minek játszotok egyáltalán COD-dal? Ha végre nem vennétek minden éven meg a sz.rjukat, akkor lehet, hogy elkezdenének minőségi dolgokat kiadni.

Taptala
Taptala
2015. máj. 20. 14:57
#7

COD ban is van csaló bőven..onnan is kivághatnák a csalókat.

Ja és ha már itt tartunk az összes játékból kivághatnák a csalókat.

ChoSimba
ChoSimba
2015. máj. 20. 14:46
#6

Én nem bannolnám őket, inkább azt oldanám meg, hogy minden lövésük mellé menjen :)

Na akkor kapnának agyf@szt ! :)

slayer007
slayer007
2015. máj. 20. 14:32
#5

Azt sajnálom csak, hogy a törvény tiltja azt, hogy olyan cheat védelmet gyártsanak, ami ha elkapja a csalót, indítson rá egy gyönyörű vírust a gépére, ami megformázza a winyóit.

Megérdemelnék a nyomorékok. :)

Lazahunter
Lazahunter
2015. máj. 20. 14:11
#4

Pf, hasonló ninja mod jó lenne a való életben is, egy ilyen csalóhoz odaugrani, és úgy tarkón vágni, hogy a billentyűzet örök mintát üssön a homlokába ... főleg amikor úgy gagyog, mint a videó második felében .....

Lazahunter
Lazahunter
2015. máj. 20. 14:02
#3

Lassan a játéknak is leáldozik ... mert mint nagy DayZ killerként várt játék nem igazán hozta a hozzá fűzött reményeket ... ehhez még hozzájön, hogy szar is :)

"súlyos retorziókat vonhat maga után" "durva tettek ideje"

Hangzatos szavak, miközben azon túl, hogy valaki bannolnak, nem tudnak semmi mást csinálni ... na bumm, micsoda csapás ... holnap egy másik acc alatt folytatja :)

Btw, rühellem a csalókat, de nem bannolni kéne őket, hanem a játékot kéne csalóbiztosra megcsinálni ... az alkalmazások készítőit meg be lehetne vonni eme munkába, valszeg jobban tudják hogyan működik a játék, mint maguk a készítők :D

wishformore
wishformore
2015. máj. 20. 18:50

A kodnak barmelyik reszehez barmikor hozzafersz, ott van elotted, azon dolgozika processzorod.

egy DASM progival meg human readable-e is tudod tenni.

ez a debug mode valami szelsoseges dolog lehett, az max csak megkonnyiti a navigactiot a kodban. (debug labelekkel forditott code)

ezeka cheatek, igazabol pofon egyszeru dolgok elmeleti szinteten, memoria pattern analizacio es modifikactio, illetve frame / z- bufferben valo turkalas.

Asagrim
Asagrim
2015. máj. 20. 12:25
#2

Maradt még játékos? :D

vash_hu
vash_hu
2015. máj. 20. 12:21
#1

Lol, az ürge a 2. videóban tuti pszichopata, remélem hamarosan ráhívják akit kell :D

Vissza az oldal tetejére