Az AMD legfrissebb Radeon Software Adrenalin Edition drivercsomagja extra optimalizációkkal érkezett, már ami a Monster Hunter Rise, illetve a God of War című játékokat illeti. Előbbinél a megjelenés első napjaira készült az új driver annak érdekében, hogy a friss játékot a lehető legjobb teljesítmény és felhasználói élmény mellett futtathassuk, míg utóbbinál a teljesítmény-optimalizációra helyezték a hangsúlyt, így a 21.12.1-es driverhez képest érezhető gyorsulásra számíthatunk.
A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 4K-s felbontás és Ultra képminőség mellett a Radeon RX 6900 XT, a Radeon RX 6800 XT és a Radeon RX 6700 XT videokártyával szerelt rendszereknél akár 7%-os gyorsulás is elérhető a korábbi driverhez képest, ami nem hangzik rosszul. Azt persze érdemes kiemelni, hogy az említett érték a lehető legjobb esetben érvényes, vagyis ennél sokszor csak kisebb tényleges gyorsulást lehet majd elkönyvelni.
Az új driver számos korábbi hibával is leszámol, ezekről az alábbi felsorolás ad képet:
- Ha a rendszerhez több olyan monitor kapcsolódott, amelyek között adatátviteli sávszélesség és képfrissítési frekvencia terén nagyok voltak a különbségek, az üresjárati memória-órajel megemelkedhetett egyes esetekben
- A legfrissebb Radeon Software telepítését követően a Power Tuning funkció nem aktiválódott megfelelően, ha egy korábban mentett tuning profilt próbáltak betölteni a felhasználók
- Halo Infinite alatt a nagyítás funkciót használva képhibák jelenhettek meg a Radeon RX 5600 XT videokártyát használó rendszereknél
- Fortnite alatt villódzást tapasztalhattunk egyes AMD Graphics sorozatú termékeknél, például a Radeon RX 6800 XT-nél, ha DirectX 12-es módot és Radeon Boost funkciót használtunk.
Sajnos még mindig maradt néhány olyan hibajelenség is, amelyekkel még együtt kell élni egy picit:
- Az Enhanced Sync funkció engedélyezése fekete kijelzőt eredményezhet egyes játékok és konfigurációk esetében. Ezekben az esetekben ideiglenes megoldásként ki kell kapcsolni az említett szolgáltatást.
- A Radeon Performance Metrics and Logging esetében időszakosan extrém magas és hibás memória-órajelekről számolhat be
- Borderlands 3 alatt a szokásosnál hosszabb betöltési időt lehet tapasztalni egyes AMD Graphics sorozatú videokártyáknál, mint például a Radeon RX 6800 XT esetében, ha DirectX 12 módban, aktív Radeon Boost mellett játszunk
Az új kiadás a Radeon RX 400-as sorozattól felfelé minden újabb asztali és mobil videokártyát támogat, utóbbi esetben viszont csak a Radeon 600-as sorozattól felfelé. A Radeon RX 400-as sorozat előtti modellekhez azonban a 21.5.2-es drivert kell majd használni, ugyanis az az utolsó, ami hivatalos támogatást biztosít hozzájuk. A driver ezzel együtt az asztali- és mobil APU egységekhez is használható, de csak azokhoz, amelyek már Vega iGPU-val rendelkeznek. Operációs rendszerek terén csak és kizárólag a 64-bites Windows 10 és a Windows 11 jöhet szóba. A driver letöltéséhez, illetve a dokumentáció megtekintéséhez ide érdemes ellátogatni. Aki nem biztos a dolgában, használhatja az automatikus telepítési segédet is, ami itt található.






























