A GlobalFoundries vezetése egy meglehetősen fontos döntést hozott a napokban, ugyanis bejelentették, eladják a Szingapúrban találhat Fab 3E üzemet, amelynek új vevője a Vanguard International Semiconductor lesz. A lépés egy nagyobb terv része, amelynek értelmében idén év végéig kiszáll a vállalat a MEMS üzletágból (MicroElectroMechanical-Systems), helyette pedig olyan szegmensek felé fordul, amelyekben versenyképesebb lehet.
A Fab 3E Szingapúrban, Tampines területén helyezkedik el, fő feladata pedig a 200 milliméteres szilíciumostyák gyártása és a MEMS üzletág kiszolgálása. Ez a gyáregység havi szinten nagyjából 35 000 szilícium ostya gyártását indítja el. A felek által aláírt szándéknyilatkozat alapján a Vanguard átveszi az üzem teljes munkásállományát, felszerelését, valamint az üzletághoz kapcsolódó megrendelői bázist is.
A Vanguard összesen 236 millió dollárt fizet a felsoroltakért, a tranzakciót azonban majd csak az év végén, azaz 2019. december 31-én ütik nyélbe a felek A Vanguard az új szerzeménynek köszönhetően friss gyártókapacitáshoz jut, ami kiemelten fontos számára, ugyanis 2018 óta csúcsra vannak járatva meglévő gyártósorai.
Hogy a GlobalFoundries miért döntött a MEMS üzletág feladása mellett? Azért, mert a vállalat vezetése szerint vannak olyan üzletágak is, ahol a GlobalFoundries sokkal jobban elkülönül versenytársaitól: ilyen például az RF piac, a beágyazott memóriachipek szegmense, iletve a fejlett analóg megoldások piaca is. A Fab 3E eladásából származó bevételekből a vállalat tőkét növelhet, amelyet később a többi üzem fejlesztésére, új megoldásokra, valamint a gyártástechnológiák fejlesztésére költhet. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Fab 3E eladását követően a szingapúri műveletek egy helyen, a Woodlands területén található gigaüzemben koncentrálódnak majd, így a működési költségek is csökkennek, vagyis a felszabaduló összegeket ismét csak fejlesztésre, illetve egyéb fontos dolgokra lehet költeni.