Google Spaces – új tér a csoportos megosztáshoz

A Spaces révén bármilyen témában csoportos beszélgetéseket lehet létrehozni az ismerősökkel vagy bárkikkel.

Google Spaces – új tér a csoportos megosztáshoz

A Google egy új szolgáltatást indított Spaces néven, ami a tartalommegosztást szeretné könnyebbé tenni a felhasználók számára. A Spaces kapott mobilos applikációt, és online felületet is, így nemcsak okostelefonról és táblagépről használható, hanem böngészőn keresztül személyi számítógépről is.

Az újdonság Magyarországra is Spaces néven jutott el, de magában az applikációban, illetve az online felületen is terek létrehozásáról beszélhetünk már, szóval nem felejtette el a magyar fordítást a keresőóriás – bár néhol még bele lehet futni félrefordított elemekbe, de remélhetőleg hamarosan ezek is rendbe lesznek. A Spaces lényege a megosztáson túl abban áll, hogy ezt kifejezetten csoportok számára alakították ki a Google szakemberei. A felhasználó nagyon könnyen, néhány érintéssel tud létrehozni egy-egy új teret, ahová a tér elkészülését követően egy hivatkozás körbeküldésével tudja meginvitálni az ismerőseit, barátait, kollégáit vagy másokat, annak függvényében, hogy éppen kiket szeretne bevonni az előre megjelölt témában folyó beszélgetésbe.

A Spaces esetében elsősorban link alapú bejegyzések létrehozásáról lehet beszélni, nem egyszerű csevegésről, mindazonáltal a különböző tartalmak mellett szöveges bejegyzéseket is lehet készíteni. A beszélgetés persze itt is fontos szerepet játszik, de nem a tereken belül közvetlenül, hanem a terekben megosztott tartalmak alá rendelve. Ezzel megoldották a Google munkatársai, hogy könnyen áttekinthető legyen az adott tér akár hosszabb idő elteltével is, már amennyiben tudja a felhasználó, hogy milyen téma kapcsán beszélgettek a csoportban arról, amit szeretne megtalálni. A terekben a sima linkek és Google keresések kerülnek előtérbe, de fotók és YouTube videók is bevonhatók előre meghatározottan. Van természetesen keresési lehetőség is a terekben, így kulcsszavakat használva pillanatok alatt bármit meg lehet találni, a képek és a videók pedig külön kiemelve is áttekinthetőek.

Manapság nagyon fontos a testreszabhatóság, és szerencsére a Google sem feledkezett meg erről. Minden térnek van egy előre meghatározott borítóképe, aminek a színét és persze a grafikáját is le lehet cserélni, illetve a terek neve utólag megváltoztatható. A Spaces minden témánál felkínálja a némítás lehetőségét, és ami egy kicsit hiányosság, hogy egyedi hangok beállítására nincs opció a tereken belül, pedig annak a segítségével rögtön tudná az ember, hogy minek a kapcsán folyik éppen a diskurzus, ami miatt hangot ad magának az okostelefon vagy táblagép. A terekben a résztvevő személyek profilképe körökbe rendezve jelenik meg, ami egyértelműen a Google+ közösségi oldal hagyatéka.

A Google Spaces mindenképpen egy érdekes próbálkozás a keresőóriástól, de egyelőre nagyon kétes, hogy mennyire lehet sikeres az új szolgáltatást. A csoportos megosztás valóban kiválóan lett megoldva itt, és az is jó dolog, hogy bárkit meg lehet invitálni az adott témákhoz egy linkkel. Ugyanakkor azon felhasználók java, akik kaphatóak lennének ennek a használatára, már vélhetően a megszokott csevegő platformjaikon belül is rutinosan kezelik a csoportos beszélgetéseket, ami ha kicsit „bénábban” is, de ugyanerre szolgál.

Google Spaces | Google Play Store | Apple App Store

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward