Shop menü

GOOGLE PIXEL 7A – VAN KÉPÜNK HOZZÁ

Egyre többet lehet tudni arról, hogy milyen lesz a Pixel sorozat következő megfizethetőbb tagja.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Google Pixel 7a – Van képünk hozzá

A Google egyre jobb mobilokat ad ki, a Pixel 6 már remek lehetőségeket nyújtott, de sok volt a gyermekbetegsége, a Pixel 6a már sokkal jobban sikerült a maga nemében. Most pedig arról számolhatunk be, hogy már kezd kirajzolódni, hogy mit fog nyújtani és hogyan néz majd ki a Pixel 7a.

A Pixelekről mindig sok információ lát napvilágot előzetesen, de a Google nem is igazán foglalkozik ezzel. Sőt mi több, igazából a vállalat bele szokott állni a dologba. A Pixel 7-ről már tavasszal voltak kiszivárgott képek, és éppen ezért a keresőóriás hivatalos képeket is közétett már hónapokkal a mobilok leleplezését megelőzően. És beszélt arról is a cég, hogy milyen lapka kerül majd a bemutatás előtt álló gépekbe.

Galéria megnyitása

Valószínűleg a Pixel 7a nem mostanában fog befutni, de már erről is egyre többet lehet tudni. Most befutottak az első renderképek, amiket megszellőztetett CAD információk alapján állítottak elő. Azt lehet látni, hogy a Pixel 7a megkapja majd a Pixel 7 széria jellegzetes dizájnelemeit, de összességében nem fog különösebben eltérni a Pixel 6a-tól, mivel már az az eszköz is ezt a formavilágot használta. A Pixel 7a hátán is egy széles és jellegzetes kamerapúp lesz, két darab kamerának és egy LED-es villanónak otthont adva.

Galéria megnyitása

Az okostelefon sík felülettel jön, és egy finoman ívelt kerettel lesz összekötve az eszköz frontja a hátlappal, így belesimul az emberek tenyerébe. A rendereken nagyon erős fémes hatása van a keretnek, de ez nem biztos, hogy a valóságban is ilyen lesz. A hátlapnál most nem biztos, hogy kapunk kéttónusú fényezést, de azért bízunk abban, hogy lesz olyan opció, ahol ez a kis egyediség is biztosított. A Pixel 7a alján látható két hangszóró és egy USB-C csatlakozó. A 3,5 milliméteres Jacket már a Pixel 6a elhagyta, itt sem kell azt várni, hogy ez visszatérne.

A kiszivárgott CAD adatok alapján a Pixel 7a 9 milliméter vastag lesz, szóval egy hajszálnyit felszedhet a Pixel 6a után, ami csak 8,9 milliméteres volt. A kamerapúpnál nem igazán szokták megadni a mobilok méretét, ezen a ponton a Pixel 7a 1,1 milliméterrel lesz még vastagabb, szóval viszonylag kicsi a kitüremkedés. A Pixel 6a 152,2 x 71,8 milliméteres felületű volt, ehhez képest a Pixel 7a már 152,4 x 72,9 milliméteres vonalakkal határolt lehet. Szóval minden irányba nőhet egy kicsit a masina.

Galéria megnyitása

A Google nem erőlteti túlzottan a magas képfrissítésre való áttérést, a Pixel 7 csak 90 Hz-es, és a Pixel 6a sok kritikát kapott azért, mert maradt a 60 Hz-nél. Pedig igazából ezen a fronton a fejlődésnek ma már nem sok akadálya lenne. A középkategóriában is hemzsegnek a 120 Hz-es támogatásra képes eszközök. Viszont most az a hír járja, hogy a Pixel 7a már végre 90 Hz-es lesz. Marad majd a Full HD+ felbontásnál és a kijelző mérete is hasonló lehet, mint volt, szóval 6,1 col körül maradhat.

Képalkotásban a Pixel 6a a kategóriájának legjobbja, és a Pixel 7a ilyen téren is magasabbra teheti majd a lécet.

Ezen a téren a pletykákat érdemes is erőt fenntartással kezelni, mert túlzottan jónak hangzik, amit állítanak. Az a hír járja, hogy a főkamera a Sony IMX787 szenzort kapja majd meg, ami 64 megapixeles felvételek készítésére alkalmas. Ez önmagában nem lenne érdekes, viszont azt is tudjuk erről az érzékelőről, hogy 1/1,3 colos a mérete, ami egészen nagynak számít, még a felsőkategóriában is gond nélkül megállja a helyét. Emellett pedig a Sony IMX712 kerül majd az ultra-széles látószögű optika mögé, ez 13 MPixeles felvételek készítésére lehet alkalmas, és a társkamera támogatni fogja az automatikus fókuszálást.

Galéria megnyitása

Szó esett még a pletykákban arról, hogy az ujjlenyomat-olvasóját a képernyője alatt hordozhatja, rejtett lesz a biometrikus szenzor. Végül támogatni fogja a vezeték nélküli töltési lehetőséget 5 wattos teljesítménnyel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére