A Google Maps az egyik legtöbbet használt androidos térképész applikáció, és a keresőóriás folyamatosan azon dolgozik, hogy az autós navigálás során is a lehető legtöbb felhasználói igényeinek feleljen meg a program. Ezúttal is egy olyan újdonság került be a kelléktárába, ami vezetés közben fogja megkönnyíteni a felhasználók életét.

Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy az út során azon gondolkozott, hogy hol lehet a legközelebbi benzinkút, vagy egy hosszabb túra közben merre lenne érdemes megállni pihenés és étkezés, esetleg bevásárlás céljával. Nos, mostantól a Google Maps menet közben segít a döntésben. A legújabb frissítéssel bekerült a szoftverbe az a képesség, hogy a betervezett útvonalat különböző kitérőkkel dinamikusan lehet módosítani. A készülék tulajdonosa a térképszolgáltatás adatbázisára hagyatkozva választhat az ismert POI-k közül, de persze számoltak azzal is a tervezők, hogy mindennek a helyét a Maps sem ismeri, így egyéb cím megadására is van lehetőség.

Navigálás közben a kereső ikon megérintését követően feljön egy lista, ahol külön ki lehet választani, hogy miért szeretne megállni a sofőr. A lajstrom a legáltalánosabbal, a benzinkúttal nyit, de gyorsan kereshető közeli étterem, bevásárlóhely vagy akár kávézó is. A kitérőt hangutasítással is be lehet ütemezni; ez nagyon fontos, hiszen vezetés közben csak így lehet biztonságosan kezelni a navigáló okostelefont vagy tabletet. A Google Maps természetesen elsősorban olyan pontokat fog javasolni a megállásra, amelyek minél kevesebb időveszteséggel járnak, és persze szinte azonnal módosul a kijelölt útvonal a beütemezett kitérővel kiegészülve. Azért csak szinte azonnal, mert az applikáció 10 másodperces átfutási idővel dolgozik, ami akkor jöhet jól, ha mégis meggondolja magát a felhasználó, és másik helyet szeretne választani – erre a „résidőre” az Android Police derített fényt.

Galéria megnyitása

Az újítás először az Androidot érte el, a felhasználóknak frissíteniük kell a programot annak érdekében, hogy megkapják a „kitérős” funkciót. Arról egyelőre nincs információnk, hogy például iOS-en mikor jelenhet ez meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Taranisz
Taranisz
2015. okt. 25. 15:10
#3

Hát most nem azért, de ez eddig is működött... csak előre kellett betáplálni. Annyi történt egyszerűen, hogy most a tervezett kerülők helyett lehet spontánt is, ennyi.

Nekem továbbra is az hiányzik belőle, hogy kiírja, hogy mennyivel megyek...

FRK
FRK
2015. okt. 26. 7:16

Vagy használjon Here Maps alkalmazást. :)

HUman
HUman
2015. okt. 23. 9:32
#2

Végül is az. Fejlődés. Egy térképszoftverből lett egy használható navigáció. Ami ingyenes. És itt a lényeg, az ingyenesen.

Nekem ma frissült, de nem találom ezt a kereső ikont.

ChoSimba
ChoSimba
2015. okt. 26. 7:54

Google maps megy offline. Használat előtt járd be az utat, hogy letöltse a térképet.

Aztán meg igyekezz nem letérni az útvonalról.

De ha már online használok valamit, akkor az a Waze FTW ! :)

Fzoltan
Fzoltan
2015. okt. 22. 13:41
#1

NA! Belekerült egy olyan funkció, amit kb. a legelső GPS-ek is már tudtak! Micsoda fejlődés!

Merwenus
Merwenus
2015. okt. 22. 13:57

Pont ez jutott eszembe, évek hosszú és fáradalmas fejlesztése egy ilyen alapvető funkció...

Vissza az oldal tetejére