A következő generációs Google Pixel okostelefonokról már most több pletykát lehet hallani, ezúttal pedig a vállalat maga harangozott be hivatalosan több új technológiát. A Pixel 4 széria a jelek szerint már érintések és hangparancsok nélkül is vezérelhető lesz majd, és elég lesz ránézni a biztonságos azonosításhoz.
A Google egy olyan technológiának a használatára készül a Pixel 4-ben, ami egy öt évvel ezelőtti kísérleti projektnek az eredménye. A Soli névre hallgató megoldást fogja itt alkalmazni a vállalat, melynek a megalkotásáért eredetileg az Advanced Technology and Projects (ATAP) csapat felelt. Az ATAP részlegnél sok érdekesség megfordul, de ezek csak nagyon ritkán szoktak ennyire hamar (igen, 5 év a kísérleti eljárásoknál lényegében még kevésnek számít) és ilyen szinten hasznosulni. A Soli miniatürizálva lett annyira, hogy sikerült beépíteni a Pixel 4 előlapjára a szükséges érzékelőjét, de lényegében ugyanúgy működik, ahogy eredetileg megtervezték a szakemberek.
Motion Sense névre hallgat a funkció a Pixel 4 esetében, és arra lesz használható, hogy egyetlen levegőben tett gesztussal lehessen dalt váltani zenehallgatást közben vagy leállítható vele az ébresztő, esetleg elhallgattatható a csengőhang egy bejövő hívás esetén. Ráadásul ez még csak a kezdet lesz. A Google már abban gondolkodik, hogy a jövőben milyen lehetőségeket lehet majd még ehhez társítani. A keresőóriás elmondása szerint a Motion Sense folyamatosan fejlődni fog, és ezt valószínűleg abból lehet majd érzékelni, hogy egyre kifinomultabb gesztusokat is képes lesz megfelelően felismerni, kezelni.
Az új technológia mögött egy komplex radaros egység dolgozik, ami a megjelenítő felett fog elhelyezkedni. Emiatt muszáj lesz bevágást használni a Google a Pixel 4 esetében, de eddig a vállalat mindig a dizájn elé helyezte a funkcionalitás, szóval ez most sem fog neki problémát okozni. Eleinte még a szimpla legyintéseknek a felismerésével indít a Solira épülő Motion Sense, de valószínűleg szoftverfrissítésekkel a jövőben már bonyolultabb mozgásokat is képes lesz a helyén kezelni, így állítható lesz például a hangerő, vagy lehet majd tekerni is egy zenén vagy filmen belül.
A radaros komponens bevetése mellett a Google azt is elárulta, hogy a Pixel 4-ben már lesz egy szofisztikált arcfelismeréses azonosítási lehetőség. Ez hasonlóképpen fog működni, mint az iPhone-ok esetében a Face ID. Van a megjelenítő felett kettő darab infra kamera, és egy pontvetítő, ami apró, szemmel láthatatlan pontokat vetít az ember arcára, ezeket csak az infrás érzékelők fogják látni. Ebből készít egy olyan térhatású digitális lenyomatot a rendszer, amit felhasználva biztonságosan történhet az azonosítás. Ezt már nemcsak a képernyő felnyitásánál, hanem akár tranzakciók hitelesítésénél is lehet majd használni. A Google leszögezte, hogy szinte bármilyen orientációban munkára fogható, nem kell állítva tartani hozzá az okostelefont.
Végül a biztonságról elmondta a Google, hogy az arcfelismeréssel kapcsolatos információk tárolásáról a dedikált Titan M biztonsági chip fog gondoskodni, és az algoritmusok, amelyek az azonosítást végzik, kizárólag a telefonon futnak, semmilyen adat nem hagyja el a készüléket. És ugyanez igaz a Motion Sense-re is, ennek a használata során is minden számítást a telefon végez, nem igényel külső kapcsolatot, és nem is rögzít semmilyen műveletet.