Ahogy telik az idő, úgy fejlődik a technológia és bár sokszor úgy érezzük, hogy az újítások egymásra épülnek, egy idő után a sok újdonság a kompatibilitás rovására megy.

Annak idején a Good Old Games-t a lengyel CD Projekt azzal a céllal alapította meg, hogy a régmúltból ismert jó játékaink ne tűnjenek el örökre feledésbe, hanem igen is megéri velük foglalkozni, érdemes nekik a mai számítógépeken működő verziót készíteni. Ezt tetézték meg azzal az egészen őrült elképzeléssel, hogy DRM mentes változatban, vagyis másolásvédelem nélkül helyezték forgalomba ezeket a címeket és terjesztik őket az interneten a webáruházuk segítségével a mai napig is.

A GOG.com kezdeményezés bejött, rengeteg eltűnt kincs kapott új esélyt és az oldal, ha nem is lett a Steam közvetlen riválisa, de megfelelő helyet tudott szerezni a játékosok szívében. A fejlesztések viszont nem állnak le, korábban is volt a GoG-nak egy Galaxy nevezetű opcionális kliense, amivel könnyedén letölthettük, átláthattuk és installálhattuk a megvásárolt programjainkat.

Ez év elején viszont bejelentették a GOG Galaxy 2.0-t, amivel már nem csak a gog.com megvásárolt játékokat láthatjuk, hanem konkrétan szinte minden PC-s klienst hozzákapcsolhatunk a programhoz.

Manapság egyre többen panaszkodnak ugyanis arra, hogy lassan már minden egyes játék miatt külön klienst kell telepíteni a számítógépre. Origin, Uplay, Epic Games Store és még sorolhatnám, mindegyik keretprogram a maga idejében kivívta a felhasználók feltétlen gyűlöletét, hiszen a jól megszokott Steames könyvtár helyett szanaszét szóródtak a játékaik.

A GOG Galaxy 2.0 segítségével szinte az összes játékunk, legyen az PC-s vagy konzolos, megtalálható egy helyen, mindössze annyit kell tenni, hogy a programon belül bejelentkezünk a több kliensünkbe. A cikk írásának idejében az Xbox Live, Playstation Networkos címeinket láthatjuk, míg az Epic Games Store-os, Origines, Uplay-es, és Steames játékainkat el is indíthatjuk az app segítségével.

A program tudása nem áll meg itt. Egy helyen csodálhatjuk meg statisztikáinkat, trófeáinkat, eredményeinket, felvehetünk barátokat, akikkel beszélgethetünk vagy egymás haladását is megtekinthetjük. A program most lépett nyílt béta állapotba, vagyis bárki letöltheti és kipróbálhatja Windows és Mac készülékekre a hivatalos oldalról.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stormrage
Stormrage
2019. dec. 11. 20:27
#3

Ahogy nézem, a használatához fel kell, hogy legyen installálva minden egyéb launcher is és futnia kell, szóval nem ez lesz, ami megváltja majd a világot, mert, így csak plusz egy launcher, ami eszi a rendszererőforrásait... Kár érte...

Terror
Terror
2019. dec. 12. 11:17

@talgaby Az még a GOG connecthez sem kellett eddig sem. A Steam esetében rendelkezésre áll egy Steam API, amivel ID alapján azt csinálhatsz, amit csak akarsz 3rd party szoftverben, feltéve, hogy a user beüti a credentials.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. dec. 11. 17:45
#2

Ha már GoG: Wasteland 2 ingyenes néhány órán át.

kean
kean
2019. dec. 11. 15:20
#1

Remélem lesz Linux kliens is hamarosan, addig marad a steam :(

Vissza az oldal tetejére