Shop menü

GIGÁSZI AKKUMULÁTORRAL FUTOTT BE A HUAWEI ENJOY X60

Napokon keresztül lehet majd töltés nélkül gyötörni az új Enjoyt. szóval jó partner lehet annak, aki órákon át le sem teszi a mobilt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Gigászi akkumulátorral futott be a Huawei Enjoy X60

A Huawei Enjoy széria a középkategóriás mobilokat foglalja magában, azon belül is azokat a megoldásokat, amiket a cég elsősorban a fiatal közönségnek szán. Az Enjoy 60X pedig egy olyan konfiguráció lett, ami tényleg a fiatalok számára ideális a képességeit tekintve, bár a helyén kell kezelni. Alapvetően egy szerényebb eszközről van szó, és ez a kamerarendszerre például rányomja a bélyegét.

A mobil tényleg hatalmas, 6,95 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, és IPS technológiás, így korrekt fényerőt nyújt jó betekintési szögekkel karöltve. 90 Hz-es működésre képes, ennek köszönhetően jobb lesz a sebességérzet a használata során. Fontos még az is, hogy 2376 x 1080 képpontos felbontással szolgál, tehát a részletgazdagságára sem lehet majd panasz. Kunlun Glass védelme alatt áll a kijelző.

Galéria megnyitása

A HarmonyOS 3 rendszert alkalmazza az új Enjoy Kínában, a hazai határokon túl pedig pedig EMUI-ra fog váltani, a Google mobilos szolgáltatásai nélkül. Minden Huawei mobilnál észben kell azt tartani, hogy a GMS – és más szolgáltatások – nem érhető el a megszokott módon, így ez az élményt rombolhatja.

Galéria megnyitása

Az óriás tetején egy széles de lapos bemetszés húzódik, ami magában foglalja az előlapi kamerát, a beszédhangszórót és a járulékos szenzorokat is, így elég erőteljesen az iPhone-okat idézi. A frontkamera csak 8 megapixeles, és Full HD videózásra alkalmas. A szerkezet hátára egy nagy, kör alakú kameramodul került, próbálja azt a benyomást kelteni, hogy jó fotós, de a külsőség csalóka. A főkamera ugyan még 50 MPixeles és támogatja a képpontok összevonását, valamint a PDAF fókuszrendszert is, de ezen felül csak egy kamera van, ami a mélységélesség előállítását segíti, és csak 2 MPixeles.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 680 rendszerchipet használja a szerkezet, ami a Qualcomm műhelyéből érkezik. Már csak Qualcomm chipeket tud használni a Huawei a szabályozások miatt, így ez nem meglepő. 5G támogatás itt egyébként sem lenne, de a Huawei az 5G-hez sem férhet hozzá egy ideje. A szerkezet megvásárolható lesz 128, 256 és 512 GB tárhellyel egyaránt, a RAM pedig akár 8 GB lehet.

A kapcsolati képességek terén itt sok érdekesség nincs, egy 4G LTE modem nyitja a sort, ami gondoskodik a VoLTE technológiáról is. Emellett van az Enjoy 60X-ben, 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi és Bluetooth 5 modul, továbbá egy fejlett NFC chippel is meg lett toldva, és persze az A-GPS vevő is része a csomagnak – ez támogatja a Galileót is. Két SIM kezelésére alkalmas az okostelefon, és Dual Standby módban tud üzemelni.

Galéria megnyitása

Ezüst, zöld és fekete műanyag hátlappal vagy fekete és narancssárga műbőr bevonattal lesz megvásárolható az Enjoy 60X. Az ujjlenyomat-olvasóját az oldalán hordozza, könnyen hozzáférhető helyen. Bár nagy a szerkezet, ennek ellenére a 3,5 milliméteres Jack csatlakozó számára nem jutott hely, csak egy C-típusú USB aljzattal rendelkezik. Sztereó hangszóró található a mobilban, és került a keretre egy X gomb is, amit be lehet programozni különböző funkciók gyors elérésére.

Az Enjoy 60X burkolata alatt egy 7000 milliamperórás kapacitású akkumulátor húzta meg magát.

Nagyon ritka az, hogy ekkora kapacitással lehet számolni, de sajnos a gyorstöltést tekintve csak 22,5 W-ról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy a töltés folyamata eléggé időigényes lesz. A Huawei ezzel próbálja levenni a lábáról az érdeklődőket, és biztosak vagyunk abban, hogy lesznek is szép számmal olyanok, akik ezért döntenek mellette.

Galéria megnyitása

Azt lehetne gondolni, hogy ekkora akku mellett nagyon vastag lesz a gépezet, de csak 8,9 milliméteres, és a tömege is inkább csak azért lett nagy, 216 gramm, mert majdnem 7 colos eszközről beszélhetünk, szóval még a mai átlagnál is jóval nagyobb.

A Huawei Enjoy 60X még ebben a hónapban elérhető lesz, először Kínában kerül majd a boltok polcaira, de érkezhet Európába is, noha egyre kevesebben nyitottak a GMS nélküli eszközökre az eladási számok alapján. 1800 jüanról indul az új Enjoy modell ára 128 GB tárhellyel, és 2000, valamint 2300 jüanos összegeket kell kifizetni a 256 és 512 GB-os megoldásokért. Átszámolva pillanatnyilag ezek 90, 100 és 115 ezer forintos összegeknek felelnek meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére