Európa egyes területein már feltűnt az üzletek kínálatában a Gigabyte legfrissebb GF100 alapú videokártyája, amely a GeForce GTX 480 Super Overclock nevet viseli. A különleges újdonság érkezésére már számíthattunk, ugyanis a GeForce GTX 470 Super Overclock modell már régen bemutatkozott, így csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik meg a „nagytestvér”. Az előrendelhető státuszban lévő újdonságért 437,55 eurót kérnek, ami ugyan nem kevés, de cserébe nem is egy mindennapi videokártyát kaphatnak mindazok, akiknek erre a modellre fáj a foguk.

Galéria megnyitása

A Gigabyte gyárilag tuningolt GeForce GTX 480-asa 12+2 fázisú tápellátással büszkélkedik, a kártya hűtéséről pedig egy kétslotos, három ventilátorral ellátott hűtő gondoskodik, ami WindForce 3X névre hallgat. A termék dupla BIOS-szal érkezik és a referencia modellekhez hasonlóan 480 CUDA maggal, valamint 1,5 GB-nyi GDDR5-ös típusú fedélzeti memóriával büszkélkedik, ami 384-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a grafikus processzorhoz. A GPU alapesetben 700 MHz-en ketyeg, a Shaderek órajele pedig 1401 MHz, ám a Gigabyte mérnökei ezeket az órajeleket jelentősen megemelték: a GPU az újdonságon már 820 MHz-en, a Shaderek pedig így 1640 MHz-en üzemelnek. A memória chipek esetében a referenciának minősülő 3696 MHz-es órajelet 3800 MHz-re tornázták fel.

Galéria megnyitása

A különleges újdonság két DVI és egy HDMI videó kimenettel rendelkezik. A Gigabyte friss videokártyája hamarosan az üzletek polcain is feltűnhet, az egyetlen kérdés csak az, hogy nem túl későn-e, hiszen nyakunkon a GTX580 (bár lehet, hogy ritka lesz mint a fehér holló).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_DiEGO_
_DiEGO_
2010. nov. 3. 17:46
#16

Lassan PéCé-sített hűtöszekrény kell ilyenekhez , akkor talán elég lesz 2 venti is ...

Hamár 3db venti kell a hőség elfúvásához , akkor télleg a házban sokkal nagyobb légcserélők kellenek, mert megsül a sütőben idővel... mi lesz ezzel s ilyenekkel majd nyáron ~30-35C° szobában ? Ablakokra is 60cm-es ventiken meg bejárati ajtókra is lol . Csak az a baj hogy ventik vissza, ráfujják nyákra a forró levegőt ... ezen kéne változtatni - mint proci hűtők esetén...

rabib
rabib
2010. nov. 3. 19:08

Hát a nyáron meleg szobában olyan hangja lesz a gépnek valami komolyabb játék alatt, mint egy vadászgépnek. :*

subaruwrc
subaruwrc
2010. nov. 3. 13:59
#15

700 - 820mhz gpu oc már barátságos, van dolga a hűtőnek.

a 384 bites memvezérlő mellett nem nagy hátrány hogy csak 3.8ghz-en ketyegnek a ramok effektív

neofery
neofery
2010. nov. 2. 20:09
#14

Kedves "szabtam".

Nekem egy Asus 3870 X2 Top van ami ugyebár egy gyári tuningos kártya.

                    Memória                Gpu

3870 x2(alap) 900 mhz 825 mhz

3870 x2(Asus Top) 950 mhz 850 mhz

Ez nem nagy tuning de az enyém megy 1100 910 -en.

Az már nem olyan rossz.Egy Core2 Quad6600@3,3ghz-cel 3dMark06-ban 17120 pontot csinál default beállításokkal.Szerintem ez elég jó még ma is.Én ezért gondoltam hogy nem egy nagy szám,de lehet hogy tévedtem.

rabib
rabib
2010. nov. 2. 19:34
#13

Na ez a nem semmi! :D GTX580-ból lesz majd egy ilyen, aztán tarolni fog minden tekintetben. :D

szabtam
szabtam
2010. nov. 3. 12:01

neofery

a tiéd más kategória. ott ez számít normálisnak.

a 480-nál meg az általam leírtak.

az ilyen összehasonlításnak mindig csak az adott kártya szérián belül van értelme. :)

kiskoller
kiskoller
2010. nov. 2. 19:17
#12

Á fenébe elajándékozom a tri-sli GTX480omat, várom a GTX580at. De már a procim se olyan fasza, csak 6 magos i7 :S Asszem ideje egy komplett gépcserének.

-Melkor-
-Melkor-
2010. nov. 2. 18:54
#11

"már GTX 580ra gyűjtök, gondolom, mint több mostani GTX 480 tulaj is"

Ez hatalmas LOL. Mi késztet rá? Már csak lowon mennek a játékok? :)

Joachim21
Joachim21
2010. nov. 2. 18:24
#10

Gyári tesztek kicsit komplikáltabbak mint a furmark és társai, és azoknak kell hogy megfeleljen a stabilitás szempontjából.

vamosizolee
vamosizolee
2010. nov. 2. 18:21
#9

memória (4x)950mhz helyett 1020 vagy 1050mhz-en legalább mehetne, annyit el kell bírnia, nálam (770/1540/1016 a stabil alapfesszel)

és végre mind az 512 cuda mag aktív lenne, talán még érezhető is lenne a különbség, megérné úgy esetleg, de így is túl késő, már GTX 580ra gyűjtök, gondolom, mint több mostani GTX 480 tulaj is..

Heroes27
Heroes27
2010. nov. 2. 19:21

vamosizolee gyorsan szaladj majd a boltba, vedd meg, és majd hatalmas érezhető különbséget fogsz majd tapasztalni.

Blase19
Blase19
2010. nov. 2. 18:18
#8

a memória órajelét nem lehet feljebb emelni. ez a gf100-as imc-jének a hibája, melyet elméletileg kijavítottak a nemskára megjelenő gtx580-on így lehet 4000mhz-es órajele. a 3800 az abszólút max ezen a kártyán.

szabtam
szabtam
2010. nov. 2. 18:12
#7

szabtam
szabtam
2010. nov. 2. 18:10
#6

neofery

el vagy tévedve!

gyárilag a 700@820 nem egetverő?

azt tudni kell, hogy alapfeszen a ref beállítású kártyák általában gpu 790mhz-et viszik biztosan, efölött az enyém is behal. előző tulaj feszemeléssel jutott a 830-ig.

na most itt ezzel a hűtéssel , (valószínű gyárilag feszt emeltek), 820-on indul. borítékolom, hogy 850 simán kihozható lesz belőlük, további feszemelés nélkül.

a ram órajeleknél nem törték rommá magukat az erőlködéstől, igaz....

az megint más kérdés, hogy az gtx 580 itt kopogtat. így elég hülye, aki most megvesz egy ilyet...

badland3
badland3
2010. nov. 2. 18:08
#5

A kerdes meg csak az: hogy ki az az allat aki ennyi penzt leszurkol erte? Draga es kesoi lap.

Kajafun
Kajafun
2010. nov. 2. 18:05
#4

Jól néz ki de a hangszigetelt ház erősen ajánlott hozzá sztem :D

neofery
neofery
2010. nov. 2. 17:54
#3

Nem rossz kártya.

Bár nem egy egetverő tuning szerintem.

taletale
taletale
2010. nov. 2. 17:53
#2

inkább adnák ki a gtx5xxet..:D

clyde94
clyde94
2010. nov. 2. 17:43
#1

ez egy állat!!!:D

Vissza az oldal tetejére