Lehet, hogy anyánk szemeit vagy termetét örököltük, de teljes genetikai állományunkat tekintve többet használunk abból a DNS-ből, amelyet apánktól örököltünk, állítjákegy nemrégiben publikált tanulmányszerzői. Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói egereken végzett vizsgálatok alapján jutottak erre a következtetésre, de véleményük szerint nagy a valószínűsége, hogy minden emlősre jellemző megfigyelésük.
Minden emlős utód minden génből két másolatot örököl (ha a nemi kromoszómáktól ideiglenesen eltekintünk), egy anyait és egy apait, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindkét forrásból származó gének egyformán aktívak szervezetünkben. A Pardo-Manuel de Villena vezette kutatócsoport több ezer aktív gén esetében mutatta ki, hogy azok melyik szülőhöz vezethetők vissza, és a jelek szerint az apai gének tevékenyebbek az anyaiaknál.
Az egér és az ember evolúciós fejlődése nagyjából 80 millió évvel ezelőtt vált külön, így génjeink meglehetősen hasonlóak. Az eddigi kutatások alapján a gének szabályozása és utódbeli aktivitásának alakulása is hasonló módon zajlik a két csoport tagjaiban, mondják a szakértők. A kutatócsoport egy genetikailag rendkívül sokszínű, kifejezetten a természetben megfigyelhető diverzitás utánzására létrehozott laboratóriumi egérpopuláción (Collaborative Cross) tesztelte a különböző gének aktivitását.
A szakértők különböző kombinációkban pároztatták egymással a populáció tagjait, kilenc különböző típusú utódot hozva létre. Amikor az egerek felnőttek, a kutatók megvizsgálták a génaktivitást különböző szöveteikben, majd számszerűsítették, hogy az aktív gének közül mennyi származik az anyai és mennyi az apai oldalról. Az eredmények alapján az egér génjeinek 60 százalékát az jellemezte, hogy az apai másolat kimutathatóan aktívabb volt, mint az anyai, ami többek közt azt eredményezte, hogy az utódok agya genetikai szinten sokkal jobban hasonlított apjukéra, mint anyjukéra.
A felfedezésnek, feltéve persze, hogy emberekben is hasonlóan működik a jelenség, fontos szerepe lehet egyes betegségek öröklődési módjának megértésében, hiszen a génaktivitásban jelentkező aránytalanságok fontosak lehetnek az előrejelzés és a kezelés során is.
