GEFORCE RTX 3080 TI, RTX 3060 ÉS RTX 3050 TÁMOGATÁST KAPOTT AZ AIDA64

A népszerű alkalmazás legfrissebb béta kiadása alapján megerősítést nyerhet néhány korábbi szivárgás.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 15. 15:26
GeForce RTX 3080 Ti, RTX 3060 és RTX 3050 támogatást kapott az AIDA64

A FinalWire gondozásában készülő AIDA64 időről-időre kap egy-egy kisebb-nagyobb frissítést, amelyekkel folyamatosan növekszik a támogatott hardverek köre, valamint a szoftver képességei is egyre bővülnek, hogy a beépített tesztmodulokról már ne is beszéljünk. Az alkalmazás elérhető béta változatban is, ami rendszerint olyan hardverkomponenseket is támogat, amelyeket hivatalosan még be sem jelentett az adott termék gyártója. Most is erről van szó, ahogy arra a népszerű hardver-detektív, Komachi_Ensaka is rámutatott a Twitteren: a legújabb béta három olyan új, Ampere sorozatú GeForce videokártya támogatását kapta meg, amelyekről egyelőre még csak pletykákat olvashattunk, hivatalos bejelentést nem.

Az érkező asztali és mobil GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyákról korábban már több pletyka is érkezett, amelyeket itt és itt összegeztük – az AIDA64 ezek egy részét meg is erősíti. Éppen nemrégiben röppent fel ismét a szóbeszéd, hogy a GeForce RTX 3090 és a GeForce RTX 3080 közé érkezhet egy GeForce RTX 3080 Ti modell, amiről az AIDA64 is említést tesz, ám lényegi adatok helyett csak annyit erősít meg a szoftver, hogy az új videokártya tényleg GA102-es GPU köré épül. A „megfizethetőbb” termékek kategóriájába rövidesen érkezhet egy GeForce RTX 3060-as modell, ami a nemrégiben piacra dobott és általunk is letesztelt GeForce RTX 3060 Ti alatt foglalhat helyet. Ez a videokártya az AIDA64 adatai alapján már nem GA104-es, hanem egy teljesen új, GA106-os kódnévre keresztelt GPU-t alkalmaz, amiről hivatalosan egyelőre nem sokat tudni, a pletykák szerint azonban 3840 aktív CUDA mag meglétére lehet számítani ennél a terméknél.

Galéria megnyitása

Pletykák formájában a GeForce RTX 3050-ről is értesülhettünk az elmúlt hónapok folyamán, ami várhatóan 2304 CUDA maggal rendelkezik, alapját pedig egy GA107-es lapka képezheti – utóbbi értesülést most lényegében megerősítette az AIDA64 is, de az információt így is érdemes egészséges gyanakvással fogadni.

Mobil fronton szintén várható néhány új videokártya, amelyek a GeForce RTX 30 Mobile sorozatban foglalnak majd helyet. A mobil videokártyák a jelek szerint ugyanúgy az asztali modelleknek megfelelő chipeket használják, mint korábban, vagyis a GeForce RTX 3070 Mobile és a GeForce RTX 3060 Mobile sorrendben a GA106M és a GA104M GPU köré épülhet. Az persze még kérdéses, hogy a mobil változatokat hogyan konfigurálja az Nvidia, vagyis milyen órajelek lesznek érvényben, illetve az aktív komponensek pontos száma is kérdéses.

Egy friss pletyka alapján a GeForce RTX 3070 Mobile egyébként érdekes módon nem 8 GB-nyi VRAM-ot kaphat, mint az asztali változat, hanem 16 GB-nyit, ami arra engedhet következtetni, hogy asztali fronton is várható egy hasonló bővítés. A korábbi értesülések alapján ez persze nem meglepő, hiszen már hónapokkal ezelőtt szó volt 20 GB-os GeForce RTX 3080-as és 16 GB-os GeForce RTX 3070-es modellekről, ám ezeket a legutóbbi pletykák alapján egyelőre parkoló pályára tette az Nvidia.

A fenti videokártyák közül a GeForce RTX 3080 Ti, a GeForce RTX 3060, illetve a GeForce RTX 3050 akár már 2021 januárjában megjelenhet, az viszont egyelőre nem világos, a mobil kiadások mikor teszik tiszteletüket a piacon – ha nem is a következő év elején, de tavassal már megérkezhetnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hcsa
hcsa
2020. dec. 16. 12:49
#4

Elképzelem, az RTX 3050-en hogy fog hasítani a RayTracing. HardwareUnboxed-et meg végleg bannolja az NV. :-D

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. jan. 4. 11:32

@hcsa kb mint a 2060-ason.

pdx006
pdx006
2020. dec. 16. 10:52
#3

AIDA-t csak arra használom hogy rátekintsek a hőmérséklet adatokra. Az a része nem szórakoztat, hogy minden frissítés után egyel lejjebb kerülnek a hardvereim a rangsorban, mert bejönnek az újabbak elé.

tomchee
tomchee
2020. dec. 16. 3:39
#2

NA! legalább el mondhatom, hogy bár 3060 am nincs, de azért van AIDA64-om ami támogatná ha volna :D

kiberg
kiberg
2020. dec. 15. 17:05
#1

Jövőre majdnem ezt fogja tudni az amd integrált gpu-ja, Lisa magokkal.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. jan. 4. 11:56

@kiberg ja .

Igaz hogy meg egy 760-as teljesitmeny sincs meg  mai napig . De majd jovore.

A majdnem meg elegge tag.

Te meg nem no'malis...

Vissza az oldal tetejére